Medve felszólamlására és remélem mások nem nagy bánatára folytatom a megkezdett és természetesen be nem fejezett sorozatot, amely 1977 és 2007 közötti évek fogyasztói szempontból legfelkapottabb dalai közül választja ki az én kedvencemet és fűz hozzá keresetlen kommentárt. 1983 talán az első csúcsév, amikor egymás hegyén-hátán sorakoznak a mai napig visszacsengő slágerek: Police – Every breath you take, M.Jackson – Billie Jane, Eurythmics – Sweet dreams, P.Collins – You can’t hurry love, a teljesség igénye nélkül. De számomra mindannyiuknál érdekesebb és izgalmasabb egy csokibőrű úriember másodvirágzása, amely egy igazán nagy dallá nemesedett.
Marvin Gaye – Sexual Healing
“Getupgetupgetup” vagy a “wakeupwakeupwakeup”, ahogy lágyan elhalkulva kíséri Marvin báttyó bársonyos hangját és adja meg az úgynevezett “szúrós” felhangot ennek az erotikusra is tervezett nótának. Ez az a fajta kedvenc, amit – amennyiben nem ágyban, párnák között a kedves nővel vagy férfival történik, hiszen akkor eleve csak kísérőeffekt – nem hangosítok fel, hogy az eredeti túlszárnyalja nem túl képzett hangomat, miközben a légmikrofon légállványa mögé lépek a refrén utáni szóló végén és elkezdtem a második verszakot, HANEM bor, cigaretta, félhomály és némi önsajnálattal vegyes fantáziálás az utolsó vagy a soron következő szeretkezés tartalmáról… Avagy a sokadik pohár bor mellett elrévedő, esetleg eldudoló barátok közös sorselemzésének adja meg a bárhangulatot a cigarettafüsttel megtöltött nappaliban.
Marvin Gaye ezen dala számomra több, mint kedvenc. Igazi korálló nóta, ami azért nincs meg otthon, hogy ne tudjam ronggyáhallgatni, hanem tízezer forintos borként viszonyuljak hozzá és igyam, koncentrált figyelemmel élvezzem a soulzene egyedülálló darabját. Emberünk a hangjával a nem túl különleges alapot dúsítja föl oly módon, hogy én minden alkalommal elnézést kérek a teljes könnyűzene nevében. Lágyan dallamos, de mégis érzéki, sőt meg merem kockáztatni, hogy feszültséggel teli dal. Lehet, hogy nem így van, de nekem így jött le, így jön át. Mr. Gaye-t sokáig one-hit wonderer-nek gondoltam, majd utánanézvén kiderült, hogy itt bizony a soul egyik koronázott királyáról beszélünk, akit lelkész édesapja pisztollyal irányított át egy mennybéli kórusba 1984-ben, így nem tudhatjuk meg, jutott-e volna magasabbra. Meg kell még említenem, hogy a “I Heard It Through The Greapvine” című zenemű eredeti előadjó is ő volt, amely szintén nagy kedvencem, bár eddig azt gondoltam, hogy ez a Soultans nevű angol-német afroamarikai formáció alkotása… De így azért okésabb… 🙂
Remélem, nem fogom most egy fél évig megint szünteltetni a szériát, de ha nagyon gáz, szóljatok, akkor nem erőltetem.
