Volt egyszer egy…Rafting túra

Kissé bekésve dehát akkor leírom már, hogy hogyanis volt az amikor mi így 5-en

nekivágtunk a 2006. szeptember 1-2-3 hétvégének Reci Ford Mongyő típusú személygépkocsijával. Tulajdonképpen nemis a hétvégének, hanem Ausztrián,Olaszországon át Szolvéniába, pontosabban BOVEKBA! Mondom 5-en! Ami nekem végülis mindegy volt lévén végig az anyósülés nyomta a seggem, a lányok viszont vetésforgó stílusban tolták hátul hárman, hol az egyik hol a másik középen, oldalt, alul, felül, kettébomolva, sőt még mintha eccer olyat is láttam volna, hogy Trixi bal lába Szilvi tarkójából nő ki miközben Adrienn füle Trixi térdéből hallgattya a jobbnál jobb osztrák jódlikat. Bizarr. Mongyuk lehet, hogy ez a hazaúton történt miközben a fáraccságtól konkrétan halucináltam, node, ne szalaggyunk ennyire előre, mer a végén még elfáradunk, azt mire odaérnénk már jöhetünk is vissza, akkor meg minek indultunk el pláne fárattan.

Az előre eltervezett 17:00-s indulás helyett asszem kb olyan 18:00 körül sikerült elindulnunk a P’art elől amiben közreműködött az általam elfogyasztott 3 viszki, valamint, hogy a a térképet egyikünknek sem sikerült kinyomtatnia amiért még vissza kellett caplatni.

Mongyuk ez lényegtelen, végülis bizakodó, jó hangulatú indulás volt, ami akkor kezdett reményvesztettségbe hajlani, mikor 3 órával az indulás után asszem Veszprém környékén tartottunk, és megállapítottuk, hogy nekünk ma még Olaszországban kell lenni…már akkor fáradtak voltunk, a lányok pedig lelki szemeik előtt saját végtagjaikat fűrészelték lefele majd az ablakon dobálták kifele. A 4. benzinkútnál történő megállásnál jegyeztem meg:
“Gyerekek, asszem ez az élmény össze fog kovácsolni minket”
Innentől a határig majd Ausztrián át eseménymentesen telt az idő…én legalábbis csak arra emléxem, hogy folyamatosan röhögtünk, majd a lányok bealudtak…mi pedig Recivel tartottuk a frontot. A nem kevés alagúton történő áthaladás “videojáték” hangulata asszem örökre bennem fog maradni. Teszem hozzá a zosztrákok a zautópályán csontra betartották a sebesség limitet…mi meg nem, amit tetézett, hogy autópályamatricával sem rendelkeztünk… Reci hihetetlen tempóban tolta a szekeret, így fél1-re megis érkeztünk Bovekba, ahol a a hangulat épp abban a stádiumban volt, amikor nem lehetett eldönteni, hogy ez most a tetőfok, vagy éppen most kezd el lefele hengerbucskázni…Később kiderült, hogy egyik sem, kb még csak fél úton járt…és a hengerbucskázásból is csak nekem jutott egy jó nagy adag mikor Hallgatókolléga magával rántott a lépcsőn mint Dugonics Titusz a törököt.

Szóval megérkezés,gyors lepakolás, majd Pink Panther italelosztóba látogatás. Hallgatókolléga hangos “SÓÓÓLYOM!!” felkiáltással üdvözölt, emlékeztetvén jómagamat az egy héttel korábbi tiszatúrás élményekre
(gy.k.:SÓLYOM=Netartsatokegynagymágnesthavalakiventillátorthasznál Sólyom (South Park)).

Recivel nagyon igyekeztünk, hogy utólérjük a többieket…erre eleinte elég kevés esélyt láttunk, hiszen jelentős előnyben részesültek a délután 6-os érkezésükkel, de aztán Hallgatókollégáék apartmannyában mink is belehúztunk…

Volt ott minden: szomszéd általi rendőrrelfenyegetőzés,Levente mindenfiúval csókolózás, féltékenység, szerelem, dráma, meg Jéger. Mikorra mindenki kidőlt mi is a távozás mellett voksoltunk, hazamentünk és elájultunk.

