Rókusfalvy Fogadó, Etyek – Négyötöd

Mindenkinek, aki azt hitte, hogy a sajnos.hu a Facebook-ra költözött, íme egy újabb poszt. Mégpedig a régi jó étteremkritikák újraélesztése, miután apró gyermekünkkel tettünk néhány kísérletet augusztus folyamán nívósabb vendéglátóipari egységben étkezésre és többé kevésbé enni is tudtunk. 🙂 Álljon ez a poszt emlékül az etyeki kirándulásunknak.

Tulajdonképpen a perbáli Walter vendéglőbe indultunk augusztus első szombatján, de nem sikerült megtanulnom olvasni, így a helyszínen realizáltam, hogy épp nyári szabadságon vannak. Nosza, át a Rókusfalvyba Etyekre. Kertek alatt átzúztunk a jó melegben. Már régen ebédidő után voltunk, délután 3 magasságában érkeztünk.

Tikkadt szöcskenyájak típusú melegben ültünk le a hosszúkás fogadóépület egykori verandáján kialakított asztalhoz. Ez az a típusú veranda, ahova lagymeleg nyári reggelen kiül az ember töpörtyűt enni lilahagymával, meg fröccsel és amikor jól lakott, akkor marad és fröccsözik az árnyékban, amíg el nem készül az ebéd.

Barátságos pincér bácsi ötvenen túl kötényben, agronómus bajusszal érdeklődött és vette föl a rendelést cukormentes limonádéra és buborékos ásványvízre. Jött is mindkettő, de a cukormentes limonádén a citromos vizet értették. Bár cukor nem volt benne ez tény, de ez ugye nem is limonádé. Error! A szénsavas ásványvizet nem tudták elrontani.

Evezzünk az étkezés tengerére kicsiny szóhajónkkal: első fogásként én egy szegfűgombás csirkeragú levest választottam, ami nem okozott csalódást, de orgazmust sem az ízlelőbimbóknak: korrekt iparosmunka, amiben a szegfűgomba saját aromáját némi, a tányér közepére halmozott könnyű tejfölhabbal igyekeztek ellensúlyozni, ami – belülről – apró kérdőjelet rajzolt a homlokomra.

Szilvi előételt válaszott: gombafasírt grillezett kecskesajttal, tetején friss salátával.  A grillezett kecskesajt kiváló állagú, de hozzá társított gombafasírt ízét elnyomta, vagy nem is volt neki. Ugyanis a fasírtban gombát, gombadarabokat nem sikerült azonosítani. A saláta átlagos, de a kíséretnek nem is kell tündökölni.

A nagy melegben a kicsi hibák ellenére jónak mondható első fogások után bizakodva vártuk a főételeket, mivel mindketten bátran választottuk.
Én szalontüdőt kértem, amit akkor borjúból készítettek, zsemlegombóccal. Na most ez kérem frappáns, újraértelmezett szalontüdő volt, bár elsőre meglepett a tradicionálisnál vékonyabbra vágott, szinte harapás nélkül fogyasztható belsőség, amihez krémes zsemlegombóc társult és savanykás szaftja aromás, egyedi volt. A már korábban megismert tejfölhab még mindig nem nyerte el a tetszésemet, bár ehhez a tányérhoz jobban illett.

Az ebéd fénypontjának Szilvi főétele bizonyult: a rostélyos lecsóval, buggyantott tojással és vajas galuskával. A rostélyos, ami a kedvelt színhúsoknál inasabb, szinte tökéletesre szelték, pácolták és sütötték. A buggyantott tojás tökéletes volt, a kellemes lecsó pedig bevált körteként, nem csak ízesítőként, mivel a paleo étkezésbe a vajas galuska idegenlégiós (ugyanakkor megkóstoltuk és kiváló, házias, tényleg vajas galuska volt).

Épp itt jött volna a pillanat, amikor a desszertlapért nyúltunk volna, de a sikertelen perbáli kitérő miatt Fülöp fiúnknak lejárt a lemez, így az édesség legközelebbre marad. Ezért – a pár leírt apróság miatt – nem tudjuk megtenni értékelésünket, csak ajánlani tudjuk a fogadó felkeresését, mert azért messze átlagon felüli minőség és teljesítmény várható. (Zárójelben jegyzem meg, hogy legidősebb öcsém fixre odaigazolt a konyhára, amitől további javulásokat várok én személy szerint. :))