Sajnos őstörténet – Fióklátogatás Győrben 2003

Azt nem tudom, miképpen működik az ember agya, de képes furcsaságokra az biztos. Számomra az az idei év (2012) egyik legnagyobb furcsasága, hogy szinte kristálytisztán állt össze az október 23-i hétvégén egy 2003-as kalandunk emléke, amikor beléptem a Danubius Hotel Rába City Center fotocellás főbejáratán Győrben. Miért is ne írjam akkor le, ha már így van, kérdeztem magamtól akkor és most meg is valósul a krónika rögzítése.

Áldassék annak az egykori Citibankos dolgozói klubos irányító embernek a neve, aki 2002-2003-ban kitalálta a fióknapok nevű programot. Az első két ilyen rendezvény Egerben, majd Győrben következett be. Talán a bevezetőből is kicseng, most a második rendezvényről lesz szó. 🙂

A dátumot így közel két év távlatából – szégyen – nem tudom megmondani, de talán április lehetett. Ami biztos, hogy a hétvégék jó szokását megtartva az a hétvége is péntek délutánnal kezdődött. Mégpedig a kiváló Fanyűvő Étterem pincéjében, ahol munka utáni iszogatás, viccelődés keretében sikerült meginni vagy k+1 darab sört, egyező mennyiségű unikummal. Akkortájt Terbe Bandita (azóta Frau Valdez) nagytétényi lakásának kisszobájában hédereztem, de hogy aznap a jósors milyen módon jutatott oda a Dózsa György út –  Váci út sarkáról, annak talán Andi vagy a Jóisten a megmondhatója, mert én nem emlékszem.

Ennek fényében alakult a szombat reggel: fogalmam sincs hogyan bírt fölkelteni, de valahogy végül elindultunk és meg is érkeztünk a Bank Centerhez, ahonnan a kirándulóbusz indult Győr városába. Az utazást és a regenerálódást megkönnyítendő útközben elfogyasztottam a reggelimet, ami 3 dobozos Soproni Ászok volt. Soha jobb reggelit mondjuk. 🙂 Az is segített az előző este utóhatásait felejteni, hogy utazás közben FA fejből lenyomott 15-20 Hofi jelenetet, köztük az örökbecsű disznós-kulákos anyagot is.

[youtube]http://www.youtube.com/watch?v=iQGAqs6i0CY[/youtube]

Kellemes hangulatban és állapotban érkeztünk meg Pannonhalmára, ahol az apátság megtekintését követően az azóta már Viator Étteremmé nemesült csárda teraszán fogyasztottunk el egy ebédet és számolatlanul  söröket, valamint keveredtünk kellemes beszélgetésbe a győri fiókvezetővel, Kocsis Lacival (óriási spíler és arc volt a csávó – remélem még most is az). A kerthelyiség füvében fekve pihengettünk, majd beutaztunk Győr városába a fent említett Rába City Center szállodába.

Az akkori, szombat délutáni programban szerepelt egy rövid belvárosi séta, fióklátogatás és felkészülés az esti vacsorával egybekötött zenés mulatságra a szálló különtermében. Emlékeim szerint a vacsora kellemes volt, bár a belga sörökkel megtöltött zsiráfok (=hosszú, hengeralakú, talpas, nagyjából 3 literes, alján sörcsappal felszerelt asztali sörtároló eszköz) nagyban segítettek a helyzet kellemessé válásán. Hasonlóan jó hatással volt az állapotunkra a szálloda bejáratánál a sétálóutca mellett álló üvegfalu pavilon (koktélbár), ahol a jéger mátyás (Zalában agancsos kóla) nevű italt talán 350 forintért mérték. Mivel a vacsora befejezését követően a ezt a pavilont viszonylag rendszeresen látogattuk, bizony megesett drága Mici barátommal, hogy egyszer a pavilonból visszafelé sietve a hűvös tavaszi éjszakában a fotocellás ajtó helyett a mellette lévő plexifalon keresztül akart behaladni, sikertelenül.
Arra is emlékszem, hogy nem keveset sikerült táncolni borzalmas és elnyűtt slágerekre, még talán Aribarival is toltunk néhány denszet Bonanzára, meg ilyenkre, amíg meg nem untuk és el nem haladtunk egy újabb jégerért. Sokáig őriztem egy fotót féltett kincseim között (lehet, hog még meg is van valahol), amin Mici egy szingapúri köztéri bírságtételeket leíró pólóban vigyorog mellettem egy bőrfotelban ülve. Az itt készült és nem emlékszem a pillanatra, amikor lefotóztak minket. 🙂 Nem akarom kedves barátom minden titkát kifecsegni, de ennek az estének a vége felé, hajnali órákban midőn megfáradt, lifttel felközlekedett a szobába, ahol lakott (lehet, hogy velem, de nem biztos), de a sötét és ismeretlen folyosón elbizonytalanodott, így jobbnak látta a liftajtóban leheveredni, amíg meg nem érkezett a szobatársa (én?), így máris könnyedén ágyhoz tudott jutni. (Drága Micikém, kérlek jelezd, ha túlságosan pusztítja renomédat eme blokk és természetesen kihúzom, satírozom innen.)

