„Együtt az Isten tenyerén” – Görögkatolikus húsvét Pociéknál

Sonkaügyi morfondírozásom kapcsán bizony volt némi aktivitás, aminek eredményeként most közre adjunk a Monok család húsvéti fotósorozatát, és a fotókhoz remélhetőleg kapunk majd némi magyarázatot, de legalább forrás megjelölést a pászka, a túró és egyéb fontos elemek hátteréről. Ímhol tehát a fotók az általam megfelelőnek ítélt sorrendben. Íme először a kiváló környezeti viszonyokat ábrázoló fotó: … Olvass tovább

Sonka és társai

Eljövend a húsvét és ilyen sonkák közepette bizony nem is lehet más a kérdés, mint: ki milyen lábas jószágban látja a húsvét lényegét materializálódni. A fenti képen látható, egy csíknyi kövérjével és egy friss, édeskés újhagymával csendéletbe foglalt fél sonka az egyik alternatíva, DE van, aki a kötözött sonkában hisz, van, aki a csülökben, van, … Olvass tovább

Lánci-bélszín

Újabb vendégposzttal jelentkezünk a Lánci konyha fotótárából. Levi mester ezúttal bélszínpácolással és Wellington bélszín készítésével kapcsolatos tevékenységét dokumentálta. HA ez is sikert arat, az első vendégposztírói jogot is ki fogjuk osztani. Első kép: a hús a tányéron pihen, mint a strandon a helyi fejelőbajnok győztes meccs után, enyhén hínáros testtel. A következő fázisban már a … Olvass tovább

A nagy pác-próba 3. – A csúfos vég

Eljött az idő a végső vallomásra. Nem kertelek, nem jártam sikerrel az első hosszútávú marhahús pácolással. A képek igazából nem lesznek beszédesek, mégis velük kerek a történet. Gyors fotózás, midőn kicsit több, mint egy hónap után nekiláttam, hogy kisüssem a fehérpecsenyét és a felsálat. Villával letisztítás után még a leitatás következett. Sütésre várva a lágy … Olvass tovább

A nagy pác-próba 2.

No, tegnap lefotóztam a marhákat, akiket nagyon forgatni nem, de folyamatosan ellenőrizni volt időm. Megbüdösödés most keddig (február 28) nem történt. Így – mert elszámoltam magam – 29 napja vannak pácban, a hétvégén (de nem elképzelhetetlen, hogy már holnap) megkóstoljuk… Ehhez a fotóhoz csak annyit kommentárnak, hogy nagy gonddal sikerült úgy elhelyezni a hússzeleteket az … Olvass tovább

Lánci-libamáj

Lánci Melinda és Lánci Levi családi libamájkölteményéről készített képeket vendégposztként jelenítem meg. A hízott libamájhoz gyömbéres-konyakos körtét sütöttek és lilahagyma lekvárt készítettek. Az egész kompozíció kaláccsal körítve került tányérra. Reméljük, hogy Levi bekommentálja a pontos részleteket.

1. Edényben a körte

Olvass tovább

Lenin elvtárs Volgával

A hétvégén volt szerencsém részt venni a tizenöt éves érettségi találkozómon, aminek egyik záróakkordja az volt, hogy Zámbó Géza pajtás 1987-es évjáratú, fekete Volga limuzinjában egy rövid utazáson vehettem részt. A teljes belső térben helyre lett állítva a vörös műplüss kárpit, sőt, két, ilyen anyaggal bevont hangszóró is került a hátsó szélvédő előtti kalaptartóra. Unikális … Olvass tovább

Na, ezért hívják Virágosvölgynek a Virágosvölgyet a Normafánál!

És akkor még képzeld hozzá, hogy milyen hihetetlen illata van annak a pár tízezer virágnak(aminek sajnos nem tudom a nevét). Menjen, akinek van egy kis ideje, mert páratlan élmény. Feltölt, egy pillanatra megállsz és csodálod a festményszerű természet anyagi megjelenését, megvalósulását.

Lombardia reklám, avagy „holisaza comoi-tó”?

Az alábbi szöveg tájékoztató jellegű, ajánlattételnek nem minősül, bővebb információért forduljon egy szimpatikus utazási irodához.  Lombardiában tölteni öt napot úgy, hogy a természet nyarat produkál – legkellemesebb.Az ájuldozás már a repülőgépen elkezdődött, mert felhőzet nem lévén, végigcsodálhattuk az Alpok vonulatait, ami – ebben megegyeztünk Péterrel – tízezer méterről a legmutatósabb. Már a Garda-tónál azt hittük, … Olvass tovább