Lombardia reklám, avagy „holisaza comoi-tó”?

Az alábbi szöveg tájékoztató jellegű, ajánlattételnek nem minősül, bővebb információért forduljon egy szimpatikus utazási irodához. 

Lombardiában tölteni öt napot úgy, hogy a természet nyarat produkál – legkellemesebb.Az ájuldozás már a repülőgépen elkezdődött, mert felhőzet nem lévén, végigcsodálhattuk az Alpok vonulatait, ami – ebben megegyeztünk Péterrel – tízezer méterről a legmutatósabb. Már a Garda-tónál azt hittük, hogy ez lesz a mi helyünk, de érdemes volt tovább repülni kicsit, mert a Comoi-tó még izgalmasabb.

A tó és környéke nagyon megkapó: szép nagy vízfelület, sok beleömlő sebes és kristálytiszta hegyi patakkal, csupazöld hegyek körülötte, a horizonton az Alpok havas csúcsai, és klasszikus olasz macskaköves sikátorokkal rendelkező városkák a tó partján, igazán festői elrendezésben. Ezek közül az Abbadia Lariana nevű volt a mi főhadiszállásunk, ennek kempingjéből intéztük napi kirohanásainkat.

Végig nagyon klassz idő volt ( szieszta idején kicsit túlzásnak is éreztük ), a közlekedés pedig olyan flottul van szervezve, hogy az utazgatás ide-oda egyáltalán nem volt tortúra, pedig mindenféle eszközt igénybe vettünk: buszt, vonatot, hajót, kompot, biciklit. A hajózás volt a legjobb, és nemcsak azért, mert ritkán jutunk ehhez az élményhez. Ügyesen úgy találták ki az útvonalát, hogy jobbra-balra cikázva kikötött szinte az összes településen, így mindegyiket megnézhettük picit, legalábbis a kikötőket mindenképp. Nem kerekeztük körbe a ojjektumot ( előzetes terveinknek megfelelően ), mert egyrészt a kempingbe nem érkeztek meg időben a bringák, másrészt mikor megérkeztek láttuk, hogy ezek arra nem alkalmasak – viszont nagyon szépek -, harmadrészt addigra tapasztaltuk a tömegközlekedés során, hogy viszonylag hamar ki tud alakulni az életveszély az úton. Ezért aztán csak a szomszéd faluba kerekeztünk, és a biciket bátran – Péter szerint vakmerően – a piac szélén hagyva jó alaposan bevásároltunk helyben sütött oldalasból, csirkéből, hagymakarikából és részben azonosított egyéb sült zöldségből, meg nem sült zöldségből. Később ezt a parton a két biciklista mind megette, vadkacsákkal harcolva egyes falatokért.

Kb. az összes tó körüli települést meglátogattuk, egyik szebb volt mint a másik. Szerencsére nincsenek berendezkedve rettenetes turistalehúzó csecsebecse árusításra, inkább arra mennek, hogy egyél és igyál náluk, nagyon igyekeznek, hogy valami finomat.

Como fölött van egy helyes kicsi település – Brunate -, ahová fogaskerekűvel lehet eljutni; na ott volt szerencsénk betévedni egy piroskockásabroszos családi trattoriába, ahol is észveszejtő házi tésztát fogyasztottunk, utána pedig olyan sztéket, hogy a sokat próbált Gy. Péternek is könnybe lábadt a szeme. De komolyan. Eleve azért kellett rendelni, mert kinézte a szomszéd asztalnál ülők szájából. Pont istenien vérszivárgósra sütötték, előzetes érdeklődés nélkül; mint utóbb kiderült, nincs róla tudomásuk, hogy ezt másképp is lehet, egész egyszerűen így csinálják, mert így finom. Család szívbezárása ott helyben megtörtént.

Bellagioban – ami állítólag a legszebb település a tónál, de nekünk Varenna jobban tetszett – borkóstoltunk egy utcára nyíló kicsi enotecaban, nagyon szakember, nagyon kedves, nagyon jóképű tulajdonossal, óriási finom olajbogyóval, sonkaforgácsos kenyérkével. Három vörösbort próbáltunk, mindhárom eléggé ízlett. Az első ivós-cseresznyés-lányos, a második férfipajtásokkal beszélgetős-családi ebédes, a harmadiknak meg már az illatától elbóbultam, azt csak decis kiszerelésben lenne szabad eladni – este nyolc után.

Milánóra is szántunk néhány délutáni órát, de nem érdemelte meg. A dóm sajnos nem viszi el a hátán az egészet, pedig láthatóan arra apellálnak ezek a szegények, mert azon kívül nem sok látnivalóval készültek. A város egészen középszerűen nyugat-európai jellegű, bárhol máshol is lehetne, mint Olaszország, semmi tipikus nincs benne, nemúgy mint mondjuk NÁPOLYBAN. Az a pár dómon kívüli turistacsalogató vagy zárva volt, vagy nagyon messze. Vagy túl sok volt körülötte a szemtelen galamb 🙂 Az utolsó éjszakát Bergamoban töltöttük, mert onnan lehetett kényelmesen megközelíteni a repteret. Bergamo szebbik fele az ún. felsőváros, várfallal körülvéve, fogaskerekűvel, már megszokott utcácskákkal, olyan édességboltokkal, hogy ájulat, pizzabolttal, ahol ollóval vágják a szeleteket, és múzeum-palazzoval, ahová nem érdemes bemenni, mert Canaletto Velence-sorozata nincs meg nekik 🙂 Most jut eszembe, hogy a kempingben végignéztük a helyiekkel a BL döntőt, de senki sem őrjöngött úgy, ahogy azt mi elvártuk volna. Ezért is felejtettem el majdnem, hogy még ez is volt.

Nagyon jól éreztük magunkat, elégedettek voltunk, és csak egyszer kaptunk össze. De bor mellett kibékültünk észrevétlen.

Ami a legjobban tetszett: a boltok sonka és sajt kínálata, Varenna, a Cacciatore vendéglő, a borkóstolás, és a húspultos fiú a mandelloi piacon.