A vasárnap is biztosan kiváló volt, de a fenti, maradandó  élménymorzsákhoz más maradandó nem csatlakozott. Hogy miért is írtam ezt le? Mert egyike volt a Sajnos csapatot megalapozó közös eseményeknek… 🙂 Ezek után szinte biztos, hogy hamarosan (lehet, hogy csak 2013 elején) sort kerítek a kultikus 2004 március 15-i kolozsvári hétvége emlékeinek rögzítésére is.

Menjünk el Pannonhalmára március 15-én!

Lám, hogy szalad az idő, máris itt a február. Ha nem vigyázunk, észrevétlenül a nyakunkba zuhan március… De ezt nyilván nem lehet tétlenül nézni, hanem erőinket mozgósítva elkezdjük az első hosszú hétvégét megtölteni programmal. Ahogy a Túratervezőben jeleztem, az első 2012-es kalandra konkrét javaslat, hogy a könnyen megközelíthető, de annál különlegesebb kisvárosba, Pannonhalmára és környékére utazzunk el pihenni, kikapcsolódni.

Azért döntöttem úgy, hogy itt a blogban is megjelenítem a szervezkedés részleteit, hogy ne a Facebook-on belül, de eredeti virtuális otthonunkban is legyen nyoma, valamint tovább tudjuk szőni az eseményeket egyszerűen és gyorsan.

Ekként találjátok meg a Túratervező aloldalaként a pannonhalmi kirándulás remélhetőleg egyre duzzadó részleteit, információhalmazát, amit a képre kattintva tudtok azonnal elérni.

Bátor jelentkezőket, érdeklődőket várunk minden lehetséges felületen és csatornán: ne légy bátortalan, legrosszabb esetben eljössz. 🙂

A Sajnos-kultusz kezdete

 

Öt évnyi erőgyűjtés után utcára kerül ez a titkolt érték. Megkezdődött a sajnos-póló gyártásának előkészítése, így kérem azokat a kedves brigádtagogat és követőket, akik szeretnének ilyen csodában pompázni, a pólóméretüket kommenteljék be. A termék várhatóan valamilyen sötét árnyalatban fog elkészülni első körben, aztán ahogy nő a kereslet, a színskála is bővülhet. 🙂

 

Sajnos im Maxhütte

Szinte biztos, hogy nem helyesen írom, de a Maxhütte a stimmel. Ott voltunk idén Pünkösdkor, ahol a madár se jár, csak nagy traktor és nagy BMW. Összeszedem, miben volt részünk még.
Morningessen, Abendtrinken, ha keretbe szeretném foglalni, mert a reggeli nagyrészt bratwurst volt. Müncheni, Nürnbergi, Franfkurti. Kicsi és rövid, nagy és vastag, sütve, főzve, grillezve, de mindegyik fehér. Nekem mindegyik bejött. Ekként el kell ismernünk, a kolbászhoz értenek a bajorok. Esténként pedig fogyott a jó helyi sör, az jó francia és olasz bor, pro secco, grappa és minden egyéb, diszkontáron.