Én a reggelből annyira emléxem, hogy állok az ablaknál, nézem a hegyeket, és Reci ilyeccól:
-Én még mindig részeg vagyok….
-Énis-világosodtam meg azonnal.
Ahogy tudtunk összecihelődtünk, majd elindultunk a meeting point felé. Megérkeztünk és kisvártatva még mindig nem voltunk józanok. Pedig mentünk raftingolni. Bennem az értelem szikrájának villanásához (már elnézést az eufemizmusért) a neoprén ruha magamracibálása szolgáltatta az öngyújtót, ami így mongyuk hüjeség de mosmá így hagyom.
Magáról a raftingról most sokat nem írnék, csak keveset:
Levivel toltam egy 2-es kenuban, ami már magában elég vicces volt, pláne, hogy asszem néccer borultunk, de kiráj volt! Mámint a borulás, meg minden. Kb mindenki rajtunk röhögött, de ez nem baj…az utóbbi időben má megszoktam hogy kb mindig én vagyok a leghüjébb. Viszont az kifejezetten felbosszantott, mikor eccer meg kellett álni és a bal oldalunkról valaki állóhelyzetből elkezdett ordítani, hogy:
-Oda álljatok meg balra!!!!!!! Balra! Éritek balra!!! – és közben vadul mutogatott a túlpartra vagyis jobbra. Persze baloldalon kötöttünk ki, a jobboldalon állók pedig ismét rajtunk röhögtek. Magyaráztam Levinek hogy az ember azt mondta balra és közben jobbra mutatott, és közben el is jáccottam neki, vagyis miközben mondtam hogy balra jobbra mutattam. Mire a jobboldalon állók közül valaki átkiabált:
-Az a jobb kezed!
Na itt akkor elegem lett. De nem nagyon, de azér igen, és mire ezt végiggondoltam már vége is lett a csónakázásnak. Rövid pihenő, ebéd,pisi,közért,stb után kezdődött életem egyik legnagyobb baromsága: a KANYONING!
Hát még jó, hogy vettem a közértbe egy üveg Balantinest…demost komolyan. Megérkeztünk a helyszínre, és vicces Kovács “Rafting” Gábor stand up komedi-je és egy szlovén társaság halálsikolyai kíséretében felöltöttük a már jól megszokott ruhadarabokat. Mindenki kész lett Gábor pedig szólt, hogy akkor meg is lehetne nézni, miért visítanak a szlovénok úgy mint a ööööö roszpénz. Megnéztük. Nem kellett volna. Ami elénk tárult az konkrétan egy sötét sziklarés amiben 13 méter magasból kb 89.9 fokos szögben zubogott lefele a patak. Néztük, hogy most akkor itt hol fog bárki lecsúszni. Ott-mutatott vicces Kovács “Rafting” Gábor a 13 méteres vízesés tetejére. Ott biztos nem- mondtuk eccere 8-an, de mire visszanéztünk, a patakban a vízesés tetején ott ült az ember.
-NORMÁLIS VAGY??? MICSINÁÁÁÁSZ??? MEG FOGSZ HALNI!!! –bátorítottuk a szlovén gyereket, akire valószínűleg serkentően hatott a bíztatás mert egyszercsak hanyat fekve levetette magát a mélybe.
-Van nálam viszki- törtem meg a hirtelen beállt csendet.
-Mennyünk- mondták ismét eccerre 8-an.

