Jó úgy ébredni, hogy a lepedő alattam nyirkos, mintha futottam volna álmomban. Pedig csak fölmelegszünk, globálisan. Nekünk újdonság. Még. Ahogy a hamarosan elültetendő, és pár év múlva termőre forduló olajfák és fügebokrok is azok lesznek. Akik már ebbe születnek, nekik nem az.
A létezéstől is izzadunk. Aszfaltolvasztó, húgyszag-fokozó, mindenhol megrekkenő forróság ez, ami korábban nem volt jellemző. Régen voltak száraz, nagyon meleg napok, de most ez valami fülledt, párás, tengerpartot és sűrű őserdőt idéző, de mégis kontinentális időjárás. Amire nem gondoltak az Ikarus buszok megtervezői, az orosz (szovjet) metrószerelvényeket műplüss kárpittal megálmodó dizájnerei. A város már le sem hül igazán. Reggel 7 órakor 25 fokhoz közeli hőmérséklet köszönt az utcán, az emberek strandruhában próbálnak fölkészülni a kötelező utazásra. A buszok, villamosok kapaszkodói annyira ragadnak, hogy felesleges megfogni, elég arra gondolni, hogy megfogom és stabilizál. Közben érzem, hogy ahogy a lábszáramon meginduló verejték-kicsapódás meggyengíti a lábszőrzetemet, ami így a zokni peremére hajlik, mint az érett búza.
A következő kihívás a metró, ahova már lejutni sem egyszerű és szép, de ez nem függ a melegtől. Viszont reggel 8 óra után, már meleg levegőt tol maga előtt a szerelvény, és a peronnál csak egy rosszabb hely van, a vonat utastere. A kapaszkodók fent leírtak szerint, a festett farost lemez és műanyag térelválasztók és burkolatok hajlanak, torzulnak a hőtől. Mindenki ott hagy egy kis párát a saját testéből és a megemelkedett testhőmérsékletéből, plusz a kiváló műplüss kárpit is tárolja azt, ami a rajta ülőkből távozik. Mindezt akkora mennyiségben, amivel megegyező mennyiségű emberi nedvszármazékot egy tampongyártó sem tud új termékébe marketingelni. Még csak pár órája volt a reggeli tusolás, de már olyan létezni, mintha pár hete lett volna. Ilyenkor hatványozottan nem akarok buszsofőr lenni pótlóbuszon.
Az irodában sokkal jobb. A mesterségesen mozgatott és hűtött levegő körbevesz és lehűlök. De vannak helyzetek, és programok, amikor ismét kimegyek az épületből vagy csak a nem légkondicionált folyosókra tévedek és minden kezdődik megint…
Aztán a nap végén otthon próbálom a lakásban maradt kevésbé meleg, de fél napja mozdulatlan levegőt kombinálni a kinti forró, de talán meg-megmoccanóval elegyíteni. Nyilván nyoma sincs a napközbeni szellőknek, és hiába vagyok pőre teljesen, szemüveg öltöztet jeligére, két egymáshoz érő testrészem és izzadást gerjeszt, fokoz. A mellkasom szőrzetében felhalmozódó nedvességért azonnal páratlan számú testrészt adnak bárhol Közép-Afrikában. Az idő eltelik, és lassan ismét aludni kell, hiába próbálok másra, számomra fontos témákra koncentrálni.
Gyors tusolás, aztán belefekszem az ágyba, egyedül a párna és a lepedő, takaróra nincs szükség. Bár lenne. Minden ajtó és ablak nyitva, ahol bejöhet a fákba karoló langy esti, éjszakai szél. De csalóka, mert nem jön. Megszüntetem az utolsó fényforrást, ami még extra meleget lehet eddig a háló légterébe, hűvös búcsúcsók a kedvestől és elszenderedek.
Most nincsenek nagy vágyaim, csak azt szeretném, hogy holnap jöjjön a Mikulás. De nem a nyári, hanem a rendes. 🙂
Hát, most jöttünk haza Skóciából és hát nem egyszerű a helyzet itthon, maradjunk ennyiben. Majd megpróbálunk aludni valahogy.
Más megfogalmazásban: „Jöttünk, láttunk, visszamennénk.”
az irodában sem rózsás a helyzet. a lányok szinte meztelenül járnak dolgozni, a szoknyákra jobban illik a mikro, mint a mini jelző. a felső vagy spagettipántos, vagy pántnélküli, köldökig dekoltázsolt leheletvékony semmi. egy jó szabó a zsebemben hordott vászonzsebkendőből ki tudná szabni a 15 méteres folyosón dolgozó lányokon lévő összes alsó és felső ruhát. ezzel szemben mi, fiúk hosszúnadrágban, hosszúújjú ingben és zárt cipőben tetszelgünk. abban a pillanatban, ahogy valaki óvatosan bekapcsolja a légkondit, felfázik az összes meztelen lány. így nem megy, vagy csak elvétve, egy-két sarokban, ahol vagy nem ül nőnemű lény, vagy tűrő fajta.
Bostonban is nagy melegek vannak oriasi paratartalommal megspekelve. Itt a laborban viszont allandoan megy a legkondi, monnyuk nem is jarunk spagettipantos szoknyaban dolgozni, hanem hosszu nadragban, zart cipoben (ez meg a kinti idojarashoz nem stimmel igazan) es mindenki tart legalabb 2 db vastag kotott pulovert az asztalanal, amiket magara rant, ahogy beer dolgozni. Allando 15 fokon konzervalnak minket munka kozben. Otthon viszont a Geci altal megfogalmazott problemak varnak `az otthon melege` jelleggel. Udvozlettel, egy turo fajta…
Na itt az ékezetek hiánya miatt két vicces félreolvasást is produkáltam:
1. „beer”
2. „turo”
😀
Love!
Mici: 🙂
(Szadára valamikor?)
@Mici: szarba szokkent a humor, ugy latom. 😀
De ha mar, akkor bar nem tudom, mi olyan ilyeszto Bostonban, de Bagdadban meg Kabulban biztos nagyobb a paratartalom.
SZARBA… hogy tovabb fuzzuk az ekezethianyos problemat 🙂
Bostonban az egyetlen ijeszto dolog az idojaras. If you don`t like the weather in Boston wait a minute – it will change (Mark Twain utan szabadon). Gyakran elviselhetetlen a parassag, maskor meg mar nem. Ma jo napunk van 🙂
……….. aaaaaaah, en kerek bocsanatot.