Belföldi kirándulás az idei szabadságunk első egy hete Édes Nőmmel, és ebből az alkalomból néhány vidéki étteremben fogyasztottunk, mintegy fölmérendő a helyi viszonyokat. Az első helyszín Szeged, ahol rokonlátogatást bonyolítottunk, és ennek első eseményeként a Medwe által ajánlott étterembe vezetett az első utunk egy jó estebédre.
Amint azt talán a galériában megjelenített fényképek is mutatják, igazi kisvendéglő a hely. A szegedi régi híd lábánál egy tégla tömbház aljában található és kívülről nem nagyon látszik, mire lehet számítani(korábbi neve az étteremnek – Égő Arany). Az étlap pont kellően hosszú. Pincérünk kedves, szívélyes, ami valószínűleg abból is fakad, hogy holtszezonban vagyunk, kb üres a hely.
Levesnek egy erdélyi káposztás bableves főtt, füstölt tarjával, pirított parasztkolbásszal. Igen kellemetes, kellően zsíros, füstölt-savanykás ízvilág a fő összetevőktől. Jó sok bab és tarja, elegendő káposzta, kevés zöldség és a parasztkolbászból mindössze egy szelet, ami azért sajnálatos, mert igazi házi, kiemelkedően jó, azonnal Poci és a receptje jutott eszembe róla. Mellé friss, vastagon szelt fehér kenyér, ami ugyan bolti, de a békebeli fajtából.
Főételnek Szépséges Szilviám tányérján besütött süllőfilé főszakács módra, ami spárgával és spenóttal csőben sütött süllőt jelentett, megfelelő mennyiségben. Nagyon könnyed, finom téma, bőséges sajttal, sok friss spenóttal. Egyetlen hiányossága a túl puhára párolódott spárga, ami konzerv léte és íze miatt csorbította az összhatást.
Szerény személyemnek vaslapon sütött pácolt karaj jutott, húsos szalonnába csavart fetasajttal és csípős, marinált sült paprikával, valamint lilahagyma salátával. A kiváló röfi színhús fűszeresen pácolt, sütött puha, omlós portéka, mellé a füstölt ízt teljesen átvevő fetarudoka, a sült szalonnával a nehezebbik kísérő, a csípős sült, zöldpaprika a könnyedebb. 🙂 A lilahagyma saláta igazi körethelyettesítő, ami besegítette a húskompozíciót a gyomromba, fennakadás nélkül. Kiemelkedően korrekt étek.
Desszertként Szilviám szilvás lepényt fogyasztott. Ez vajas tésztába nyomkodott fél szilvbefőttből és aszaltszilvából álló, tejfölös-tojásos-vaniliás szósszal leöntve megsütött, fahéjas porcukorral tálalt sütemény volt, melyet hamarosan otthon is el kell készíteni, amíg szezonja van. Hibátlan alkotás, a receptet a pincér vázolta, ezzel is mutatva kompetenciáját. Jómagam vaniliás túróval töltött, hidegen, de meleg meggyszósszal tálalt palacsintát vettem magamhoz, amihez a meggyszósz meggybefőtből bolt sűrítve, viszont passzolt a vaniliás túróhoz, ami a nyolcvanas évek vaniliás krémtúrót idézte, azaz igen jó volt.
MIndezt borravalóval együtt 8 darab ezer forintért vettük magunkhoz, amiben benne volt 2 eciliter Hilltop neszmélyi Cserszegi Fűszeres és egy alkoholmentes Dreher is, és a jatt is. Ekként Medwe kettő darab :)-t meg tudom erősíteni, és már látom is a következő, Medwe által frissen értékelt Kertvárosi Vendglőt Szegedről, amint belépek a bejáratán egy tesztebéd erejéig.
Addig is jelezném, hogy a Reci által utálatnak örvendő város gasztronómia föltárást biztosan folytatni kell. 🙂
Egyáltalán nem rossz így nyitásként, de persze kínos, hogy a tipikus hibák újra és újra visszaköszönnek. Vajh gyermekeink panaszkodnak majd konzerv spárgára? Csak azért kérdezem, mert már most is minimál igényesség kell ahhoz, hogy mindezt frissen megvásárold akár a szegedi piacon. Vagy a gombát, lásd konzerv kínai gomba felhasználása. Talán Izlandon vagy az Antarktiszon indokolt, na de Magyarországon?!
Éljenek a lepények mindazonáltal, a szilvás különösen nagy kedvencem 🙂 És Szeged gasztronómiai feltárása kapcsán: kíváncsian várom, hogy van-e ott tényleg HELY. Mert én (bár ordítóan sokszor nem voltam) nem találtam.
