“Ó, Március, bájos vagy és kegyetlen. Júniusként a naphoz húzol, aztán hideg kezeddel, decemberként a földre rántasz. Akár egy napon belül is. Nem engeded, hogy becsapjam magam és a koratavasz csípős reggeli hidegjét kósza szellőként a nyár hírnökeként félreértsem. Teszed mindezt azért, hogy tudjam, minek hol a helye az évszakok rendjében, és lélekben is érezzem, messze még a május és az este beköszöntével pulóverbe, kabátba, sapkába csomagolsz.”
Lírai gondolatok a költőtöl, amik még fél év távlatából is igen pontosan visszaadják, milyen fantasztikus, de néhol még az elmúlóban lévő telet idéző időben töltöttük Pannonhalmán a március 15-i hétvégét a csapattal. Eleve pikáns, hogy a 2012-es év utolsó olyan hosszú hétvégéjén írom meg a posztot, amikor frankó, kirándulós idő van, az év első olyan hosszú hétvégéjéről, amin hasonlóan jó, kirándulós idő volt. Pannonhalma régi terv volt, mert közel van Budapesthez, szép hely, plusz van némi látnivaló is. Mindez a közelmúltban kiegészült egy gourmet típusú étteremmel, így nagy bajunk már nem lehetett.
A Levendula vendégház tűnt minden szempontból alkalmasnak, de számomra újabb tanulság: nem csak azt kell egyeztetni a szállásadóval, hány szoba van a háza, hanem azt is tisztázni kell, mi is az a szoba, hogy soha többet nem forduljon elő olyan helyzet, ami ismét megtörtént: egy légtérbe, illetve szóló ágyakon kellett aludni pároknak és olyanoknak, akiknek külön szoba járt volna, és akiknek mindezt meg is ígértem. Aribari, Tivcsi, Csillu, Levi, Detti és Ádi, bocsánatot kérek a benézésért és a közös szállásért. Fent említettek mellett mégy Dzsajó Petya és Agree Alízka, valamint még a gyermekesek: Mici báttyóék és mi vettünk részt az eseményen.
A vendégháznak az említett szobaszámon kívül jelentős előnye volt, hogy óriás kandalló égett a nappaliban (ami cirkó segítségével a fűtést igyekezett biztosítani a ház többi részébe is). Fedett, napsütötte terasza volt, óriási grillezője és udvara, valamint egy kutya is tatozott hozzá, aki viszont csupán Fülöphöz volt hajlandó közel menni, annyira félős volt (nyilván nem keveset bántalmazták életében, hogy ezt sikerült elérni…), viszont Fülöp ezért „cserébe” saját rágcsálnivalóját is megosztotta vele.
Mire is került sor március 15 és 18 között a sokorói dombvidék központjában, amíg ott voltunk.
Március 15, csütörtök – Apátsági pince, magas elvárások, sok steak
A megérkezés napjára időzítettünk egy borkóstolót az apátsági pincészetben, amin mi nem tudtunk részt venni, mivel Fülöp nem kívánt a rendezvény menetrendje szerint és irányába haladni, én meg jól bestresszeltem ettől. Viszont azóta rájöttem, hogy aki van annyira bátor, hogy gyerekkel elindul felnőtt-centrikus programra, az annak örüljön, ha valamiben részt tud venni és ne legyenek semmivel kapcsolatban sem elvárásai… 🙂 Kérem a résztvevőket, hogy ássák elő emlékeit a pincelátogatásról, sőt osszák is meg a közzel.
Aznap este, bortól megenyhülve megsütöttük a vacsorának szánt sztéket ( a Sajnos-klasszikusnak tekinthető Bélszín boncmester módra, természetesen, ráadásul eme receptnek ez is a saját közege, mert Váncsa tanár úr a szabadtűzön készítendő ételek közé pozícionálja a legújabbkori magyar gasztronómia ékköveként számontartott szakácskönyvében ) és dugig belaktunk belőle, meg a mellé készített gombából, zöldségből, krumpliból. Istenes volt, ahogy szokott, én kicsit túl is ettem magam, de ez már helyi szociális probléma csupán, reggelre jobban lettem.
