Alkotmányoskodás

Az már teljesen tisztán látszik, hogy a Fidesz a modernkori magyar politika Donald rágója, amiből mindig valami mást olvashatunk ki: néha vicceset, néma inkább tragikomikusat. Az Alkotmánybíróság végkielégítéses döntése utáni viszontválasz inkább volt makracos kisfiú durcázása, mint érett politikus méltóságteljes viselkedése. Hogy lássuk, mi van emögött, miről is szól, mit hozhat a jövő, kicsi áttekintést adok az alkotmánybírákodás témakörről.

A történelmi háttér felől közelítsük először a területet: szinte nyilvánvaló, hogy a nyugati típusú demokrácia őshazájában (Egyesült Királyság), valamint a lehetőségek földjén (Egyesült Államok) nincs szükség ilyen szervezetre, ilyen dedikált kontrollra, ami lényegét tekintve egy újabb hatalmi ág a klasszikus végrehajtó-törvényhozó-bírói hármas mellé. Bár az alkotmány felsőbbségének érvényesítésének első esete pont az amerikai Supreme Court-höz kapcsolódik.

A világon először Ausztriában hoztak létre különálló intézményt 1922-ben, majd ez kiterjedt egész Európára, illetve a demokratikus berendezkedésű államokra. Feladatukat és viselkedésüket tekintve az adott ország struktúrájától, a bíróság tagjaitól, elnökétől és az ő látásmódjuktól volt függő az, mennyire aktívan avatkoztak bele a törvényalkotásba vagy a törvényalkalmazásba.

Mindezek alapján és időben jóval utána, kis hazánkban a rendszerváltásban résztvevő szakemberek – akik a német modellt tekinteték alapnak – az 1989-90-es bő egy év egyik legfontosabb dimenzióként rakták össze, hozták létre a magyar Alkotmánybíróságot, amely 1990. január 1-én kezdte meg működését. Székhelye a mai napig Esztergom (nem tudom, tudtátok-e) és tevékenysége, tevékenységének jellege sok kérdést, vitát váltott már ki, főként szakmai és a politikai szereplők körében. Viszont nem került sor soha arra, hogy az intézményt magát kérdőjelezze meg bárki.

PEDIG a jelenlegi alkotmányba foglaltak, beleértve az alkotmánybíróságot és annak hatáskörét, bizony ideiglenesnek írták meg, ideiglenesnek szánták akkor, két évtizeddel ezelőtt. Ennek a legláthatóbb szimbóluma az a tény, hogy nem cserélték le a szocialista alkotmány törvényi számozását, mintegy jelzést hagyva az utókornak: az alkotmányozás feladata még teljesítendő.

Meggyőződésem, hogy politikai szintéren sosem lesz olyan konszenzus Magyarországon, ami által egy alkotmányozási folyamat konszenzusosan végigvihető. Így az állampolgári szavazatokon alapuló szükséges többség most megadta a keretet az alkotmányos reformhoz. VISZONT ez nem jelentheti azt, hogy – a hivatalos alkotmányelőkészítés mellett – minden alkalommal ezt kell bedobni, amikor csíp a pisi Orbánéknál. Ezt ugyanis nem lehet másra fogni, senkire a pártból, a holdudvarból. Orbán Viktor az egyénisége, személyisége sem tudott megbírkózni a 2/3 terhével, és elszaladt vele a szekér. Amikor kiderült, és mindenkit elkezdett foglalkoztatni az alkotmánybíróság korlátozásának kérdése, már akkor érezhető volt: nem egy átgondolt, kitárgyalt, higgadt döntésről van szó.

Valamikor, két vagy három nappal az események után fogalmazódott meg bennem, hogy ez így nem fog maradni. Fognak szólni a Lázár Jánosnak, hogy „Jani, felköpünk és alá kellene állni!” ÉS azóta már el is kezdődött a törvényjavaslat lényegének átformázása, lazítása. Abban bízom, hogy az új alkotmány beiktatásig bezárólag már nem kerül sor semmi olyan érdemi korlátozás bevezetésére, ami már előre árnyékot vetne erre a történelmi jelentőségű tényre. Ugyanakkor abban is, hogy a Fidesz vezérkara és szakemberei tanulni fognak ebből, ezekből az eseményekből, mert (bár az alázat talán túlzott elvárás lenne, de) az önmérséklet fontos és alapvető viselkedési elem lehet az elkövetkező 1-2 évre a várt eredményekkel együtt a támogatás megtartásához. AZAZ a Fidesz képes lesz megfelelni az elvárásoknak az alkotmánnyal kapcsolatban, egyben hitelességét is képes lesz megtartani.