Szeged -> szar -> ennyi
Tanyasi bunkó napok a beégő aranyban
Útban az állomás felé úgy gondoltok, beugrunk a Vendéglő a régi hídhoz nevű étterembe. Ettünk már itt jót,több ízben több ízben. A pszeudoparasztnak öltözött igazán paraszt pincérek első mondata valahogy így hangzott: figyeld, mekkora táskával vannak – olyan hangerősséggel, hogy pont halljuk, aztán egy jóbaráti sziát engedtek meg maguknak (legalább öt évvel idősebbnek látszottak nálunk, márpedig az idősebbnek kell ugye kezdeményezni a tegezést), mielőtt sűrű szemöldökhúzogatások között a helyünkre kísértek volna, ugyanis ablak mellé akartunk ülni, hogy élvezzük a napsütést, ami komoly gondot okozott, mivel csak két szék volt az asztalnál, míg mi nem merészeltünk hárman lenni. Vettük a fáradtságot, szereztünk magunknak harmadik széket és leültünk, amit a két Rózsa Sándor karba tett kézzel, de udvariasan végignézett. Aztán odajöttek, kértünk sört, aminek fröccsváltozatát kaptuk: fel volt spriccelve jófajta szögedi vízzel. Ettől a ponttól kezdve a pincérekre nem lehet egy rossz szavunk se, csak akkor jöttek, ha szóltunk nekik, és kiválóan kézbesítették, amit az élet elébük rakott.
Egyikünk babos-káposztás levest evett elsőnek, amelynek az ízével semmi gond nem volt, még akkor sem, mikor másnap visszaöklendezte. Másodiknak pontytepertőt kért, amit tavaly ősszel ugyanezen a helyen még frissen, ropogósan szolgáltak fel, valószínűleg abból az adagból maradt ez a mostani is az állagából ítélve.
Másikunk csőben sült brokkolit kért mandulával, ami egy nagy fej brokkoli volt megpárolva, fél kiló sajttal a tetején, ami nyomokban mandulát tartalmazhatott. Ő járt a legjobban.
Én (aki a székét maga szerezte) vadas marhatokányt fogyasztottam volna zsemlegombóccal, amit egy enyhén túlsózott marhapörkölt próbált reprezentálni. A vadas íz eléréséhez ehhez tejfölre volt szükségem, amit kérésre megkaptam, majd megint, de végre üdvözölhettük tarisznyás betyárjaink buzgalmát.
A teljes képhez hozzátartozik, hogy Ticket restauranttal nem tudtunk fizetni, de ez elenyésző probléma volt ahhoz képest, amit a babos káposzta és/vagy a pontytepertő okozott bajtársunkkal.
Miután visszahelyeztem a székemet (eb, aki a székét nem maga szerzi) sűrű sziák között örökre elhagytuk az éttermet(?).
Ez konkrétan szánalom. Őszinte tisztelettel adózom nektek, B, hogy nem koncoltátok föl ott helyben az egész kompániát. Ismét bebizonyosodott a magyar vendéglátás szocialista varázsa: a minőségi ki- és felszolgálásban nem érdekelt személyzet, valamint a „kiadhatunk minden moslékot” alapú nyersanyag választás diszkrét bája. 🙁
Igencsak negatív a hozzáállásotok, nemtudom máshol vagy pesten milyen kaját ehettek, de ez a hely a szegediek egyik legfelkapottabb, és legigényesebb vendéglátóhelye.
Kicsit túlzás persze hogy a falkapott, mivel az áraik nem megengedhetőek egy átlagos 3 gyerekes családnak, de ha valaki valóban jót és finomat akar enni, akkor az ide jön, és nem a John Bull-ba, vagy egy szar kajáldába.
Az pedig hogy kevesen vannak, ezt igencsak megcáfolom, mert nekem általában az a bajom, hogy csak este a késői órákban van hely, vagy du 4-5 óra tájban.
A felszolgálók kedves, közvetlen emberek, és az ízek fenségesek. nemhiába nincs az étterem rászorulva például a felkapott „torkos csütörtökre” sem, mint ahogy a JohnBull sem…, és a többi nívós vendéglő!
Ha moslékot akarsz enni, akkor menj a McDonalds-ba, de ne a vendéglő a RégiHídhoz étterembe, mert ott csak jót és finomat kapsz!
