Nagybátyám a nappalijában, a kanapé mellett, a földön ülve elmondta Zsanett történetét. 7 évvel korábban lett egyéni világbajnok torna összetettben, 5 évvel korábban befejezte az aktív karrierjét, modellkedett, saját márkát alapított, üzletasszony lett. Négy éve egy őszi estén fölbukkant a semmiből nagybátyámnál, mert akkori állítása szerint ő is Berkenyére költözött.
A segítségét kérte, mert nőnek öltözött férfiak kezdték követni. Az is kiderült, hogy Zsanett vére valamilyen speciális génmutációhoz kapcsolódóan másképp viselkedett bizonyos helyzetekben, ezt sejtette a furcsa emberek megjelenése mögött. Greg elkezdett az elhangzottaknak utánajárni, majd amikor pár nap múlva kereste a lányt a megadott berkenyei címen, ott nem ismerték, nem tudtak róla, hogy odaköltözne, a ház nem is volt eladó. Aggodalma miatt belemélyült a Zsanett körüli információkba, de azok egyre kuszábbak, önmaguknak ellentmondók lettek. Majd pár hétre rá a lány autóját a Dunából húzták ki, megtalálták benne a hajszálait, szövetdarabokat a ruháiból, de a teste nem került elő. A törvényi határidő leteltével halottnak nyilvánították.
- Greg… Greg Petrovich – hallatszott nagyon halkan a lány felől.
- Zsanett… én nem tudom, mit mondjak – válaszolta nagybátyám – mi ez az egész?
- Greg… végre összeállt minden, visszakaphatom az életemet, és ehhez elég megölnöm valakit. Ezt a nagyon kedves fiút választottam, aki valami rokonod… meg is tettem volna, de… azt hiszem valamit nem jól csináltam – mondta ugyanolyan elhaló hangon.
- Zsanett, ez nem így működik, nincs olyan, ami miatt bárkinek az életét fel lehet áldozni – sóhajtozott nagybátyám, megtört nagypapaként nézve a lányra.
Én ott ültem némán és nem hittem el, amit mond.
- De van! – kiáltott föl a lány – a valóságba, az igazi életbe visszatérésem megér mindent! – folytatta még mindig kiabálva, már fölülve, alkarjára támaszkodva.
Én lassan a kanapé háttámlája felöl átsétáltam a bútor másik oldalára, hogy lásson engem is. A szemére, a pupillájára voltam kíváncsi. De annyira nagybátyám felé fordult, hogy nem tudtam rátni.
- Ez bármit megér, Greg, brutális ez az ide-oda hajigálás, amit a KJK-ban csinálnak. Csinálnak velem. Én kértem, de már nem jó. – a könnyei kicsordultak, hevesen, szinte belebeszélt a házigazda arcába.
- Mi ez a KJK, Zsanett? – tette föl Greg a logikus kérdést.
- A játék a virtuális valóságban, mesterséges intelligenciára építve. Állati jó, de túl sok is.
- A virtualitásban mindent lehet, de az ottani szabályok nem lehetnek itt is érvényesek – vetettem közbe.
- Márpedig de! – reagált azonnal Zsanett. – már ide is kiterjesztették és figyelnek mindenkit, aki valaha játszott. Értem fognak jönni, ha nem teljesítem, amit vállaltam. Nem lesz meg a végső szint, kezdhetem megint újra és újra. Nem vagyok elég jó! – szinte sikítva mondta az utolsó mondatokat.
- Zsanett, pihenj egy kicsit még itt, Jannal megbeszéljük, mit lehet tenni, ez így nagyon nem jó. – reagált a lány vállát megsimogatva Greg, felém intett, majd a konyha felé mutatott.
Kimentünk. Én megálltam a konyhaajtónál, Greg nekitámaszkodott a sütő mellett a pultnak. Hallgattunk pár percet.
- Bármiről is beszél a csaj, nincs kontrollja önmagán, sem az eseményeken. – kezdtem és nem tudtam elérni, hogy ne érződjön rajtam a düh, hiszen mégis meg akart ölni nem olyan régen, ráadásul előre kitervelten.
- Fogalmam sincs, mit kell megtalálnunk körülötte, de a hatóságok segítségére is szükségünk lesz, de az is lehet, hogy egy-két – khm – nem a legális üzleti térben ténykedő kapcsolatomat is be kell vetni – gondolkodott hangosan nagybátyám és fejét, amivel eddig a papucsát nézte, felém fordította.
Abban a pillanatban a szeme elkerekedett, de nem engem, hanem a mögötte lévő térben álló valamit vagy valakit nézte. A katonai akadémián betanult, beégett mozdulatsor feltételes reflexként lépett működésbe: a fejemet elhúztam a keret falhoz eső oldalára, ezzel megvédve magam az esetleges fejre támadástól, és ezzel egyidejűleg hátrafeszítettem a vállaimat, a lapockáim hátul összeértek. A fejemre célzott ütés a jobb vállamat érte. Súlyos, de nem fém tárgy volt. Az ütés közepesen erősen érte az izületemet, amitől csont ugyan nem tört, de a vállam kiugrott a helyéről. Csillagokat láttam. Minden bizonnyal Zsanett támadott meg, míg Greg ugyanott állt, teljesen lefagyva az eseményektől. Én a következő mozdulattal a sértetlen vállamat és karomat használva a földre vetettem magam, előrehelyeztem a testsúlyom, amitől a padlótól távolabb eső lábam fölszabadult. Fölhúztam a derekamhoz, és teljes erővel hátra rúgtam, oda, ahol a támadót sejtettem. Térd alatt találtam el, hallottam a reccsenést, majd egyből egy sikítást, majd egy tompa puffanás melyet azonnali sikítás, majd újabb, nagyobb tompa puffanás követett, illetve egy második, éles sikoly következett, ami félbeszakadt. A hirtelen beálló csöndben Greg Petrovich lassú légzése maradt az egyetlen hang. A használható kezemre támaszkodva fölálltam, Greg felé fordulva ellenőriztem, hogy jól van-e a lelki traumán túl. Ezután odasétáltam a hűtőszekrényhez, és egy gyors, határozott lökéssel visszatettem a vállamat a helyére. Nem volt jó érzés. Csak azért nem üvöltöttem teli torokból, mert nem először fordult elő, hogy magamnak kellett megoldanom. Fájdalmakkal telve megfordultam, odavonszoltam magam az konyhaajtóhoz, illetve az előtte lévő térhez, ami a nappalit és az előszobát kötötte össze. Zsanett hanyatt feküdt a földön. A megrúgott lába – teljesen amorf módon – kiállt oldalra. A fejénél nagybátyám Szváziföldről hozott, fekete, keményfa maszkját láttam, aminek aljára vulkáni kőzetdarabot erősítettek, az volt a talpa a maszkszobornak. Ahogy lehajoltam, megláttam: a maszk nem Zsanett fejénél, hanem a fejében van. Részben a talp is. A bal szeme mellett ütött egy lyukat a lágyrészen. Nem kellett orvosnak lenni a diagnózishoz, belül volt egy jelentős része, bár alig csordogált vér a sebből. A lány meghalt, ahogy a lábrúgás miatt elvesztette az egyensúlyát, és a kezében lévő szobrot – amivel engem megütni, illetve megölni tervezett – magára ejtette. Kimentem lassan a teraszra, leültem. Pár perc elteltével hallottam, hogy Greg telefonál. A mentőket és a rendőrséget hívta.
————————————————— Vége —————————————————
Előzmények:
Fotó: Pixabay.com