Az indiai konyha nagy ismerőjének (Szerk: Mici) korábban többször elkövetett izgató hatású megnyilvánulásai és felszólamlásai miatt, és egyre nagyobb kíváncsiságunk miatt usque 2 darab hete ellátogattunk a Mérleg utcai szentélybe, hogy ízorgiával áztassuk el izlelőbimbóinkat.
Mivel újoncként én voltam jelen a Sajnos.hu állandó alkotói műhelyéből, nekem adatik a végtelen szerencse, hogy összefoglalhatom az emlékek egymásba olvadó sorozatát. Ezért azért lesz minden szempontból érdekes, mert az ételek neveit és a mártások összetevőit az elhangzás vagy az elolvasás után szinte azonnal sikerült elfelejtenem… Node, azért valahogy csak ezt is megoldom.
Véletlenül sem akarok ingyenes programmagazin mindent dícsérő, mindentől elájuló külsős kritikusának mutatkozni, ezért végső véleményemtől némileg eltávolodva igyekszem a főbb részeket külön boncolgatni.
Az asztalfoglalást interneten keresztül menedzseltem, több körben pontosítottuk az időpontot Vunky-val, mert először magyarul próbálkoztam, aztán ezt sikerült angolul folytatni és lezárni. Egyáltalán nem volt terhes, sőt szórakoztató, viszont bele is lovalltam magam, hogy milyen jó lesz, mert az egész hely tele lesz vékony bajuszú, kreol bőrű, szúrós szemű fehér ruhás krikettjátékosokkal… Ehhez képest a teljesen huszonegyedik századi berendezésű, trendi, lounge-ot idéző étterembe érkeztem, érkeztünk, ahol egy narancssárga inges, serfőző barátot idéző arcú pincér fogadott minket és szorgoskodta végig az estét barátságos tepsiarccal, csak néha mosolyogva, de mindig nagyon odafigyelve mindenre és mindenkire. Kicsit nekem hiányzott belőle az élet, valamicske zsiványság, amitől még az indiai fennhatóság közepette is ungarische csálinger tud maradni a felszolgáló. Ezért a 10 darab megítélhető fabatkából 9 pontot húzott be a szervírozásra.
Az étlap elolvasása közepes élményt okozott volna, ha nincs velünk Mikola Ghandi, aki mindent mindenkinek százszor elmagyarázott, kifejtett és körülírt. Megtudtuk egészen pontosan mi az a tandoor és miképpen készülnek benne a húsok és a kiváló indiai kenyér. Serpenyős ételek mellett mártásos-szószos curryket lehetett választani, mindenféle húsokból, zöldségekből, kiváló fűszerezéssel. Ahogy fentebb már jeleztem, még az étterem honlapjának segítségével sem tudom, hogy melyiknek mi a neve, maximum vázlatosan. Viszont a lista hosszúsága és a variálhatóság nagyon nehézzé tette a döntést, előre jelezve, hogy a kíváncsiabbak biztosan ismét belemerülnek majd a gasztronómia ezen keleti szegmensébe. Mivel nem tudom semmihez viszonyítani a választékot, mert csak másik indiai étteremhez lehetne, ám máshol még nem voltam, ezért egy bölcs döntéssel itt is 9 pontot bírok megajánlani a menükártya összetételére. 🙂
Nem tudok a saját ételemről beszélni, mert igazi közös, kóstolgatós, cserélgetős táplálkozás zajlott a 9 fős asztaltársaságban. Előételként naan típusú kenyet mártogattunk mindenféle szószokba. A vadul chilistól a mangóson keresztül a korianderes-mentásig bezárólag igen széles chuthey-repertoárt kóstoltunk végig némi firssen sült csirkehússal, grillezett zöldségekkel… Igen-igen pezsdítő hatású volt a gyomromnak, ugyanakkor kicsit telítette is, mert nem tudtam megálljt parancsolni magamnak, amikor már mindent végigkóstoltam…
Főételnek a többség különböző curryket vett magához, én egy serpenyős cuccot kértem bárányból, ami valamilyen kebabnak volt keresztelve Shiva kegyelméből és igen omlós, ugyanakkor kellően fűszeres is vala. A remek fokhagymás kenyeret, amit hoztak még akkora mennyiségben, hogy egy 500 lakosú bangladeshi (sziámi) falunak is becsületére vált volna elfogyasztani száraz évszak végén, pedig szerelmem (édes kicsi feleségem) és barátaim curry-kombinációiba mártogattam: tunkoltam vadul. Majd amikor végére értünk a főfogásnak, még enyhén be is desszerteztünk a békés rosszullét megvadítása érdekében: kókuszfagyi kókuszdióban, narancsfagyi narancsban fagyasztva, licsis tejberizs, brownie forró csokiszósszal, és tojáslikőrös fagylalt mogyorós csokifagyiban kakaóval borítva képezte az „indo-európai” édességlistát. Ez sem vallott szégyent, ekként magam részéről 10 darab ponttal dotálom a szakácsok tevékenységét.
