Angol nyelvkönyv a gimnáziumok II. osztálya számára, 1955

Már vagy egy éve akarunk posztot írni Micivel egy bizonyos 1955-ös kiadású, „a gimnáziumok II. osztálya számára készült” angol nyelvkönyvről, úgyhogy most nekilátok. A könyvet családunk könyvtárában találtuk, nem tudjuk, kié lehetett.

Eredetileg valami nagyon ütős posztot akartunk-akartam írni, de nem jött össze. No, de a lényeg amúgy is maga a könyv, amelynek legérdekesebb részleteit Mici lefényképezte, és ezennel elébetek tárjuk.

Látszólag egy teljesen szokványos, a szocializmus alatt írott nyelvkönyvvel állunk szemben. Módszerei, stílusa, struktúrája ismerős azokból a régimódi gimnáziumi nyelvkönyvekből, amikből mi is tanultunk, nevezetesen franciául.

Minden lecke egy olvasmánnyal kezdődik, a szereplőgárda állandó. Az olvasmány után szövegértési kérdések, szószedet, majd a nyelvtani rész, magyarázatokkal és feladatokkal. És ez rendben is van.

A könyv egyik nagy poénja az ideológiai tartalom, amit egyébként nem várnánk el egy nyelvkönyvtől (a kései Kádár-korban íródott gimnáziumi nyelvkönyveinkben se volt, vagy ha igen, nagyon lájtosan). Ezt nem is taglalom tovább, beszéljenek a képek.

A másik érdekesség pedig az, hogy egy szót se szól az angol/amerikai stb. kultúráról. Úgy tanítja a nyelvet, hogy közben semmivel nem utal arra, hogy ezt valahol anyanyelvként is beszélik, ezeknek a népeknek van országuk, híres városaik, épületeik, művészeik, sajátos szokásaik, dalaik. Mindegyik olvasmány Magyarországon játszódik, Takácséknál, a DISZ-szobában, a vörös zászlókkal és Sztálin-képpel díszített osztályteremben, Sztálinvárosban, az ötéves tervről szóló kiállításon. És persze az összes szereplő magyar, kivéve az egyik utolsó leckében felbukkanó koreai, indiai és egyiptomi diákokat. Ők jelentik az idegen nyelvű közeget, ahol szükség van az angol nyelvtudásra. Miközben a mi gimnáziumi francia nyelvkönyvünk úgy kezdődött, hogy Dániel, a magyar diák megérkezik Párizsba („Daniel arrive a Paris”), azonnal elveszíti a bőröndjét, de hálistennek megtalálja („Monsieur, s’il vous plait, c’est ma valise!”), és egy francia családnál lakik, akikkel franciául beszél, megnézi az Eiffel-tornyot, megismeri a francia iskolarendszert, és közben mesél néha vendéglátóinak kis hazánkról. Azért ez mégiscsak jobb, azt meg nem kell firtatni, hogy a valóságban hány magyar diák tudott kijutni egy francia családhoz.

Na de nem a nyolcvanas évekről van szó, hanem 1955-ről.
Nézzétek a képeket. Még csak annyit, hogy a könyv egyébként elég hatékony, a nulláról indít, rendesen adagolja a nyelvtant meg a szókincset, és a tanév végére a pajtások, ha derekasan helytálltak „a tudományért vívott harcban”, folyékonyan tudnak beszélni az ötéves tervről.

* a 38-as lecke fölötti fordítási és fogalmazási feladatot is csekkoljátok, sajnos elsiklott a figyelmem felette, amikor a képeket kommentáltam – Mici *