Az első szopás 2009-ben…. westend parkoló

Hát gondoltuk, hogy ez az év faszább lesz, mint 2008, mert arról könyvet lehetne írni, ha az ember nem lenne annyira gátlásos. Na most abban mindjárt az elején megállapodtunk, hogy az új évben minden jól fog alakulni. Lesz egészség, békesség, meggazdagodás, meg mi az más. De azt mindenképpen, hogy apró faszságokon nem kell idegeskednie az embernek.

Az még oké, hogy az első lottóhúzáson egyesünk volt, mert hát nyilván csalnak. De azért az túlzás, hogy az ember már január 3-án infarktus közelbe kerül. Történt ugyanis, hogy valamit feltétlenül és a lehető leggyorsabban meg kellett vásárolnunk. A dolog olyan üzletben volt fellelhető, amihez bevásárló központba (értsd: pláza) kellett menni. A legközelebbi ilyen üzlettel bíró intézmény a westend volt, amit 1999-es megnyitása óta gyűlölök a mérhetetlen embermennyiség és az óriás lehúzás miatt. Dehát gondoltam, hogy az ünnepek után ide is beköltözik a béke és a szeretet. Hát a nagy faszt költözik!!!
No, de visszatérve: Regivel bevágtuk magunkat a kiváló Daweoo Matíz típusú 800 cm3-es motorral rendelkező gépjárműbe, és pillanatok alatt (a sok lóerő segített) el is értük célunkat. Ekkor azonban azzal kellett szembesülnünk, hogy a parkolóba való bejutás sem egyszerű, annyian vannak. Kérdem én, hogy mi a faszt csinálnak itt ilyenkor, ilyen mennyiségben az emberek. Aztán így a magamban morfondírozást azzal szakítottam meg, hogy mi is itt vagyunk, és lehet, hogy a többiek is csak beugrottak egy 10 percre, mert egyrészt közel voltak, másrészt valami olyan dolgot kellett megvenniük, ami nélkül nem lehet tovább élni.
A felső parkolószintet támadtuk be, és némi idő (értsd: sok) múlva sorompón belülre kerültünk és azonnal be is szálltunk a westendbe érkező autósok össznépi társasjátékába: parkolóhelyet kerestünk. BKV-soknak elárulom, hogy mik is a játékszabályok ebben a leginkább a „Ki nevet a végén”-hez hasonló játékban. Mész körbe-körbe a parkolóban, benézel minden sorba és ahogy távozó, vagy távozni készülő gépjárművet észlelsz, őrült tempóban odahajtasz és vad indexeléssel jelzed, hogy ebbe a bázisba a te bábud fog kerülni. Nem árt ilyenkor még az arcizmok megfeszítése és szigorú kikandikálás a szélvédőn, mert pofátlanabb játékosok megpróbálják behúzni a jogos helyedet. Ilyenkor érdemes vadul integetni is, ami azt jelenti a játékban, hogy „takarodj a faszba te gyökér, mert eltöröm a gerinced”. Ez általában hat és az ilyen inkorrekt versenyzők visszavonulót fújnak és ha végre kitolatnak gyorsan betudsz állni, vagyis nyertél.
Mi ezen az estén 6-ost dobtunk, hiszen alig fél perc elteltével meg is találtuk a helyünket és vártuk, hogy kiálljanak és megszerezzük a bázist. Végre… igen… 2009… a szerencse éve! Már éppen balról állnánk be a bázisba, amikor csikorgó gumikra leszünk figyelmesek jobbról, ahonnan egy hatalmas dzsip (benne hatalmas hajnövesztő szerekre fittyet hányó szakemberrel) érkezik és a következőképpen szeg meg minden írott és iratlan szabályt. Gázt ad… fékez… gázt ad… fékez… és így próbál kiszorítani a bázisból. Az sem jelent neki próblámát, hogy közben alaposan meghúzza a bázisunk mellett parkoló peugeot típusú gépjárművet. Regi még megpróbálkozik nálam egy kósza „Ne hagyd!” felkiáltassál, de ekkor már rükvercben nézünk új bázis után. Persze magunkban lefuttatjuk az ilyenkor szokásos lehetőségeket. Ha lenne most nálam egy pisztoly ráfognám és ekként kiáltanék: „könyörögj az életedért te köcsög”… meg hogy mi a faszért nincs ilyenkor nálam egy hamis rendőrigazolvány…. és hát kár, hogy nem vagyok 10 danos karate mester. Mondjuk egyik sem túl hiteles egy narancssárga matízból kiszállva. És ekkor még nem voltunk idegesek….