Összességében tehát tényleg igazi zamatkavalád, kellemes környezetben barátságos szervíz. Mindenki menjen indiaiba, aki kíváncsi és menjen a Salaam Bombay-be, ha biztosan frankóságokkal kényeztesse a testét. Góranga!!!
Király volt… Mici bácsinak köszi a bevetzetést
többet nem megyünk 🙂
Na jó, évente egyszer… ennyiért drága nekem a csirke
Sajnálom, de tényleg. 2200-ért a csirke nem drága. A rántott csirkemell 1800 máshol, ez meg a legmenőbb indiai fantasztikus konyhával…
No hát, túl sokat nem hiszem, hogy írnom kellene, „csupán” Közép-Európa legjobb indiai étterméről beszélgetünk itten egymással. Attól eltekintve, hogy itt is határozottan kell fellépni, hogyha az ember csípősen szereti a dolgot, a hely hibátlan. Sokat próbált, szerintem egyáltalán nem drága (lásd fenti kis beszélgetést Recivel, vicc kategória). Tele külföldiekkel, including indiaiak, tudják valszeg, hogy mi a dörgés. Nekem legritkábban kéthetente muszáj indiait ennem, ami mindig valami csipős csirkecurry fokhagymás naan-nal, vagy rendelem, vagy eljövök ide. Hálistennek nővéremék is rákattantak, mióta sógorom Burmában vagy hol a francban járt (ráadásul vega plusz imádja a csípőset, úgyhogy számára végképp paradicsom a Salaam Bombay), így aztán társaságom is van. Ekként szerintem most fel is hívom őket, nincs is nagyszerűbb egy Salaam Bombayes hétkezdésnél.
Három smiley: mindig, kivétel nélkül hibátlan, ebben a műfajban világszínvonal (és próbáltam ilyesmit egy pár helyen including Szingapúr, London, Brüsszel, Moszkva etc)
🙂 🙂 🙂
El kellett olvasnom megint ezt a posztot 🙂
Annyi update-et tennék hozzá a fentiekhez mintegy fél év elteltével, hogy sikerült Dél-Kelet Ázsiában eltöltenem két hetet az elmúlt hónapokban (Szingapúr-Malajzia), illetve a nőréveméknek is (Thaiföld-Kambodzsa), és egybehangzó véleményünk az, hogy a Salaam Bombay színvonalát gyakorlatilag semmilyen ottani hely nem érte el. Úgyhogy örüljünk neki nagyon.
Latod, milyen jo, hogy jartal Szingapurban? Igy legalabb mar sosincs magyarnarancs erzesed a Salaammal kapcsolatban: nem „ahhoz kepest” eleg jo, hanem sajat jogan.
A Millenia walk oldalaban van egy kis kifozde, a Devi Fusion. Ez volt a legkozelebb az opichoz, es ahhoz kepest egesz jo is volt. A legjobbak viszont a Serangoon Rd kornyeken voltak, foleg a nagy zold placcra nezo soron.
Sztem a Serangoon Roadon voltunk a legjobb indiaiban (Káptalan kolléga szerint, ő meg azért járt már arrafelé egy keveset 🙂 ). Király volt nagyon, de más style azért. Banánlevélre tálalós, kézzelevős technika, nagyon állat! A Salaam meg a picit europizált, néhol már-már fusion jellegű (pls chicken tikka darabok ilyen tortilla-szerű wrap-ben).