Aranysárkány Vendéglő, Szentendre

Az Aranysárkányban 2007 és 2008 márciusának közepén is leültünk egyet estebédelni. A korábbira részletesen nem emlékszem, de arra igen, hogy minden naggyon rendben volt. A mostani, március 15-dikei délutánról Mici ígért összefoglalót, de nem akarom tovább váratni a nagyérdeműt az élménykompozícióval.

Az Aranysárkány ténylegesen vendéglő. A legvendéglőbb vendéglő, ahol valaha voltam. Amint beléptünk, azonnal lesz hely – ha csak nincs teltház – annyi személyre, ahányan vagyunk. A személyzet végtelen türelmes, szinte szülői törődéssel figyel mindenkire. És a vendéglős-tulajodonos Máhr Attilák közül is jelen van mindig az egyik. Na, ők sem türelmesebbek sokkal, mint a személyzet, csak kicsit. Az egész csapat annyira készséges és szimpatikus, hogy az már a barátságosságnáél is barátságosabb.

Na, de a lényegre. Az az lényegről. Voltunk vagy 15-en. Asszem. Vegyes ételsorral. Előtte, de szigorúan a rendelések után, kaptunk egy kis körözöttet kenyérkével. Elég finom volt ez a beköszöntő falat. Iszogattunk, aztán jöttek a levesek, előételek. Én a speciális rántott sajtra mentem rá, ami nem más, mint vagy 20 deka sajtkombináció: trappista, füstölt valami és brie együtt panírozva és kisütve. Egészen drámai, hogy valami legkevésbé stílusosat mondjak jelzőként. A lilahagymás tartárral együtt olyan volt, hogy az ízlelőbimbóim összeálltak a végén katonai alakzatba és elfütyülték a „Híd a Kwai folyón”-t. Kellemes Gösserrel nyugtattam őket, mert jött a főétel. A bélszínjava diós-rokfortos mártással mediumra sütve, grillezett zöldségekkel és velesült krumplival hasonlóan korrekt és egyben nem mindennapi kompozíció volt. Egészen egyszerűen minden falata ugyanolyan hibátlan volt. Slussz. A kéjtől nyögdécselve érkztettem még egy sört, amit elkortyoltam, majd megettem egy fél adag friss somlóit, meg két kanálnyi túrógombócot és hátradőlve figyeltem a többiek jovális mosolyát, miközben hasukat simogatták vagy újabb és újabb cigarettákkal, kávéval valamint különböző italok kombinálásával próbáltak túllendülni a lehengerlő hatásokon. Az Aranysárkány – szerintem – mindig ugyanolyan: JÓ. Olyan Krúdy-s, olyan szívmelengető, olyan családias. Olyan király.
Már csak az étterem első aranykoráról készült szakácskönyveket kellene megszerezni valahogy. 😀