Mire való a barátainkkal közös weboldal, ha nem arra, hogy nem hétköznapi megfigyeléseinket rögzítsük, gyűjtsük, megosszuk. Ilyenek az utcanevek. Külön poszt sorozatban kezdem el, és […]
Na de ki a f@szom az a …
Erőteljes, gyakran ismétlődő agyalapi nyomást jelent, hogy ismeretlen utcanevekkel találkozom Budapesten olyan helyeken, amikről kb. sejtettem, hogy mik a közterület elnevezése és az kire utal, […]
Kedvenc fűszereim
Anyukám és nagymamám háztartását uralta a majoránna és az őrölt fehérbors, szezonban a kapor, valamint az állandó kellék, a Vegeta. Ezek után igen későn került […]
50 dolog arról, milyen is hivatásos szakácsnak lenni
Mire kell felkészülnie annak, aki a szakácskodásból akar megélni. Rendszeresen olvasom jEnci blogját, amit angliai szakácskodásáról szól, és ehhez kapcsolódó élményeinek gyűjteménye, emellett ismeretterjesztő tartalmakat […]
A kedvenc fagylaltjaim 2013
Az elmúlt években nem volt jellemző, de idén sikerült rákattani a fagyira, már egészen korán, amint vége volt a télnek április elején. 🙂 Azóta voltak […]
Sör retro
Valamiért úgy emlékeztem, hogy a retro sorozatban már volt sörös fejezet is, de nem. Most egy egész galériányi unikális sörösüveg címkét sikerült megörökítenem, amit az […]
Berry-k = Bogyósok angolul?
Ez egy olyan poszt, amiben leírok minden berry-re végződő angol gyümölcsnevet, amit csak találtam a neten, mert ez szerintem jó. ABC a sorrend: barberry […]
Mindenki CEO
Ha nem is félelmetes mélységben, de viszonylag nagy rendszerességgel használom a LinkedIn nevű szakmai-céges közösségi oldalt, ahol nyilván szakmai titulusok és önbizalomnövelő megnevezések szerepelnek mindenkinek […]
Álmaim hentese
Eléggé nagy húsfogyasztók vagyunk, hétköznapi szinten is. Nyilván ez nem egyedi jelenség, sőt az sem, amiről most írni fogok. Vágyom egy jó hentesre, ahol nem […]
A semmihez sem értő ember
A semmihez nem értés nagy kincs. Nagyobb tálentum ez, mint bármi, amit ténylegesen tehetségnek, Istentől kapott ajándéknak nevezünk. A semmihez sem értés közepette jól kérdezni, […]