Elevenítessék hát fel eme régi széria, hátha sikerül bele életet lehelnem ismét. Bő egy esztendeje a 1991-nél maradt abba és a rákövetkező évben, amelynek során befejeztem az általános iskolát (8 osztályos változat), igen sok csillogó dallam száguldozott a könnyűzene egyre táguló egén: Tears in Heaven, Under the bridge, Jump!, I’ll be there, Remember the time, November rain, I’m too sexy, Smells like teen spirit, Too funky, hogy csak néhányat említsek a hihetetlenül színes kavalkádból.
Mindezeket – némileg – felülmúlta a legújabbkori énekegyüttesek egyik őse, a férfi dalárdák újraélesztője, a kilencvenes éveket motown stílussal, és könnyű lélekkel ismét megtöltő duruzsolás megalapozó, és legnagyobb slágerük:
Boyz II Men – End of the road
A közelmúltban már majdnem fekete(kreol) „zenészekről” ejtettünk szót, így – bár nem szándékosan – témába vágó ez a felvétel, amely egyértelműen besorolható a szúrós zenék nem szűk csoportjába. A háttérbe selymes hangon a végtelen szerelemről dudoló, néha a visszatérésért könyörgű csokifiúk nedvesítik a bugyit egy félhomályosan megvilágított nappaliban, ahol a vörös bor és a vörös rózsa a domináns, míg a férfi agyban megindítják a visszaszámlálást a vad, lepedő és bőrt csíkokban szaggató női karomlások irányába. Nem tudom, kell-e egyebet írnom a dalról, hiszen – meggyőződésem – hogy ezt a közeleget mindenki fel tudja idézni, el tudja képzelni. Még talán az is, aki egy Pokolgép koncert közben szexelt először a kultúrház büféjének raktárában, sörös göngyölegre terített bőrdzsekin Rokker Zsóti jeligére.
Emlékeim szerint ezek a srácok, férfiak bitangjól tudtak/tudnak énekelni, és meg is találták magunknak a stílust, amiből mai napig is megélnek, bár már nem világsztárok. Eme kiemelkedő felvételüket én Soul-nak azonosítanám, bár lehet, hogy R’N’B, illetve az is van benne. Számomra a Boyz II Men-hez kapcsolódó igen kedves élmény, amikor elénekelték valamelyik amerikai zenés gálán acapella jelleggel a Beatles Yesterday című slágerét. Arra néha mostanában is rá szoktam keresni, mert annyira frankó.
Plusz azért, mert örgeszünk már jelentősen, szeretném ugyanennek az esztendendőnek a terhére, romantikai területről felvonultatni, mintegy citrom-díjasként Bolton bácsit is… akiről ugyan az eredeti, szőke-göndör-hosszúhajjal-agrandkanyonban típusú videoklippet ugyan nem sikerült megtalálni, de egy olyan koncertfelvételt igen, amin a jelenlévő összes 40-es tanárnő és magát jól tartó nagymama sikongat, amikor 1992-es adaptációját feleleveníti.
Ha már szóba került a Yesterday, akkor mindenki figyelmébe ezt, szerintem kevesen ismerik:
http://www.youtube.com/watch?v=GEKgYKpEJ3o&feature=fvw
Gondolom vili, hogy 1992 számomra = Killing in the name (nagyon gyengék kedvéért RATM) 🙂
Michael Boltonrol meg kapasbol beugrott az Office Space, ahol a csavonak toke tele van vele, hogy ot is gy hivjak…
igaz, hogy maga az LP ’91-ben jelent meg, nem ’92-ben, de nekem 1 év után (sőt…) is rányomta bélyegét a zenei irányultságomra. mondom ezt ős-Mode rajongóként… a szóban forgó dal tehát (egy speckó felállásban, hiszen Elton ritkán zongorázik Axl-el): http://www.youtube.com/watch?v=b-OIC2PDFvA
a másik pedig, ami nekem ’92-ben odacsűrt: http://www.youtube.com/watch?v=hHydZPFlf2g
s végül, de nem utolsósorban amit nagy várakozással és türelmetlenül vártam, az a brand new Mode-lemez volt a ’90-es kiadású Violatort követően. a reményeimet „némileg” elbizonytalanították a hírek Dave Maradona-féle porszívó-üzemmódjáról és „hernyós tűket szurkodok karomba lelkesen” attitűdjéről. emiatt próbáltam a „feketébenjárunk”-lelkemet kitartásra ösztökélni a következővel: http://www.youtube.com/watch?v=4ib-QA3hADU
bocs, a harmadik video helyére ez jobban illik: http://www.youtube.com/watch?v=56adhtF30wk&feature=related
illetve van még egy az akkori fősodortól eléggé alulprezentált zenekar; Alíz láncok közt: http://www.youtube.com/watch?v=zTuD8k3JvxQ&NR=1
fogyasszátok egészséggel!