Jó napot kívánok! Igen. Illetve nem tudom biztosan, de esélyes.
A Lélekelosztóban van. A nevem Mihály. A következő időszak hosszát és részleteit pontosítjuk mindenkivel, akivel szükséges. Mennyi volt a Földön? Hetven?
Igen, meg egy kicsi.
Elég volt?
Elég.
Nyilván tudjuk a részleteket az életéről, Hölgyem, de a fontosabb pontokat vegyük végig. Szülei? Ha jól látom, fiút vártak Maga helyett. Ezért kapta a nevét a névnapról, amikor született…
Én is így tudom.
Kellemetlen kezdés. Mondtuk ezt nekik is amikor megérkeztek. Úgy hívjuk, elszalasztott lehetőség.
Nahát…
Bizony, kicsi dolgokon múlik. Menjünk tovább. Gyerekkora?
Vegyes volt. Anyám szigorú volt, apám engedékeny. A testvéreim szerettek, de nem voltunk nagyon közel egymáshoz…
Verték?
Nem sokat. Miért kérdezi?
Bocsánat, Asszonyom, de itt jellemzően én kérdezek. Higgye el, lesz jelentősége.
Értem.
Hogy élte meg? Megmaradt későbbre ez a fajta, mondjuk úgy, nevelés?
Igen, felnőtt koromban is elő-előkerült néha, főleg veszekedésekkor.
Kivel, a szüleivel? Vagy a testvéreivel?
Mindenkivel.
Ha már veszekedések. Azt írja itt a kollégám, akikhez Maguk családilag tartoztak, hogy nem nagyon kértek bocsánatot egymástól a konfliktusok végén. Igaz ez? Hogy emlékszik?
Hm. Várjon csak… Van benne igazság. Ez fel sem tűnt.
Ugye. Így lehet a felmerült feszültséget sokáig magunknak megtartani, ha nincs hozzá lezárás. Ebből lesz a rák. De ez már történelem. Az egy másik kérdés, mennyire örökítették ezt a nem követendő mintát a lemenőiknek, de ezt sem tudjuk most megfejteni. Szóval, nézzük tovább. Iskolák?
Gimnázium jó volt. Szerettem. Nyelvet tanulni imádtam. Meg a társaságot is.
Főiskola?
Tervben volt. De nem mehettem.
Miért?
Nem engedtek.
Miért?
Anyám szerint a rossz előzmények.
A Maga előzményei?
Ja, nem…
Hanem?
A testvéremé
Áh. Akkor ezt elvették magától. Ezt úgy hívjuk, elvett lehetőség. Ezt is mondtuk. Mármint nekik.
Hjaj.
Mondtam ugye, hogy apróságokon múlik. Megtalálta utána a pályáját?
Kerestem…
Értem, de meg is találta?
Talán igen. A főzés. De az már későn volt. Amikor már nem engedtek igazán főzni.
Párkapcsolatok? Házasság?
Kettő is volt. Rosszak.
Elsőben bántották. Ezt látom.
Igen, nagyon és sokat.
Hogy érzi, tehetett róla?
Nézze, nem voltam egy egyszerű eset. Volt előzménye.
Beugratós kérdés volt. Nincs olyan, ami indokolná. De ezt a másik oldalon rendezzük.
Második házassága?
Na, azt nem kellett volna… az egyetlen érték belőle a negyedik fiam. Megküzdött velem elég sok mindenben aztán.
A belátás értékes képesség, még ha későn is alakul ki. Többi gyermeke? Látom, van még másik három. Velük kapcsolatban mi az érzete.
Rendes fiúk. Rendes felnőttek lettek. Szakma, család.
A kolléga felírt ide olyat, hogy vasalózsinór, fakanál, meg hogy gyerekbántalmazás.
Nem is mondja… nem voltam magamnál. De talán nem tartott olyan sokáig.
