Karácsonyi mese – A recept

Valahol messze, túl azokon a szőlőhegyeken is, ami már nem Csányi család birtokának részét képezték, élt a Húshegy lábánál, Brion falucskában egy család, akik hússütők voltak. A legkisebb fiú – ki más, ugye – bizonyos Dió Erik, volt az, aki készült átvenni a családi kifőzdét épp karácsony előtt, mivel két bátyja – miután visszaperelték a „Dió” nevet ifjabb Sváby Andrástól – éppen a fővárosban dolgozott azon, hogy kiváló éttermet csináljanak a Dió nevű vendéglátóipari egységből.

A legifjabbik Dió valami nagyon nagy különlegességet akart kitalálni a helyieknek, akik minden december 25-dikén összegyűltek Dióék kis kantinjában, hogy megegyék Jézus és mindenki más tiszteletére a legjobb, legnemesebb ünnepi bélszínt és ezzel koronázták meg az évvégi ünnepeket. Már hetek óta bújta a család receptjeit és szakácskönyveit, mire az egyik régi, vastag, nagy ‘S’ betűvel ellátott könyvben megtalálta azt, amire vágyott, amiben fantáziát látott: Balatoni szarvasbélszín Boncmester módra. Beleolvasott a leírásba és kiderült számára, hogy a falu melletti kastélyt oly sokáig lakó Mici gróf által kifejlesztett és világhírűvé vált Mici Update egyik alapreceptjéről van szó, amihez azonban speciális pácra van szükség. A pác leírását viszont nem lelte sehol. Ekkor fordult édesanyjához és nagyanyjához, akik elmesélték neki a recept és a pác leírásának különös, szinte szívszaggató történetét.
Amikor Mici gróf életmódrendszere kialakult, akkor a boncmester pác lényegében elixír szintre emelkedett, hiszen a követők ebben látták annak titkát, hogy a napi 70-80 deka bélszín és 17 sör elfogyasztásának betartásával sikerüljön elérni a legalább 130 éves életkort. Az alapító mindenkivel megosztotta a titkot, régi szakácskönyveket nyomatott újra, hogy mindenkihez eljusson az információ. Amikor aztán a világhírnévtől övezve, ám megfáradva visszavonult Chateu Brionba, birtokára, akkor irigyei elkezdték fölvásárolni vagy megsemmisíteni könyveit.
Gróf Micit ez nem izgatta, sőt újra régi szenvedélyének hódolva eladta kastélyát és a világkörüli orgonakoncert-sorozatra indult családjával és a sárospataki Református Kollégium kórusával együtt. A kultikus hellyé vált birtokot többen meg akarták szerezni, ám végül a Trigránit jutott hozzá konspirációval, megelőzve a Reci Holdingot. A nagyvállalat természetesen nem kívánta megtartani az impozáns épületegyüttest, hanem némi átalakítás és felújítás után, kéz alatt, továbbadta Leslie Benkének, aki a dédapja által alapított Glutamát-vegyimüvek tulajdonosaként tett szert milliárdos vagyonra. Ez a fiatal mágnás őrizte az utolsó példányt a boncmester-pác leírásából, de semmilyen körülmények között nem kívánta azt másnak rendelkezésre bocsátani… Így volt ez addig a napig, amíg hősünk, Erik, meg nem ismerte a történet részleteit nagyanyjától és anyjától. Ezt követően nem is tudott mást tenni, mint inni. Lement tehát a brioni kocsmába és elegáns pálinkázásba kezdett.
Közben folyton azon járt az esze, miképpen tudna szert tenni a híres receptre. Az ötödik pálinka után asztalához telepedett egy helyi erő, akivel hosszasan beszélgettek a pácrecept történetéről és aki végül megosztotta vele az egyik legendát, miszerint a recept kitalálója és első leírója, bizonyos Váncsa István a Húshegy utáni magaslaton, a K-2 csúcson lakik, Carpaccio város mellett egy tanyán, aminek ő maga az Édes-Savanyú Káposztalak nevet adta, és amit a helyik csak ÉS-nek hívnak. Így a fiatal Dió – erőt merítve még van öt pálinkából – autóba ült (nem ám, csak viccelek!), fölkerekedett és elkocsizott a szakállas bölcshöz, aki épp valami könnyű spanyol bort iszogatott egy csülkös paella után. A csülök illata belengte a környéket, és azonosítható volt benne némi szárazkolbász, valamint a nagy darabokra vágva, kis fokhagymával együtt megpirított és a ropogósra sütött csülkös-rizses-kolbászos keverékhez forgatott sonkahagyma aromája is. 