Március 16, péntek – „Csak sms, pls, mert olasz vagyok!”
Úgy kezdődött a nap (és zajlott egészen koradélutánig), ahogy a rákövetkező délelőttök is: a napsütötte, szélvédett teraszon és az udvaron folyt a kvaterkázás, eszegetés, iszogatás, igazán családias jelleggel (femili fíling, ju nó). Néha Aribari vagy mások megpróbálták megközelíteni vagy közelebb csalogatni a ház kutyáját, több-kevesebb sikerrel.
Délutánra összekaptuk magunkat valamennyire és elkövettük a környék egyetlen geocache ládájának felderítését a templomhegyen. Helyben az is kiderült, hogy a környék megtekintésére leginkább alkalmas Boldog Mór kilátót megette az idő vasfoga, így már csak néhány korhadt farost lemezt találtunk a helyén. A láda meglett még úgyis, hogy Mici bácsi iPhone-jának normál térképén, a szintvonalak ismeretében, de a turistautak nélkül kerestük. Hiszen császárok vagyunk, Tivcsivel és Micivel közösen főként.
Eközben Áci, aki este hazautazott, meglátogatta az apátságot egy vezetett program keretében, viszont ezt csak úgy tudta megoldani (a segítőkész személyzet segítségével), hogy egy olasz csoporthoz csatlakozott titokban és a telefonos megkeresésekre a fenti üzenettel válaszolt a program első szakaszában, nehogy lelepleződjön… Még most is mosolygok rajta, de akkor sírva röhögtem. J
Aznap vacsorafőzés helyett a kiváló apátsági étterem, a Viator volt az étkezés heyszíne. A hely fantasztikus, tágas, levegős és elegáns. A személyzet kedves. Azt is tudom, hogy finomat ettem. De hogy mit, az már nincs meg, mert ott is belekerült némi ideg és bénázás a mi részünkbe: pont addig szaladgáltam Fülöppel, amíg elkészítették az ételeket, ahelyett, hogy megvártam volna, hogy drága kicsi Szilvim értem jön, amikor végzett, így a mi részünk rohanásba és dobozból evésbe fordult. Viszont azoknak, akik végig élvezhették a vacsit, megint kíváncsi lennék a véleményére, hátha dereng még valami… J (Így azonban biztosan vissza is fogunk menni hamarosan, mivel Fülöp már kompatibilis az éttermi étkezéssel pár hónapja, ha jól időzítünk. Majd feldobom hétvégi programnak valamikor.)
Aznap este – ha jól rémlik – a jóllakott, borkortyolgatós nyugalom övezte az eseményeket, nagy mulatság helyett beszélgetéssel, majd csendes elszivárgással, korai alvással.
Március 17, szombat – Pörkölt három paprikával
Szinte nyár volt azon a szombaton. A teraszról szabadulni délelőtt megint nem sikerült, inkább csak ebéd után. A csapat egyik fele az apátságot szemlélte meg, míg mi a gyerekekkel az arborétumban sétáltunk egyet (a kert az apátság főbejáratával szemben a domboldalban található), laza volt, nyugodt, kellemes.
Délután a másik sajnos-klasszikust, a marhapörköltet készítettük bográcsban. Delikátesz volt ez abból az okból, hogy három, egyaránt kiváló nemes paprikát termelő környékről érkezett paprika bele: Szeged, Tetétlen és Kalocsa. Jó későn lettünk kész, mert későn álltunk neki, és mert a tűzrakó helyet hideg szelek támadták a pannonhalmi Paphegy lankáiról, de végül Tivcsiék BMW-jének reflektorai mellett megenyhült, megpuhult a hús, így az utolsó esténket is békében, jóllakva, örömmel és nyugalommal töltettünk.
Másnapra a búcsú maradt a törzsgárdának, mivel Leviék lekoccoltak még előző este, így némi rendrakás és pakolás után hazafelé vettük az irányt.
Ha valaki nyugalomra, jól megközelíthető helyre, jó környékre, jó levegőre és jó borokra, meg egy jó étterem közelségével járó biztonságra vágyik, bizony nem hagyhatja ki Pannonhalma városát.
