Normandia

**** Mici ****

Menjetek Franciaországba.

Bár a franciákat alapvetően utálom, és angolul sem tudnak illetve hajlandóak megszólalni, az országuk gyönyörű. Még az a Normandia is, ahol mindkét világháborúban súlyos harcok folytak, hibátlan. Várak, kastélyok, apátságok, apró falvak, kúriák – tökéletes állapotban. Nem egy ötödik kerület, na. Ja és persze kétkilométerenként katonai temetők…

Direkt nem katonai temetős kép

Brüsszelből bérelt autóval közelítettük meg az ojjektumot, 500 kilométer, ebből Belgium 100, Franciaország 400…kurva nagy ország, az az igazság, első nap ótvarfos idő és iszonyat eltévedés illetve vendégház nem találás. Amikor megtaláltuk azér’ kicsit ledöbbentünk rajta: a kert kábé arborétum színvonal, kis tavacskával, a ház Agatha Christie szint, berendezése csak az antikvitás. Magyarok kedvéért megelőzve a kérdést: 70 euró volt két személyre egy éjszaka reggelivel, ebből a reggeli a házinéni által frissen sütött croissant, kalács és kenyér…

Képeket a Galériában találjátok, nem küzdök a posztba linkeléssel.

Természetesen rögtön francia étterem bepróbálás… az megy arrafelé, hogy vannak menük az étlapon oly módon, hogy választhatsz kb 5 előétel, 5 főétel és 5 desszert közül tetszőleges kombinációban és ezért fix árat kérnek. Pontosabban menüből is van kb 20 euró, 40 euró és 60 euró körüli, persze a 20 eurósban cseszlovákabbak a választható ételek etcetera.

A 40 eurós menüre mentünk rá. Hát öcsém. Egy kicsit komolyan veszik a gasztronómiát: 1. Először is érkezett egy felespohárban tárkonyos krémsajtos joghurt és pici paradicsomszósz rétegesen elhelyezve egy kis bucival, mint elő-előétel.

2. Választott előételünk jött, libamáj terrine, pirítóssal, kis édes szósszal, tízpontos.

3. A főétel előtt újabb meglepi:kis gombóc körtefagyi (!) calvadossal, hogy segítse az emésztést (ja természetesen nem lehúzásból hozták ezeket, benne volt az árban és még csak az étlapon se verték a mellüket, hogy a menüben ilyen is van)

4. Főétel: steak (ki hitte volna) velővel (!!! marha csontvelő !!!). Tálalás: legalul üres velőscsont megtöltve párolt zöldségekkel, ezen pihen a tökeletesen medium-rare megsütött steak, ennek tetején vékony burgonyaszeletek tejszínnel összesütve (gratin) majd ennek tetején a velő. Körötte erdei gombás mártás. Hát…olyan vót.

5. Ember malomkeréknyi fatálcával jelenik meg, mintegy húszféle sajt pihen rajta. Melyikből kérnénk? Kis camembert, roquefort betolása, nem túlzásba vitel. Ez a fejezet szintén meglepi volt.

6. Desszert. Olvadt csokival töltött brownie karamellás kávéfagyival (!). Készenlét.

7. Mindehhez jó bordeaux-i vörösbor iszogatása, majd bátran hazaautózás 🙂

**** Juci ****

Mici úgy érzi, ezzel a vacsoraleírással írói pályája csúcsára ért, és ezután már szentségtörés lenne bármi egyebet papírra vetnie, így nekem kell folytatnom a mesélést.

A következő két napon kirándultunk is egy kicsit, de arra mindig ügyeltünk, hogy a gyomrunk tele legyen. Először is megnéztük Gaillard várát (Chateau-Gaillard), amit még Oroszlánszívű Richárd építtetett, és az „Elátkozott királyok” c. regényben ide zárják be  a házasságtörő hercegnőket. Most már elég rossz állapotban van, de a kilátás a kanyargó Szajnára fantasztikus.

A tengerhez is elmentünk, először Fécamp-ba, majd Etretat-ba. A normandiai tengerpartnak ezen a részén fehér sziklafalak vannak, és a tenger is egy kicsit fehéres-opálos árnyalatú. Van két szikla, ami úgy néz ki, mint egy elefánt, remélem, erről is csatolt valami képet Mici. (Ezeket a sziklákat egyébként Monet is megfestette, mint azt évekkel ezelőtt a budapesti „Monet és barátai” kiállításon, félnapos sorbanállást követően megtudtam.)

Aznap este egy kicsi, útmenti (lehet, hogy ezt külön kell írni) étteremben vacsoráztunk, ahova csak úgy beestünk, mert már muszáj volt enni valamit. Persze megint leesett az állunk. Ezúttal beértük egy fogással is, de az tökéletes volt: steak, rókagomba és csőben sült krumpli, ami Mici kedvence, rögtön a steak meg a rókagomba után. Majd hazakeveredtünk valahogy, és egy Poirot-film meg némi vörösbor segítségével igyekeztünk regenerálódni a nap borzalmai után.
Másnapra már nem találtunk semmi jó programot színes-szagos-méregdrága, de meglehetősen szűkszavú útikönyvünkben. Proaktív házinénink azonban (aki egyben festő és költő is)  segített, ajánlott egy csomó helyet. Végül megnéztünk két apátságot, majd megint  kikötöttünk a tengerparton, egy másik szép kis városkában. Itt valami lényegtelen ebédet fogyasztottunk el, aminek az ismertetésétől most eltekintenék. Lefényképeztük a 10 fokos vízben fürdőző idiótákat, aztán hazaindultunk.

Sajnos csak Normandia- és Belgium-térképünk volt, így Franciaország legészakibb részén térkép nélkül kellett átkelnünk, ami nem volt könnyű, pláne egy vak és bamba mitfahrerrel. Micit ideges is volt egy kicsit,  így nem sikerült rávennem, hogy nézzük meg az amiens-i katedrálist. Na meg, ugye, ekkor már a brüsszeli indiai étterem lebegett az ő szeme előtt. Száguldottunk tehát Brüsszel felé ezerrel (közben a rádión meghallgathattuk az utolérhetetlen Jason Donovan „Sealed with a kiss” c. számának francia feldolgozását, ami mintegy feltette a koronát élményeinkre), és estére meg is érkeztünk szépen. A legkisebb tétovázás nélkül elindultunk az indiai étterembe, ahol mindenféle tikka masalákkal, jalfrazie-kkel meg nanokkal próbáltunk meg visszarázódni a hétköznapok megszokott rendjébe.