Mi június 11-én indultunk útnak, miután én sikeresen levizsgáztam Szakigazgatások joga I. tantárgyból. Telepakoltuk a verdát és egészen jól sikerült venni az út első kétharmadát, de a vége felé közeledve, amikor Fülöp már nem nagyon bírta a kis popsiját a gyerekülésben elképzelni és ennek hangot is adott, az kicsit rémálom kategória volt.
De még időben érkeztünk a maradék erdei gombás marhapörköltre ala Reci, illetve a szintén Reci bácsi által gerjesztett tűzrakó párbajra Tivcsi és Dzsajokosz Petya között, ami végül baráti tűztáplálássá nemesült és enyhült (plusz ez megmaradt a hátralévő estékre, amikor szintén égett a tűz a kerti tűzrakóban). Eme este nekem oly sokáig nem tartott, mivel a hétórányi vezetés után hamar mattolta a maradék elmémet a borocska.

De másnap(június 12, vasárnap) újult erről vágtunk neki Duna áttörés megtekintésének. Amit felülről közelítettünk meg, a weltenburgi apátság felől, ahol a derék barátok ezer esztendeje főzik a sört. Nagyon frankó idő volt, ragyogó napsütés, gyönyörű Duna part, mosolygós emberek, de az apátságban nem tudtuk a helyi itóka és étek előnyeit élvezni, mivel minden talpalatnyi helyen fogyasztottak a turisták. Magán az áttörést jelentő szurdokon nem hajóztuk végül által, kényelmi faktoriális miatt(legalább maradt program legközelebbre is), cserébe visszakocsikáztunk Kelheimbe, ahol ittunk sört és ettünk ECHTE sertéssültet, meg ilyeneket(én Leberkase-t) a belváros egyik jó kis teraszán, talán a Ludwigsplatz-on. Mi padon pelenkáztunk is egyet, amit nem is vett zokon a nyugodt helyi közönség.
Este, lángon sült kolbász elfogyasztását követően “Ismerd meg Németországot” típusú tartományi kvízjáték következett, amiben a narancssárgák és a citromsárgák csaptak össze, és óriási küzdelemben végül a citromsárga csapat kerekedett felül, minimális különbséggel. (Természetesen Reci folyamatos elégedetlenkedésével a kérdések milyenségét és válaszadás módját illetően, ami azért volt érdekes, mert a 64 elemből álló kérdéslistából a csapatok választották maguknak a kérdést… Hehe! :)) Az este ezután a tűz körüli csendes iszogatásban öltött testet, de ez is igen király volt.

Mielőtt rátérek a következő napi események taglalására, azelőtt pár szóban ki kell térnem a szépséges Maxhütte jellemzésére. Illetve azon belül is a névtelen külvárosra/városrészre, ahol laktunk. Itt kb 15-20 házban laknak elégedett bajor honpolgárok és a központtól 2 kilométerre található. A közepén van a buszmegálló, egy játszótér és egy mesterséges tó, valamint a tó partján egy szépen felújított Faluház, amit a helyi erők ingyenesen használhatnak, amikor a el akarják járni saját, alábbihoz hasonló táncaikat.

[youtube]http://youtu.be/7eM6JdE10SE[/youtube]

Szó, mi szó, embert csak elvétve láttunk, mondjuk Maxhüttében is. Ez alóli üdítő kivétel, amikor este emberünk becsapatott a hegynyi traktorra az udvarba, majd onnan – nyilván fürdőzés és ruhacsere után – kigördült a csitti-fitti BMW-vel. Ugyancsak láttunk gyári állapotban lévő 20 éves 190-es Mercit, amiért több magyar autókereskedő a farkát vágná le, csak jutna hozzá olcsón vagy 20 darabhoz. 🙂
Bajorország ezen szegletében csend, rend, béke, tisztaság és jólét honol. Ettól még a szaros magyar látogatók is jobban alszanak. Mi legalábbis jobban aludtunk. 🙂

