Hónap: 2010 július

Budapest és Miskolc között nem mentem olyan IC-vel, ami ne késett volna 20 percet minimum. Ez az elmúlt két hónapra igaz. Ma a 17:28-as Szinva IC nem is indult el, mert a vonat, ami ment volna visszafelé, már Miskolc felé jövet lerobbant. De jött az újhelyi gyors. (Közben elment az IC-is, 15 perc késéssel és egy vagonnal így jegyet nem kaptam rá, nem adtak, mert csak egy kocsival ment.)

A gyors is 15 percet késett, de ezen nem lepődtem meg. Cseréltek rajta mozdonyt, ami újabb 15 perc. Ja és levettek róla 2 vagont, aztán visszatettek 1-et.  Csak a dominó.

A szokásos HÉV-belső enteriőr, csupán a műbőr ülések helyett műplüs fotelek. Nem kell (de nem is akarok!) belegondolni, mi (és ki) lakhat benne az elmúlt 20-25 évből, amióta nem takarították. De jó, hogy legalább nem rohadok bele azonnal a 35 fokban. Csak 10 perc alatt.

Megállunk Nyékládházán. Elosztó pályaudvar előtti tehervonat-parkoló. Szocialista-kubista állomás épület, bádogból és három szem téglából. Ahogy csodálom, veszem észre, hogy a léghűtés csak menetközben érvényes, állva tetves egy meleg van(hiszen csak a menetszél jön be a nyitott ablakokon), viszont legalább a dobhártyáim megpihennek, hiszen a menetszél a menetzajt is behozza. [Magamban elhatározom, hogy megnézem leszálláskor, mikor gyártották a vagont, amiben utazom.] Az Észak-Alföld peremét nézegetve azon is elgondolkozom, vajon mikor lesz a településeken kívül használható térerő a környéken.

A megvetemedett funér-lambériában jó sokan utazunk. Vidéki értelmiség, műanyag fültágítós középiskolás, macskatárolóval közlekedő napközis tanító néni felnőtt lányával. Közben a vonat lassít, becsorgunk valahová… Azaz átcsorgunk Mezőkeresztes-Meződombrád csudálatos állomásán. Mindkét településen büszkék lehetnek rá, olyan echte szeméttelep, romházakkal.

Eltelt 6 perc. Megint szinte megálltunk. Mezőkövesd felső megállóhelyen gurulunk át eggyel. Király. (Mivel 18:24 van, elgondolkodom, vajon ezen a napon mennyit késik Miskolcon a Vércse körIC, ami onnan 18:28-kor indul papíron. Általában  25-öt szokott.) Újabb 6 perc volt, amíg Mezőkövesdre beértünk. Hm. Ezen az állomáson ami megfogott az a tisztán kubista állomásépület ablakkereteinek félelmetesen rohadt-rozsdás állapota. Talán nincs is ilyen, annyira rozsdás. Aztán füttyszó és adnak az ampernek. Megyünk vagy 80 km/h órával. Ami nyilván sok,  mert több, mint az átlagsebesség (a menetrend szerint ez alig haladja meg az 55 km/h-t). De van, amit legalább fejből tudok: Füzesabony következik. 🙂

Mire Budapestre érünk, tuti huzatot fog kapni a fejem. De ha nincs huzat, akkor 45 fok van. Mi a jó döntés? (De lehet, hogy a zajtól van olyan érzésem, mint ha bowling golyóként dolgoznék egy bowling pályán… )

Na, ‘Abonyban vagyunk. Hely az nincs, megérte levenni azt az egy kocsit, igaz, parasztok? Leül velem szemben egy 13 éves orángután-arcú lány(szőr helyett pattanáshegekkel az arcán) és egy 13 és fél éves Ringo Starr reinkarnáció (strandpapucs, saját kézzel készített, hypózott békejeles póló, befelé növő mellek a csajon, strandpapucs felmosórongyból készült penny marketes póló a srácon – felrémlik Bornemissza Péter sóhaja: lesz-e még szép Budában lakásom?)  Közben már Kál és Kápolna felé toljuk a félelmetes ganzmávagos fankit. Úgy hasítunk át a pusztán, mint a mangalicazsírral bekent kerceréce. A kukoricaföldek mellett kapunk egy kicsit a címerből a nyitott ablakon… Napraforgó tábláról jöhetne így egy kis szotyi. (Viszont dinnyeföld mellett nem menjünk inkább… Ha érted, mire gondolok.)