Maga szerint hány darab vasalózsinóros verésnél van a határ, amikortól már ötszörös szorzóként használjuk a purgatómiumi éveknél az ilyet? Tippeljen, ha van kedve.
Mit is mondjak… Hat, nem, három-négy?
Majdnem. Egy. Ahogy Magát sem volt joga bántani a volt férjének, magának sem volt joga eltörni a fakanalat egyik gyerekén se. A vasalózsinórról nem is beszélve. Tragikus. Szégyelje magát. Haladjunk tovább. Egészségéről beszéljünk. Még pontosabban: mikor vette észre, hogy gondjai vannak az alkohollal?
Az első válásom után… Addig olyan magától értetődő volt.
Igen, tudom, ez népszokás arrafelé. Tett ellene valamit?
Nem…
Soha?
Soha…
Megpróbálta?
Meg.
Tényleg?
Nem.
Legalább itt ne hazudjon, tudunk mindent. Ez is beugratós volt. Cigaretta?
Azt le tudtam tenni. Kétszer is sikerült.
Mikor másodszor?
Az agydaganatom kapcsán.
Tényleg. Az szép, hogy azt túlélte gond nélkül. Azt majd be fogjuk számítani. Levonásként. Meg persze azt is, hogy Magát bántalmazták.
Köszönöm.
Nem én döntök, a rendszer része, de szívesen. Hol is tartunk. Egész jól haladunk egyébként. Anyagiak? Egész jól örökölt. Azzal mi lett? Gyerekeknek jutott belőle?
Sajnos nem. Mindig kifojt a pénz a kezemből…
Amikor eladta a családi nyaraló egyharmadát nulla forintért egy uzsorásnak és okiratot hamisított, akkor is kifojt?
Azt sem tudom, miért csináltam… Az utolsó 20 évben menekültem egyik helyzetből a másikba…
Tekintsem ezt indoknak? Vagy inkább kifogás?
Nem tudom megmagyarázni…
Nézze, van itt egy pár ilyen, csak a legerősebbek, amiket én legalábbis nem tudnék megmagyarázni, ha gondolkodnék sem: 1. megivott pálinka helyére víz visszatöltve, 2. albérletben a tulajdonos falon lévő képének zaciba adása, 3. unokára vigyázás közben a gyereke és a felesége táskáinak, zsebeinek végigkutatása a maradék pénzért, és a talált összeg kérdés nélkül elvitele. ÉS… ez csak a top 3.
Nem is beszélt velem az a gyerek az elmúlt években…
Megérti?
Részben… de mégiscsak az anyja vagyok…
A tisztelet nem vállalt szerepekhez és a korhoz kapcsolódik, hanem azt kiérdemelni kell. Ezt tudta?
Igen. Ismerős.
Tett érte?
Hát…
Inkább ellene, igaz? Van még valami, amit elmondana?
Szar volt hajléktalanszállón élni. Nem segített senki.
Volt oka, hogy nem segítettek?
Volt. De akkor is!
Hagyjuk ezt. Minden lépés, amit tett, hogy oda jutott, ahova, magán, az alkoholon és a hazugságain múlott. Ezzel nem tud senki semmit csinálni. Ha eljátsza a bizalmat, elveszik minden. Még valami?
Nincs…
Várjon, számol a gép. Az egyenlege. Nahát, pont hetven év ez is. Az 19. emeleten, az 51-es terem. Hetedik sor, 29-es szék. Nincs tűz, meg égetés, meg egyéb ilyen földi fantazmagóriák. Csak gondolkodni kell. Heti egyszer meglátogatja az Elbaszás Tündére, vele tud beszélgetni, de nem kötelező. Elég lesz?
Elég.
Utána már nem kell visszajönnie, pihenhet majd. Nem mondom, hogy hamar elszalad, de ha vigasztalja, a volt férjeinek nem lesz ilyen rövid és nyugalmas. Jó tisztulást!
