Egy habkönnyű nyitánya lesz a következő havas, hideg hétvégének egy forró fekete írhatnám (és írom is), hogy ne csak közhelyes, de egyből szalon-rasszista irányból közelítsem meg slágerlistám újabb állomását. Ó, az a csodás ’94-es esztendő, amikor Horn Gyuszi bácsit a hatalomba taszajtotta a fidesz faszkolódása, és a közeledő mezőgazdasági permetező helikopter morajlásához hasonlóan felerősödő kádári nosztalgia. Vele együtt szügyig merült a magyar elit mocskába a honi gazdaságpolitika Harcsabajusz Kapitánya, aki új értelmet adott az egész arcot betakaró félkeretes szemüveg létezésének, és akivel megérkezett hazánk második – a tisztasági csomag után – legismertebb csomagja. Ugye kitaláltátok? Igen, Bokros Lajosról van szó.
Na, de vissza a zenék világába: ebben az évben tombolt az észofbész vezette eurodiszkó, de lehetőség van még egy kis szemezgetésre a gazdag egyéb termésből is: Michael Bolton fürtjeit fújta a szél, miközben teletorokból tolta a ‘Said I love you… but I lied’-t, és ahogy mi toltuk teli torokból a Big Mountain-tól a ‘OOOOO, Baby I love your way’-ét vagy a Real McCoy ‘Another night’-tját. Közbeszúrnám még a Crystal Water egyetlen maradandó slágerét a ‘100 % pure love’-ot is, ami számomra a mai napig őrületes basszustartalommal bír és beleülteti a bugit a testembe, mint egykoron az Alcatraz táncparkettjén. De erősített az amerikai kontinens lírai vonala is, mivel Mariah Carey, Celine Dion, Whitney Houston és Toni Braxton is ömlött a rádiókból. Az egy felvételből világhírűvé válók közül kiemelendő Meat Loaf és az ‘I’d do anything for love’, aminek őrületesen hosszú klipje is örökre az elmémbe vésődött. A hülyedalok sztárja egyértelműen a Crash Test Dummies ‘Mmm Mmm Mmm Mmm’ című alkotása. Ezen vegyes felvágott után már nem is nagyon értem, miért is az maradt meg kedvencnek, ami megmaradt:
Gabrielle – Dreams
Itt eleve – ha van idő rá – azzal kell kezdeni, hogy elmerül az ember a dal világában. Meg ennek a csajnak a hangjába, ami – nekem – a legkevésbé sem a klasszikus feka karakter, hanem egy ilyen latte machiatto. Nyilván azért is mert angol a lelkem és nem amerikai, de ez a lágy, de mégis rekedtes tónus annyira odabasz, hogy na.
Meg az, ami még ehhez a csajhoz kapcsolódik – és Áci ezt olyan alapnak említ egyes zenei elemzései közepette -, hogy ez a dal is meg az egész ember össze van rakva, ki van találva. Pedig lehet, hogy egymillió ilyen dalt megírtak csak 1994-ben szerte a világon, de a szaknő mögé állt be az a stáb, akik megkomponálták minden atomját. Szerény véleményem szerint a csillogós-flitteres szemtakaró eszköze az világbajnok és én évekig ezzel a szemfedővel azonosítottam Gabrielle-t. A hölgy másodvirágzását hozta A Bridget Jones naplójához elénekelt Out of reach című dala, de számomra a Dreams alapozta meg a szakasszony zenei hitelességét, ha beszélhetünk ilyesmiről egy olyan előadó esetében, aki „csak” Angliában tört a csúcsokra és nem kapaszkodott, nem tört globális szintekre. Mindenesetre a Gabrielle nóták alapvetően lounge/club típusú háttér zenék, annak viszont kiválóak.