Június 13-án, hétfőn Regensburgba vittek el minket a házigazdai szerepet (végig) kiválóan betöltő Reci-Regi páros. Hétfőre már jutott egy kis eső is, de csak szakaszosan, ami lehetővé tette, hogy indulás előtt kellő mértékben elszöszmötöljünk a fürdéssel, reggelizéssel, kertben heverészéssel, valamint a Maxhütte-i láthatatlan cache megtalálására tett kíséretekkel. (Erről csak annyit, hogy kerestük az egyébként egyszerű és világos, egy parkoló közepén álló oszlophoz mágneses megoldással rögzített dobozkát<ezt a rejtési módot egyébként Németországban klasszikusként tartják számon>, de az biztos, hogy eltűnt.)
Végük a csapat elkocsizott Regensburgba, mi egy órával később indultunk utánuk, és épp akkor találtuk meg őket egy étterem teraszán, amikor eleredett egy komolyabb nyári zivatar. Azt kivártuk, majd indult volna a városi multi-cache, de erről nem tudok beszámolni, mert én épp a rossz helyre rakott és elfelejtett kocsikulcs keresésével hozta válságos helyzetbe a családomat, ami végül normalizálódott, majd telefonos segítséggel sem sikerült megtalálnunk a többieket, így pont amikor beültünk a gépkocsiba, akkor jöttek a pajtások az utolsó ládához, amit meg is találtak. Ami biztos: ők élveztél a cache-t, Regensburg egy nagy hangulatos város, mi meg túléltük a bénázásomat. :))

Este otthon bajor ragut készítettünk, ami annyival másabb, mint a pörkölt, hogy van benne sok paradicsompüré és zöldbab. Nem volt egy komplex művelet, megfőztük közösen, meg is ettük. Legközelebb, ha ez terítékre kerül, próbáljuk majd még finomabbra, mint amilyen ez volt.

Június 14, látogatásunk utolsó napja. München és BMW Welt/Múzeum. A Maxhütte-München távolságot(150 km) egészen gördülékenyen letudtuk(még mi is Fülöppel, pedig volt bennünk para), a BMW Weltben találkoztunk ismét(ami tényleg nagyon modern és szép), majd Tivcsi a BMW múzeumba barra el, míg mi mentünk be a városba. Cache lett volna a gerince a városnézésnek, ám az – kicsit talán a különböző témák, helyek, tevékenységek iránti érdeklődés, illetve a korosodással együtt járó türelmetlenkedés – nem volt olyan közös esemény, mint az előző napi (plusz a néhány virtuális ládához tartozó error is kedvét szegte a társaságnak), illetve nekünk a fel nem készültség is beköszönt(tanulság – 7 hónapos emberkével, akinek még anyatejre van igénye nem lehet mindent improvizálással megoldani egy világváros közepén), de mindent uralva végül voltunk a főtéren, a piacon, megtaláltuk a chache-t és mindenki látott annyit a városból, amennyihez kedve volt. Egy biztos: München megér egy hétvégét, ami alatt meg is lehet nézni nyugodtan minden specialitását BMW Múzeumtól a történelmi belvároson keresztül egy Bayern München meccsig, illetve egy akár egy jó étteremig.
A visszaút sem volt nehézkes, és egy csendes, jókat röhögős estével zártuk a kirándulást a kertben ülve a tűz mellett (külön köszönet Petyának és Tivadarnak :)).

Másnap hazatértünk. Ismét a vártnál könnyeben, nyugodtabban és még egy közöset kávéztunk is a BMW-s különítménnyel Ausztriában.

Van több opció a fejemben a elkövetkező évekre (Szlovénia – Bled, Fertő tó osztrák oldalán Rust a borozós hely, vagy Neusiedler am See, ahol fövenyes tóparton lehet heverni), de németbe’ is mehetünk még, mert nem olyan rossz ország. 🙂

Fotókkal lehet kérkedni (de csak olyanokkal, amit a rajta levők engedélyeztek a nyilvánosság számára. ;))!

Ui: Hiányoztatok, Mici!!!