Erik barátunk – miközben hallotta a erdei ragadozók gyomrának korgását a paella illata kapcsán – elgondolkodott, hogy milyen kiváló lenne egy jó húsos, főtt császárhússal serpenyőben megfutattni egy kakukkfüves, póréhagymás gnocchit, majd némi rizlingfröccsel együtt beküldeni a hasba… A gondolaton felbuzdulva bezörgetett a kapun. Bentről jóllakott „Igeeeen” volt a válasz, amelyre belépett a házba. A karosszékében ételfilozófiai kérdéseken rágódó Váncsa tanár úr fölnézett és kérdően figyelte a jövevény Diót.
– Mi szél hozott, Édes Öcsém? – tette föl köszönés gyanánt az első kérdést a Gurman. Hússütő barátunk erre röviden összefoglalta jövetele célját, melyen a Bölcs nem lepődött meg egy kicsit sem. Rövide összefoglalta, hogy többen próbálkoztak már az információk megszerzésével, de nem bírtak sikerrel átjutni a három próbán, amiket elébük állított.
– Kívánsz-é te is élni a lehetőséggel, Kedves Dió? – tette föl második kérdését a Gurman, és fölvonta szemöldökét, ami által szabadelvűen magas homloka szinte a feje közepéig hátracsúszott.
– Egy életem, egy halálom… – kezdte volna a mesébe illő fogadkozást a hős Erik, de házigazdája leintette.
– Legyen először az, hogy mondjál öt szinonímát a kenyér végére… 
– Sercli, gyürke, dumó, fara, pilise – sorolta a hősünk, amire még a bölcs Váncsa is csak kerekítette szemét.
– No, ez nem rossz, de lássuk tudsz-e te komolyabb dolgokat is a konyháról. Mi a rendes magyaros neve a bélszínnek?
– Hát, van ugye a fehérpecsenye, a feketepecsenye, de bélszínt kizárólag a vesepecsenyéből készíthetünk. – válaszolta rövid gondolkodás után Erik.
– Pompás – simogatta meg szakállát a Gurman és erősen elgondolkodott, mi is legyen a harmadik próba. – Mennyi reszelt parmezánt teszel a penne tetejére előre csomagoltból, Dió?
– Ha ilyet cselekednék, azonnal azt kívánnám, hogy leszáradjon az a kezem, amivel elkövettem – válaszolta megdöbbenve a pácvadász.
– Hm. – mondta a bölcs, majd lassan a komódhoz fordult, kinyitotta egyik fiókját és kivette belőle a receptet tartalmazó, keményfedeles könyvét és felolvasta azt. Egyszer. Aztán az ajtóhoz kísérte Dió Eriket és egy kézfogást követően útjára bocsátotta. Hosszasan nézte a távolodó alakot és elérzékenyült egy pillanatra. Az elérzékenyüléstől pedig egyből megkívánt egy falat libatepertőt, lilahagymával, házikenyérrel, zsírjában sült libamájas kenyérrel és egy nagy bögre tejjel. Miközben összeállította ezt, elmerenget múlton és jövőn, valamint a tényen, hogy immár 245 éves, a Mici update-nek köszönhetően.

Eközben Dió Erik szinte szaladt, hogy mihamarabb a pácba, a sűrű vörösboros-fűszeres-fokhagymás szószba márthassa a szarvas legjavát. Amikor hazaért, önmagát fékezve, nagy pontossággal állította össze az elegyet, majd vágta 19-20 dekagrammos darabokra a megtisztított, előkészített szarvashúsrudat. Tudta, hogy az a két nap, ami még karácsony első napjáig hátra van, elegendő lesz a húsnak, hogy fölvegye a zamatokat. – Csak el ne felejtsem néha megforgatni! – véste eszébe és indult el aludni a hosszú, fáradtságos nap után. Szinte egy perc alatt elszenderedet, de csukott szemmel is mosolyogva, lelki egyensúlyát megtalálva, a világ felé békét sugározva készült arra, hogy bükkfa parázson közepesen véresre süsse, majd áfonyás pecsenyeszafttal és fűszeres tepsisburgonyával szervírozza a Balatoni szarvasbélszínt Boncmester módra Brion lakóinak.