Nem lehet teljesen egyértelmű az ok, hogy az ország és a város egyik, ha nem a legjobb jappán értelme miért megy bele egy féláras-kuponos akcióba, de mi örültünk a lehetőségnek és egy csendes októberi hétköznapon meglátogattuk a Fuji éttermet.
A kiváló KuponVilág által a 9 fogásos Ryaku Kaiseki Prezidencia sushi menüt ettük végig, amit természetesen nem úgy kell elképzelni, mintha a Szent Jupátban fogtunk volna bele egy közepes rántott sajtozásba.
Elsőként pár szót magáról az étteremről annak, aki még nem járt arra: klasszikus forfa barakk a külcsín és egy elegáns, diszkrét, stílusos enteriőr a belbecs, amit egyedül az árnyékolt be, hogy a Csatárka út felőli ablak picinyt retkes volt, ahogy belülről, oldalról-szemből rápillantottunk.
A kiszolgálás igazán kedves és türelmes volt, amit mi csak tetéztünk, mint kuponos-élősködős ciki-típusú vendégek. A cikiség csúcsa a gyönyörű Szilviám által kettétört és fordítva használni kezdett az evőpálcikát. Sajnálatos módon az én hibás iránymutatásom mentén, így a bűnös én vagyok, azaz voltam.
Szilvi megkóstolta a szilvabort, ami egy fehérbor alapú, szilvalével dúsított édeskés, de karakteresen szilva ízű itóka és igazán csajos szesz. Viszont tényleg finom, ha csak kortyolgatja, ízlelgeti az ember. Én egy kellemesen keserű Asahi sört kortyolgattam el, amit abszolute a jó kategóriába bírok sorolni.
Ám lassan az ételre, a lényegre térhetünk.
Bemelegítésként kaptunk egy tálkát a séf üdvözlete gyanánt, ami egy falat pirított, omlós hátszínt jelentett szezámos zöldségekkel keverve. Semmi extraság, de az étvágyunkat megmozgatta, bár éhségben nem volt hiány.
Az előételke mellé hozták egy kis emelvényen a 3 féle előétel tartalmazó hideg kóstolószettet (zenshai). Érdekes ízű volt mindegyik (balról jobbra): ízesített, zöldség alga, fűszeres lapulevél gyökér és szezámos zöldbab. Az alga rugalmas, jól harapható állaga kiváló volt, ahogy a lapulevél egyszerre édes-sós íze is.
A következő fogásként sushi tálat, ami tartalmazott 3 nigiri sushit és ½ sushi tekercset. Hozzá a ház saját, telt ízű szójaszószát hozták. Mi, mint átlagos honpolgárok a Wasabiban szocializálódtuk sushira (és japán konyhára is), tehát amit vártunk az sokkal kevesebb volt, mint amit kaptunk. A lazaccal töltött tekercsek harmónikusak és lágyak voltak, a rizs eleve átvette a jó minőségű halhús ízét, amit erősített a szójaszósz. A nigiri sushi-trióban egy lazacos és királyrákos és egy fűrészfarkú hal filéjével készített sushi volt. Ezeket konkrétan nem is lehetett egy lapon említeni a korábban elfogyasztott hasonló sushikkal, valószínűleg a halak és a rák minősége miatt. Én nem vagyok egy nagy nyers hal evő, de ha ilyet ehetnék, rá tudnék kapni a dologra, azt gondolom.
A sushi-tál mellé kaptuk a miso levest, ami japán klasszikus, viszont fogalmam sincs, miből van, ugyanakkor kellemes volt elkortyolgatni a sushik mellé. Mivel korábban nem ettem még, ezért nem is tudom megítélni, mennyire volt jó.
Némi szünetet követően tempura érkezett: sült rák és zöldségek bő, forró olajba egy pillanatra megmártva, amitől a palacsintatésztaszerű csomagolás egyszerre bírja megtartani a zöldség és a rák állagát, de közben roppanós lenni is egyben. Mellé retek, bambuszrügy, egyéb zöldségek összekockázva. Kiváló kivitelezése a japán kirántott húsnak. 🙂 Szilvinél az étkezés legjobb fogása.
Köztes fogásként, mintegy lazításként kaptunk szójában lassan párolt zöldségeket, amit nimono-nak mondanak ékes japán nyelven és érdekes ízű, de vajpuha zöldféléket foglalt magába, amik azonban nem estek szét. Kicsit semleges íze volt, aminek szintén megvolt a maga szerepe a két karakteresebb, nehezebb fogás között.
Ej, a fő-fő fogásnak tekinthető grillezett királylazac sósan: hozsánna, kérem tisztelettel, hozsánna. Semmi őrületesről nem ejtünk szót, mégis hibátlan falatokat kóstolhattunk. Feszes halfilé, decens íz a maga puritán valójában. Könnyeztünk. Könnyeinek tovább táplálta a pazar állagúra főzött, orientális rizs, ami ugyan nem az a pergős rizs, amit mi, magyarok csinálunk, hanem ilyen összeállós fajta, viszont mégsem ragacsos, hanem az úgynevezett pontjó. 🙂
Végül, a zeniten megpihenvén kaptunk egy japán gesztenyés házi pudingot friss gyümölcsökkel. Mindig – vagyis az esetek többségében – arra lyukadunk ki vendéglátós kalandjainknál, hogy a szakács az nem cukrász. Itt is érvényesül a mondás, mivel a desszert csak közelített a korábbi fogások minőségéhez. A puding maga inkább vizes, mint gesztenyés ízű volt, a gyümölcsök néhány árnyalattal hidegebbek, mint amivel még jól illeszkedett volna az édességhez.
Verdikt: a Fuji kiváló minőségű alapanyagokkal dolgozó, különleges, egyben autentikus japán hely, ami mindenkinek megér egy próbát, látogatást. Persze ehhez egy komolyabb összeget kell beruházni, vagy elcsípni egy kedvezményt. Nekem, nekünk új alapokra, más távlatok közé helyzete a japán konyhát, még ha utána el is kellett mennünk egyet sütizni.
Nagyon jó kis beszámoló, majdnem meghozta a kedvem a nyers halhoz 🙂
Azért a tempurás zöldségeket meg a hátszínt nagyon megkóstolnám, miként a zöldség előételeket is.
Juci azt üzeni (mert persze beleolvas a kommentembe), hogy ő is nagyon megkóstolná, de nincs rá esélye a húsevő férje mellett… valaki vigye el a Fujiba.