Castro

Mindig szerettem Fidelt. Soha nála nagyobb szarházit nem hordott a Föld a hátán. A zöld ruhás Commandante, aki büszkén és töretlenül harcolt az imperializmus ellen. Szép mese, a legprofibb körítéssel. El kell mesélnem, meg kell említenem. Castro egy, azon igazán okos parasztgyerekek közül, akik kellően intelligensnek születtek ahhoz, hogy röviddel azután, hogy kitalálták és elmondták egyik hazugságukat, végleg elhitték, hogy igaz.

Castro sosem volt kommunista, nem is akarat az lenni. Amiatt lett, mert felszabadító forradalma után nem tudta megszerezni az amerikaiak pénzügyi és mindenfajta segítségét. Még a nagy Che doktor segítségével sem. Így aztán maradt a Szovjetúnió, mivel más opció (mint példuál most Venezuelának és Chaveznek az olaj) nem volt. Castro papesz konkrétan megélhetési kommunista volt, a legrosszabb rigolyás, populista fajtából. Konkrétan az USA és a gazdag nyugati világ titkos, soha be nem vallott ribancaként sikerült önmagát és Kubát is menedzselni 50 évig, mindenfajta közhelyek puffogtatásával eltakarva a valóságot. Fidel nagy kujon, nagy világfi, az életet szerető latin ember. Ezt jól palástolta a nyilvánosság előtt. Majd most öccse, aki várhatóan az utódja lesz, hamar bebizonyítja, hogy milyen is igazából a Castro vér. Raul igazi harácsolós, pénzéhes kis szemét és ő eladja az utolsó előtti csillagharcost, a szocialista Kubát kilóra, bélszínárban a világnak… Soha senki nem játszott úgy és akkorát, mint Castro. Tisztelegjünk színészi és szónoki tehetsége előtt. Igyunk egy pohár jó rumot és szívjunk el egy szivart az emlékére. Kuba nemsokára újjászületik.