Nincs mit szépíteni, kiütötték a bábunkat…. vissza a starthelyre. Dobtunk még egy-két egyest és kettest, de végül sikerült bázist foglalni. Gyorsan be is szaladtunk, hogy megvegyük a megveendőt, de már a bejáratnál rosszat sejtettem, hiszen minden parkolóautomatánál 10 méteres sor. Mindegy… mondom magamban… majd akkor lépjük át ezt a folyót, ha odaérünk. Ez mintegy 10 perc múlva meg is történt, mert a vásárlásnál nem ért bennünket semmilyen atrocitás. Olyan például, mint amikor a cora-ban kértem 30 dkg pármai sonkát, mire az eladónő ekként válaszolt: „de uram, az nagyon drága”. Mondom, hogy látom az árát, és hogy akkor legyen 30 dkg. Erre persze még elmondta, hogy ő szólt időben, hogy drága… és persze már mindenki minket utált a sorban, de kitartottunk és végül megkaptuk, amit kértünk.
Visszatérve: eljött a parkolójegy fizetés pillanata. A négy automatából egyik sem ismert fel papírpénzt, így a sor duzzadóban volt. Mivel mi nem sok időt voltunk, ezért a fizetést feladó embereket kivárva, végre odajutottunk és némi idő (értsd: sok) után érmével kicsengettük a 200 HUF-os, rablásnak is beillő összeget, hiszen nettoban mindössze 10 percet töltöttünk plázázással, a többi időben társasoztunk, menekültünk és sorban álltunk. Ekkor már rosszat sejtve a fizetést követően a blokkot is megtartottam, ami pedig nem olyan magatartás, amit tanusítani szoktam.
Parkolóba ki, autóba be, rükibe ki…. ügyesen kikerülve a két autót, ahol a soförök egyelőre farkasszem nézéssel igyekeztek dönteni a felszabaduló bázisról. Araszolva jutottunk el a sorompóig, ahol kukástrikóban, erre kiképzett szakember kérte el a jegyet és dugta az automatába. Piros, sorompó nem emelkedik! Mi a faszom? – néztem kérdően az emberre. Mire ő: „aha, a 128-as automatában fizettek”. Mondom néki, nem tudom, de engedjen ki, itt a blokk, mert már egy ici-picit frusztrált vagyok. Aztat mondta erre, hogy ő azt nem tudja megtenni, viszont a másik oldalon a kolléga kienged minket. Mondom neki, hogy vicc, de végül elindulok. A másik oldalt csak némi idő (értsd: sok) tudtuk elérni és közben komolyan elgondolkodtunk, hogy a westend parkolóban kell új életet kezdenünk egy matízban, mert úgy bedugul, hogy semerre tovább. Odaértünk! Az embernek mondom, hogy mi a 128-asok vagyunk és hogy engedjen ki, mert fulladok. Mondja erre, hogy ő nem tud, de ha lemegyünk csigán, ott tuti kiengednek. Na ekkor szakadt a cérna! Kissé felemeltem a hangom (értsd: üvöltöttem) és felszóllítottam, hogy azonnal engedjen ki. Persze felismerte, hogy nem vagyok a főnöke, így a felszólításomnak ellenállt. Mondom neki, hogy a bejövetelről most nem emlékeznék meg, de több mint félórája nem jutok ki. Aztat mondja, hogy volt, aki két és fél óra alatt jutott ki. Faszomat mondom (még mindig ugyanabban a hangnemben), akkor áttöröm a sorompót. De aztán mégsem törtem. Még próbálkoztam, hogy hívja a főnökét… meg egyéb fenyegetőzések, de végül a végső lehetőség, a csigalejáró fele vettem az irányt. Ez azért jó, mert megint araszolhattunk egy fél órát. Közben Regi megkérdezte, hogy mit csinálunk ha már nem fogadják el a parkolójegyet, mondván lejárt. Mit csinálunk? Mit csinálunk? Csak annyit mondtam, hogy majd meglátod szívem… és közben a következőkre gondoltam: először is kiszállok, kitépem a szívét, majd lerajzolom és széttépem, végül áttöröm a sorompót, üldöznek majd a rendőrök, elkapnak (vö.: 800 cm3), a bíroság egyértelműen megállapítja, hogy nem vagyok beszámítható, elmegyógyintézetbe zárnak, ahol mégjobban bekattanok… először csak azt hiszem én vagyok Napóleon, de később rájövök, hogy Magda Marinkó vagyok… már csak egyetlen cél lebeg előttem… elpusztítani a világot. Mindez azért, mert beugrottunk 10 percre a westend city centerbe.