Kitüntetés

A Sajnos-kormány munkája igen sikeresnek mondható az elmúlt kicsit több, mint egy esztendőre visszatekintve. Kiváló eredményeket értünk el minden téren, jó munkásemberként. Emiatt eljött az idő, hogy előterjesszem javaslatomat – várva Reci miniszterelnök úr megerősítését – különböző állami szintű kitüntetések kiosztására az összes arra érdemes közéleti szereplőnek, aki sokat tett az országunkért és a sajnos.hu-ért.

1. Posztumusz a Sajnos Köztársaság Szögekkel Kivert Börtangájának „műbőr” fokozatát adományozzuk az alábbi magyar államférfiaknak, akik oly sokat tettek azért, hogy Magyarország elérjen arra az igen különleges pontra, ahol most tart

  • Kun Bélának, az első hazai páncélvonatért
  • Horty Miklósnak, a rendi alapú diktatúrakísérletért
  • Bethlen Istvánnak, a kiváló minőségű pengőért és a Bethlen-Peyer paktumért
  • Gömbös Gyulának, a megismételhetetlen szövetségválasztásért
  • Rákosi Mátyásnak, a máig virágzó nehéziparért
  • Kádár Jánosnak, amiért ott volt, ahol lennie kellett és tette, amit tennie kellett
  • Münnich Ferencnek, a magyar-szovejt kapcsolatok ápolásáért
  • Gerő Ernőnek, végtelen intelligenciájáért
  • Nagy Imrének, a beszolgáltatásért és a határozott szerepvállalásért
  • Lázár Györgynek, szépre nyírt bajuszáért
  • Losonczi Pálnak, dús hajáért, mosolyáért

2. A Sajnos Köztársaság Szögekkel Kivert Bőrtangájának „Titán” fokozatát adományozzuk azon államférfiaknak, akik a saját boldogulásukat feláldozva, háttérbe szorítva fáradoztak, tevékenykednek értünk, országunkért, életünkért, ÉRTÜNK:

  • Grósz Károlynak, ízes beszédéért és a kialkudott forradalomért
  • Horny Gyulának, a rend őrzéséért(1956) és a félbehagyott Bokros-csomagért(1996)
  • Torgyán Józsefnek, éleslátásért és a „kormány azonnal mondjon le”
  • Medgyessy Péternek a teljes gazdasági tartalék felélésért(2002-2004)
  • Kovács Lászlónak, csak úgy 
  • Ledvai Ildikónak, a lassan kimondott hazugságokért

3. A Sajnos Köztársaság Nagymenórájának „Sárgaréz” fokozatát

  • Demszky Gábornak, a fővárosi tömegközlekedés felvirágoztatásáért
  • Kuncze Gábornak, szimpatikus és kultúrált modoráért
  • Fodor Gábornak és Magyar Bálintnak az oktatási rendszer hatékony szabotálásáért
  • Pető Ivánnak, bölcsességért
  • Hack Péternek Németh Sándorért
  • Csurka Istvánnak, mert neki még biztos nincs ilyen otthon

4. A Sajnos Köztársaság Arany Chateaubriand érdemrend középkeresztjét

  • Bubucnak, mert szép
  • Dzsajokosznak, mert okos és mert a legtöbb gondolatébresztő szinonímát ismeri a Balatonhoz kapcsolódóan
  • Medvének, mert szeret minket
  • Soundriának, mert elvisel engem
  • Pocinak, mert a helyén tartja Mici értékrendjét
  • Atyának az év kommentjéért, amelyben megalázta Recit
  • Recinek, mert kibaszottul jóképű
  • M1K1-nek a sajnos.hu nagyköveteként betöltött állandó szerepvállalásáért

5. A Sajnos Köztársaság Arany Chateaubriand érdemrend tisztikeresztjét

  • Ácinak, a sajnos.hu hostingjáért, valamint a texas hold’em kártyajáték, a geocaching és a kerékpározás elkötelezett támogatásáért, terjesztéséért.
  • Ricinek, a következő nemzedék létrehozásában végzett áldozatos munkájáért
  • Micinek, a sajnos.hu működtetésért, táplálásáért, a világ minden részletének a látogatókkal történő megismertetéséért

A továbbiakban mindannyiuknak(akinek még szüksége van rá) kívánunk erőt, egészséget.

“Kitüntetés” bejegyzéshez 7 hozzászólás

  1. Gecinek a Sajnos Köztársaság Arany Chateaubriand érdemrend tisztikersztjét:
    – a konfliktuskezelésben szerzett hihetetlen tapasztalatáért
    – a más emberekkel kapcsolatos véleményének magas szintű véka alá rejtéséért
    – és hihetetlen sok kiválóbbnál-kiválóbb posztjáért

    (Egy sajto hiba: Atya Recit nem megalázta, hanem eperpálinkázásra hívta, amiért jár a középkereszt 🙂

    Válasz
  2. Megtiszteltetes ilyen nagysagokkal egyutt allni a szonyeg szelen.

    Szegeny Geci tenyleg ugy jart, mint Tusko Hopkins; nala van a lista, ezert o nem kerult ra, bar erdemei finoman szolva is nem kevesbe szamosak. 🙂

    Válasz
  3. Altalaban veve a dijazasokkal nem tudok nem egyet erteni. Ha volna is olyan szabaly, hogy aktiv politikus nem kaphat, akkor sem kene valtoztatni a listan! 🙂

    Kimaradt ugyanakkor meg nehany szinten erdemdus nev. A jovo evi felterjeszteseknel javaslom figyelembe venni az elmult husz ev eddig nem dijazott gazdasagi geniuszait. Pl a kb 1999-es, belso fogyasztasra alapozott gazdasagi fordulat mogott allo think tank-et a kozgaz trendek tanulmanyozasaban mutatott kimagaslo eredmenyeikert es az orszag geopolitikai helyzetenek helyes felmereseert.

    Válasz
  4. Én az egyetlen hiteles közéleti személyt díjaznám! Baumgartner Zsolti országimázsunkat tökéletesen hirdető leghíresebb magyart: „Nagyon lassan, rengeteg pénzből, de haladok valahova”.
    Sajnos még mindig híresebb, mint sok más magyar sportoló … (pedig Erdei már „Paplaci2”, ellenfelét meg „leütötte, mint a büdös szart”

    Válasz
  5. Ehelyütt szeretném jelezni, hogy a posztban a „dús hajáért, mosolyáért” megítélésem szerint stilisztikai bravúr!
    😀

    Válasz
  6. no comment. a létező egyértelműen legnagyobb elismerést behúzni olyan meghatódottsággal tölti el az embert, hogy szavakat alig talál :könny:

    Válasz
  7. Szintén zenész és az imént dörzsöltem el egy könnycseppet! Mivel a tisztesség és a szerénység is úgy kívánja – melyek csak a legnagyobbaknak adatott meg az Úr által – az Arany Chateaubriand érdemrend középkeresztjét ezennel köszönöm, de elfogadom!
    Hozzáfűzni még csak annyit, mi örök mottóul szolgálhat: Lehet élni úgy, hogy az ember nem szereti a SAJNOS-t, de minek!?

    Válasz

Szólj hozzá!