Az, hogy gyalog neoprén ruhában 45 percet toltuk fel a hegyre már nem is említem. Pedig durva volt. Lényegtelen, odaértünk a kiindulási ponthoz. Namost a kiindulási pont az konkrétan azt jelentette, hogy derékig álltunk a 4 fokos hegyi patakban hüjének öltözve. Megmontam hogy baromság. Reci is megmondta. Efelől akkor győződött meg amikor kb az első csúszást ülve hátamenetben kellett beadni. Mondom ÜLVE, és HÁTRAFELE. Tehát fingod nem volt hogy hova a picsába baszócc bele a vízbe. Reci arcát az első(!) csúszásnál igazi halálfélelem tette még jóképűbbé mint amilyen amúgy is.
-Csak egyet szeretnék közölni mielőtt elengeded a lábam-próbálta jobb belátásra téríteni a bokáját fogó srácot- ez BAROMSÁG! Azzal baszódott.
Én nem montam semmit csak baszóttam. Bele a vízbe, háttal. Természetesen annyira szar volt hogy repetázni kellett.
Innentől már jöhet bármi- hencegtek többen mi viszont csak röhögtünk és azt nem értettük, hogy tulajdonképpen mi a jóbüdös picsát keresünk délután 5-kor egy hegyi patakban állva női gumiruhában, mikor a világ értelmesebbik része egy kellemes viszki mellett üdögél kedvenc törzshelyén és épp megnézi az uccán elsétáló fehérnadrágos nő fehér nadrágját. Aztán ugráltunk, csúsztunk, botladoztunk, sikítottunk, fáztunk, féltünk, nem féltünk, és mindenzt lefelé a völgybe, ahol tudatunkba beégve előre kísértve várakozott “A 13 MÉTERES”. Mongyuk előtte pont egy sötét barlangba kellett beugrani felvezetőként és eszembe is jutott jóanyám régi bölcs kérdése: Ha a Pisti a kútba ugrik akkor te is utána ugrasz? Hát anyám: IGEN! Utána, a héccencségit! Kiúsztunk a barlangból, bukdácsoltunk pár métert a köveken majd eccercsak mintegy korábbi rémálmaink kivetüléseként materializálódott “AZ”. Ha jól emlékszem egy ideig csak néztük és Recivel nem voltunk teljesen meggyőződve arról, hogy ezt mi télleg akarjuk ezt. Végül mindegy is volt, hogy mi mit akarunk, úgyanis a szabad akarat mint olyan teljesen semmivé foszlott vicces Kovács “Rafting” Gábor “NEMARRRRAAAA!” parancsának guillotine-szerű éle alatt. NEMARRA. HÁT AKKOR MEG HOVA? ODA? NEM! NAJÓ, BAZMEG csinájjuk meg. Tulajdonképpen mikor befeküttem a vályatba, asszem megszűntem létezni…a józan tudatom messzire menekült, hogy ne is lássa mi fog történni a testemmel, és sajnos addigra a korábbi viszkinek is szó szerint hűlt helye maradt.
-Jobb lábadat a balra és zárd össze mert különben a golyóid ki fogják boxolni a manduláidat-segített vicces Kovács “Rafting” Gábor.
-1-2-3 gyerünk- taszajtott rajtam az ember én pedig asszem pont 3-ra tettem X-ből I I-be a lábam.
Nemtom ismeritek e a Gyűlölet című filmet. Idézek belőle egy részt:
“Egy ember leesik a tízedik emeletről, zuhanás közben minden egyes emeletnél elégedetten jegyzi meg: Eddig minden rendben. Eddig minden rendben… A marha – kommentálja viccét a nagydarab fekete bokszoló – nem tudja, hogy nem a zuhanás számít, hanem a földet érés.”

Bár a film végén elmagyarázzák hogy egy társadalmat láttunk, „zuhanás közben”…én viszont magamat láttam kanyoning közben, és télleg a leérkezés a durva. Egyszerre megkönnyebbülés, hogy afaszomdejóhogytúlvagyok rajta, egyszerre fájdalmas. Már legalábbis annak aki I I lábakkal kíván 13 métert zuhanni. Hát fájt kicsit, de mire megittuk a maradék ¾ üveg balantines (még simán neoprénbe, a parkolóba) már kellemes bizsergő emlékké szolidult a korábbi tompa, nyomó húdebebasztamatökömet érzés.

Na, ennyimost, a többire nem emlékszem mer kurvarég volt, meg annyira nemis érdekes. Volt este buli a repülőtéren, szerelmi három, nyolc és egyéb szögekkel. Aztán másnap mi kihagytuk a raftingot, mert elfáradtunk. Olaszország, tóval, Boka vízesés, ott teljesen meghülyülés, de nézzétek meg a galériát, jó lesz az.
Dzsajokosz