Kál-Kápolna. Úgy érzem, kezdek megvadulni. Motorvonat mellett parkolunk. Ez a Kál-Kápolna – Kisújszállás expressz. Közben besüt a lemenőben lévő nap, hogy elrejtse a vasútállomás dallas-t idéző épületkomplexumát, amiben több az összekötő folyosó, mint a tényleges helyiség. Lehet, hogy terveztek  egy csomó összekötő folyosót és aztán azokat is összekötötték folyosókkal. Nívódíj.

Már csaknem 10 perce kercerécézünk Budapest felé. Erősen a szerelvény utolsó határait súrolva. Kaptunk egy combos zöld jelzést és megaláztuk 3 település lakosságát azzal, hogy nem tudták volna kővel megdobni a vonatot, ha végét célozzák. Kivéve persze, ha cigányok. Mindeközben már lassítottunk vagy 25-30 %-kal. Biztosan elfogyott a nitro (erre a hónapra) vagy kóboráram volt a vezetékben.

Vámosgyörknél megálltunk. Már csak 70 kilométer, Buzikáim! (Indulunk és elsuhan a pályaudvar téglával  vegyesen rakott, nehéz üvegajtó-kolonádja… Belvíztenger-szemekkel vegyes mátraaljai réteken szalad a vonatunk tovább.

Már  a lassújel fogságában. Meg is álltunk. 19:18 van, és még mindig kurva meleg. Emberszag, mindenhol ragadok, mindenki ragad ebben a közegben. Az ásványvizemmel teát lehetne főzni… A mellettem ülök szolidan röhögnek kínjukban egymás csengőhangjain. A majomarcú lány nyulakat néz a szántásban… Idillikus és tragikus egyben. Akkor most hallgassuk meg ismét a Repülj páva nótaverseny 1984-es győztesét, Kovács Apollóniát, akitől a Nekimentem én a jászság urának című dalt adja elő.  Kísér a hatvannégy fogú ifjabb Járóka Sándor és népi zenekara. (Épp 7 perce állunk.)

Áll előttünk egy vonat. Ülünk a vonaton és kész. Mindenki készen van. :o) Lehet, hogy beküldöm ezt a blog bejegyzést a MÁV-nak, hogy érezzék ők is, milyen jól működik a rendszer.  19:37-kor a szemből jövő vonat hozott egy kis szellőt.

Megyünk tovább egy kicsit. Nem gyorsan, de már Hatvanhoz közeledve. 9 perc múlva nyolc óra. A wc-papírt kilógatták a wc-ablakon. Szolidan lengedez, igen jámbor fajta…

Betoljuk a lerobbant vonatot Hatvanba. Nem megy gyorsan, de legalább nem várunk reggelig. 🙂 A járulékos büdös bácsi itt közlekedik köztünk a wc-ről vissza, majd megint oda. Legalább nem alszunk el. Pazar.

Hatvan!!! Hozsána. Talán egyszer hazaérünk. Vagy nem. Budapest túl messze van! Fél 9 előtt 5 perccel még mindig Hatvan. Ahogy az egyik kedves utastársam mondta a kalauzhölgynek: “Puszi a MÁV-nak!”

Nagyon megindultunk 20:29-kor Budapest felé. És 6 percen keresztül nem is lassítottunk. Utána viszont nyilván szinte muszáj. Mindjárt Gödöllő. Átszállok a hévre, hogy még később érjek haza. 🙂 3 órája jövünk fölfelé. Ezt még a hármas úton Trabanttal is előbb megoldja bárki.

Aszód úgy szaladt el, mintha repülő város lenne, pedig megálltunk, de csak egy kicsit. Aztán a kastélyszerű állomással Gödöllő sem fogott vissza minket. Most pedig megyünk – várhatóan csak a főváros határáig – mintha Európában lennénk. Autók maradnak le, fák hajlanak meg… Magyar Álom Vasút, Magyar Álnok Vasút, Magyar Ál-Vasút,  Magyar Áh… Vasút. Az utolsó mondat és egyben fohász: Szélessávú Borbás Szűzmária! Adjátok el, könyörgöm! De legalább a piacot nyissátok meg a személyszállításra! Ámen.

Bp. Keleti pályaudvarra érkezés: 21:17 Szeretném idézni Farkas “EFA” Attilát: “Egyetek!”