Könnyed „ünnepi” menü

Először arra gondoltam, hogy leírom a fotósorozat mellé a bakonyi kirándulás kapcsán és némileg utána megejtett Olvia étterem-féle kalandot,de ez legyen a következő. Most bemutatom nektek azt az ételsort, amelyet Nejemnek készítettem még szeptember elején. A felhasználható alapanyagokat ő válogatta, én pedig megpróbáltam kihozni belőle a maximumot.

A tervem egy koraesti ebéd-vacsora volt, amit alapvetően úgy építettem föl, mint egy klasszikus menüt szokás: üdvözlő falat – előétel – leves – főétel 1 – átkötő falatka – főétel 2 – desszert. Majd az étkezés végén lettem sokkal okosabb, mert a szokásos otthoni adagot készítettem mindenből, így a második főételt ki kellett hagyni, hogy legyen hely az édességnek. Így legalább volt a következő hétre minőségi vacsoránk. (Erről később pontosabban.)

Üdvözletként egy hirtelen megpirított mini patinszont szervíroztam, amit megskalpoltam és egy szem paprikával töltött olivabogyót ültettem bele.

Majd következett egy gyorsan összeállítható, de igen étvágycsináló előétel, kicsit biztonsági játék keretében: tányér közepére közepes adag rukkola, köré két szelet bresaola valamint két szelet füstölt lazac. A stimmelés kedvéért málnaecettel permeteztem a rukkolát, mintegy egymáshoz próbálván igazítani a carpaccio-jellegű tányér elemeit.

Folytatásként a leves következett, amit már előző este elkezdtem készíteni, mivel rengeteg répával és más elérhető leveszöldségekkel, illetve megfelelő alapfűszerekkel, plusz némi gombával zöldséges alaplevet készítettem. Ebbe került a friss, előkészített rókagomba, valamint karikára vágott bébicukkini. Összeforralást követően szervírozás, aminek keretében – egyetlen „vendégem” kérésére – némi gran padano sajtot reszeltünk a tetejére.

Első főételként bőrén sült lazacsteak került az asztalra, mellé a bébizöldségek maradéka, valamint egy kevés fonnyasztott spenótlevél. Utóbbi kicsit nem volt olyan állapotban, mint kellett volna, aminek oka, hogy előre megvettem három nappal, és nem aznap szereztem be. Sose tegyetek ilyet. 🙂 A húst nem fűszereztem gorombára tört tarkaborson kívül, mivel egy snidlinges-joghurtos lime szószt készítettem mellé. Utóbbi elkészítése közben folyton paráztam, hogy túl savanykás lesz, de a tömött, sűrű húsú hallal együtt okés volt.

Itt következett egy szem, citrommal töltött olivabogyó, mint átkötő, de már nem volt hova átkötnie, mert a vörösborban pácolt bélszín, mint második főétel nem került az asztalra. (Emellé egyébként félbe vágott koktélparadicsomot terveztem köretnek.) Ennek oka nagy fokú telítettség volt. Ugyanakkor bélszínt nem vesz az ember szeletben, ekként attól a szombattól a következő szerdáig minden este bélszín volt a vacsoránk, rongyrázás jeligére. 🙂

Könnyed, egyszerű, de kísérleti jellegű desszertként mentás-citromfüves túrókrémet porcióztam a tányérra, amely – a kompozíció fogyaszthatóságában a menta szereplése miatt kételkedő feleségem – nagyon jól sikerült, kiváló hűsítő volt, lezárásként.

Főzzön mindenki, mert zseniális élmény, kreatív alkotómunka és sokkal jobb a saját kosztot enni, mint amit a bótban veszel, vagy a menzán.

Ui: ja, és azért ünnepi, mert megtiszteltük az ételt, és magunkat azzal, hogy megadtuk a módját. 🙂