Vörös csillag járt felettünk … I. rész

Szakítva a jól bevált hagyományokkal, nem a szó definitív magyarázatával, kifejtésével kezdem, hanem az emberiség történelmében keresem meg azokat az időszakokat, ami leginkább az alapja, vagy előzménye lehet a szociális/szocialista/kommunista „Mindenki egyenlő” elvnek. Legelsősorban tekintsünk be Neandervölgy és Cro-Magnon ritkás tisztásaira. Az ősközösség elgondolt keretei még az állatvilágból teljesen ki nem emelkedettség jegyében hordozta az … Olvass tovább

Vörös csillag járt felettünk … Bevezető

Rövid erőgyűjtést és tudásösszesítést követően itt vagyok ismét, hogy nyár két legpunnyadtabb hete után elkezdjem felkészíteni az olvasótábort az elöttünk álló 3 és fél szűk esztendőre. Bórókai írta meg a július 13-i Heti Válasz Végjáték rovatában, hogy szerencséje a jobb oldalnak, hogy bukta a választást, mert ebből a szarból, ami az ország nyakán maradt, nem … Olvass tovább

Ahamkar bednyuz, de legalább nyuz

Tisztelt Olvasóközönség! Azon a bizonyos forró nyári éjszakán az alagsori lakás konyhájában, az elfogyasztott boritaltól elbódultan nagy fába vágtam(tuk) a fejszémet(nket). Pár perc alatt megfogalmazódott bennünk a folytatásos sci-fi alapötlete. Milyen jó lesz nekünk, ha a sajnoson ilyen is lesz… Ebben nem tévedtünk, ezt sokan visszaigazolták. Amit viszont borgőzösen némileg figyelmen kívül hagytunk, az az, … Olvass tovább

Melák haver – Mátraaljai Tramini 2004 (Markaz)

Nekem a tramini gyerekkori emlék, nagyapám állandóan ezt itta laza fröccsként alsóőrsi nyaralónk pincéje előtt pihenve, vagy a kertben, padon őrködve saját kevés szőlőtőkéje felett, botjával bádoglemezre csapkodva, amikor seregély ért a fürtök közelébe. (Óriási volt a kapcsolódó „Netene!” üvöltés is, amiről többen a szomszédban nyaralók közül azt hitték, hogy unokáit szólítja így, annyira gyakran hangzott el augusztusi délutánokon.) A … Olvass tovább

Van

Van Van, aki úrnak születik, Van, aki jobbágynak. Jobbágyszívben nincs Nyoma honvágynak. Jobbágyszívet csak A munka éget. Amikor nyírják, Csak akkor béget. Van, ki küldőnek születik, Van, aki hordárnak. Hordárkézben nincs Nyoma formának. Hordárkezet csak A súlyok húznak, Bőrén fájó lét Kínjai kúsznak. Van, ki ravasznak születik, Van, aki mordálynak. Mordálytestben nincs Nyoma morálnak. Mordálytestet … Olvass tovább

Ülni vonaton – Strandszezonban hétvégén, Siófokra

Barátokkal májusban egyeztetés, Siófokon közös hétvége lefoglalás, dátum eljövés, utazóeszköz interneten megnézés, munkahelyről korábban lelépés, gyors összepakolás, elindulás, üdülési csekk otthonfelejtés, visszaszaggatás, Déli pályaudvarra Szahara-marathon állapotban érkezés. Pályaudvaron 900 jegyet váltani kívánó utasnak 5 pénztár üzemelés, ebből háromban vak, parkinson-kóros, golyós számológépen tanult nyugdíjas mínusz 15-tel számítógépen jegykiadást, mint fizetett munkát gyakorlás. Legközelebbi sorban várakozó … Olvass tovább