Egyébként nem akarom minősíteni a nap mint nap ott fogyasztó embereket, de többségük ügyvéd, külföldi, orvos…, és az ízekre, felszolgálásra igencsak igényes fiatalok. Ami azt bizonyítja hogy nagyon színvonalas, és egyedi ízvilággal tarkított e hely! A tisztaság pedig leköröz minden éttermet szegeden!
tehát senki ne higgyen ennek a negatív kritikának ami itt olvasható, és kedves reci neked pedig azt üzenem, hogy szeged—> nem szar!
Szegedi vagyok, és büszke a városomra! Ne minősíts, amig nincs tapasztalatod egy várossal!
Akinek nem tetszik szeged, az éljen a büdös-füstös Budapesten, amit mellesleg kedvelek ha nagybevásárló körúton vagyok :), hiszen pöstön mindönt möglöhet kapni, Szegeddel ellentétben!
Az étterem ügyben pedig nem vitáznék tovább!!!
Ha valaki finom, és egyedi-, igazi magyaros ízekre vágyik…, az ne hagyja ki a Vendéglő a Régihídhoz éttermet!
Gabcsi: „B” külsős versenyző, így az általa megfogalmazottak is színesítik a palettát. Negatívitásunk inkább az általános minőségből fakad(amiben sokszor jelen van az, hogy az alapanyagok minősége és a kiszolgálás tragédiába tudja sodorni az étkezést), ahogy láttad, mi igen jó tapasztalatokat szereztünk az étteremben. Reci tapasztalatai egyetemi élményeiből fakadnak… Nem védem Szegedet, én sem tartom olyan rossz helynek, mint a kedves barátom és ha legközelebb arra járunk, mindenképpen kipróbáljuk megint a vendéglőt. Csak előtte még megnézünk más éttermeket is ottan. 🙂
Rendkívűl kellemes hely! Öt fős tárasággal találtuk meg a helyet a szegedi éjszakában sétálva. Halászlevet, pontytepertőt, rántott pontyot ettünk. A halászléhez szervírozott finom puha, haltepertővel töltött kenyértől kezdve a pontytepertőn és a hozzá szerzvírozott lila hagymán keresztül egy órás kulinális orgazmusban volt részünk, melyet egészen biztosan meg fogunk ismételni. A halászlé egyszerűen a tökéletes sűrűségű és állagú volt, szálkamentes ponttydarabokkal „megtömött” bográcsból a megfelelő hőfokon tálalva utánozhataltlan. A halászlés előjátékot pontytepertős izlelőbimbós izgatás követte, mely után az általunk nem ismert módon elkészítetett és szervírozott szálkamentes rántott ponty elfogyasztása beteljesítette a konyhai káma szutra egyszerre összes varázsát.
Gratulálunk!
Elfelejtettem írni, hogy itt voltam Görögországba menet júliusban. Kellemes, népszerű hely, a kerthelyiségben ültünk. Kiszolgálás barátságos, a káposztály paszulyleves fantasztikus, viszont a bélszín határozott kérés ellenére is átsütött (mindkettőnké). Persze hülye voltam, hogy bélszínt kértem egy ilyen helyen. A magyaros fogásokban láthatólag erősek, azt kell itt tolni és akkor nincs nagy hiba.
Én és barátaim 2010. jan. 24.-én jártunk az étteremben, ahol egyikünk szülinapját ünnepeltük. Kifogástalan kiszolgálásban volt részünk, a pincérek nem kvaterkáztak, de figyeltek, nem kellet vadászni őket, ha kellett valami. A kaják fenségesek voltak, 1 kivétellel mindenki lepucolta a tányérját. Én legközelebb is oda megyek, mert más fogásokat is ki akarok próbálni. Mindenkinek bátran ajánlom
Legközelebb ide megyek, amikor Szegeden járok (március végén). Majd megírom!
Tavaly a Roosevelt téri (Sótartó) Halászcsárdában voltam, az teljesen rendben volt, csak mindenből féladagot érdemes kérni 150 kiló alatt. Engem a csésze halászlé meg a fél bornyúpaprikás harcképtelenné tett, simán.
A szegedi cukrászdák viszont drámaiak. Próbáltam a Kis Virágot, katasztrófa. A Dóm nem rettenetes, csak nem túl jó és drága. Végül a Virágoktól nem messze akadt egy fura nevű hely (tudja valaki?), ott elfogadható volt a kiválasztott süti, de nem több.
Sikerult nekunk is eme MAgyaros etteremben fogyasztanunk. A bunko fogadtatas mellett kaptunk kiszolgalast, kb 25 percet kellett varni, hallgatva a melletunk levo valszeg bunko tipikus butikos no politikai comment jeit. A kikert udito vozes volt, nem elottunk bontott uvegrol beszelunk. A rizs budos. Ha tudtok jobbat, akkor ird meg, kiprobaljuk.