Talán a legjobb vegyesblog az országban
Aki nem tudná, hogy mi ez, az sürgősen keresse fel a www.geocaching.hu-t, ami valószínűleg a legjobb Geocaching oldal az világon, a .com végűt szájbabassza, például.
A tavaly és idén tavasszal már teljesített szakaszokat (Piliscsaba-Hűvösvölgy, Hűvösvölgy-Rozália téglagyár, Rozália-téglagyár-Dobogókő) követően, nehézkes, sóhajtozós, elkeseredős egyeztetések után október harmadikán reggel felhős, de kellemes őszi időben szálltunk le a Volánbusz 800-as járatáról Dorog, Városháza megállónál.
A vasútálllomáson, az aluljáró falánál pecsételve indultunk el.
“Ó, Március, bájos vagy és kegyetlen. Júniusként a naphoz húzol, aztán hideg kezeddel, decemberként a földre rántasz. Akár egy napon belül is. Nem engeded, hogy becsapjam magam és a koratavasz csípős reggeli hidegjét kósza szellőként a nyár hírnökeként félreértsem. Teszed mindezt azért, hogy tudjam, minek hol a helye az évszakok rendjében, és lélekben is érezzem, messze még a május és az este beköszöntével pulóverbe, kabátba, sapkába csomagolsz.”
Lírai gondolatok a költőtöl, amik még fél év távlatából is igen pontosan visszaadják, milyen fantasztikus, de néhol még az elmúlóban lévő telet idéző időben töltöttük Pannonhalmán a március 15-i hétvégét a csapattal. Eleve pikáns, hogy a 2012-es év utolsó olyan hosszú hétvégéjén írom meg a posztot, amikor frankó, kirándulós idő van, az év első olyan hosszú hétvégéjéről, amin hasonlóan jó, kirándulós idő volt. Pannonhalma régi terv volt, mert közel van Budapesthez, szép hely, plusz van némi látnivaló is. Mindez a közelmúltban kiegészült egy gourmet típusú étteremmel, így nagy bajunk már nem lehetett.
A Levendula vendégház tűnt minden szempontból alkalmasnak, de számomra újabb tanulság: nem csak azt kell egyeztetni a szállásadóval, hány szoba van a háza, hanem azt is tisztázni kell, mi is az a szoba, hogy soha többet nem forduljon elő olyan helyzet, ami ismét megtörtént: egy légtérbe, illetve szóló ágyakon kellett aludni pároknak és olyanoknak, akiknek külön szoba járt volna, és akiknek mindezt meg is ígértem. Aribari, Tivcsi, Csillu, Levi, Detti és Ádi, bocsánatot kérek a benézésért és a közös szállásért. Fent említettek mellett mégy Dzsajó Petya és Agree Alízka, valamint még a gyermekesek: Mici báttyóék és mi vettünk részt az eseményen.
A vendégháznak az említett szobaszámon kívül jelentős előnye volt, hogy óriás kandalló égett a nappaliban (ami cirkó segítségével a fűtést igyekezett biztosítani a ház többi részébe is). Fedett, napsütötte terasza volt, óriási grillezője és udvara, valamint egy kutya is tatozott hozzá, aki viszont csupán Fülöphöz volt hajlandó közel menni, annyira félős volt (nyilván nem keveset bántalmazták életében, hogy ezt sikerült elérni…), viszont Fülöp ezért „cserébe” saját rágcsálnivalóját is megosztotta vele.
Mire is került sor március 15 és 18 között a sokorói dombvidék központjában, amíg ott voltunk.
Március 15, csütörtök – Apátsági pince, magas elvárások, sok steak
A megérkezés napjára időzítettünk egy borkóstolót az apátsági pincészetben, amin mi nem tudtunk részt venni, mivel Fülöp nem kívánt a rendezvény menetrendje szerint és irányába haladni, én meg jól bestresszeltem ettől. Viszont azóta rájöttem, hogy aki van annyira bátor, hogy gyerekkel elindul felnőtt-centrikus programra, az annak örüljön, ha valamiben részt tud venni és ne legyenek semmivel kapcsolatban sem elvárásai… 🙂 Kérem a résztvevőket, hogy ássák elő emlékeit a pincelátogatásról, sőt osszák is meg a közzel.
Aznap este, bortól megenyhülve megsütöttük a vacsorának szánt sztéket ( a Sajnos-klasszikusnak tekinthető Bélszín boncmester módra, természetesen, ráadásul eme receptnek ez is a saját közege, mert Váncsa tanár úr a szabadtűzön készítendő ételek közé pozícionálja a legújabbkori magyar gasztronómia ékköveként számontartott szakácskönyvében ) és dugig belaktunk belőle, meg a mellé készített gombából, zöldségből, krumpliból. Istenes volt, ahogy szokott, én kicsit túl is ettem magam, de ez már helyi szociális probléma csupán, reggelre jobban lettem.
Március 16, péntek – „Csak sms, pls, mert olasz vagyok!”
Úgy kezdődött a nap (és zajlott egészen koradélutánig), ahogy a rákövetkező délelőttök is: a napsütötte, szélvédett teraszon és az udvaron folyt a kvaterkázás, eszegetés, iszogatás, igazán családias jelleggel (femili fíling, ju nó). Néha Aribari vagy mások megpróbálták megközelíteni vagy közelebb csalogatni a ház kutyáját, több-kevesebb sikerrel.
Délutánra összekaptuk magunkat valamennyire és elkövettük a környék egyetlen geocache ládájának felderítését a templomhegyen. Helyben az is kiderült, hogy a környék megtekintésére leginkább alkalmas Boldog Mór kilátót megette az idő vasfoga, így már csak néhány korhadt farost lemezt találtunk a helyén. A láda meglett még úgyis, hogy Mici bácsi iPhone-jának normál térképén, a szintvonalak ismeretében, de a turistautak nélkül kerestük. Hiszen császárok vagyunk, Tivcsivel és Micivel közösen főként.
Eközben Áci, aki este hazautazott, meglátogatta az apátságot egy vezetett program keretében, viszont ezt csak úgy tudta megoldani (a segítőkész személyzet segítségével), hogy egy olasz csoporthoz csatlakozott titokban és a telefonos megkeresésekre a fenti üzenettel válaszolt a program első szakaszában, nehogy lelepleződjön… Még most is mosolygok rajta, de akkor sírva röhögtem. J
Aznap vacsorafőzés helyett a kiváló apátsági étterem, a Viator volt az étkezés heyszíne. A hely fantasztikus, tágas, levegős és elegáns. A személyzet kedves. Azt is tudom, hogy finomat ettem. De hogy mit, az már nincs meg, mert ott is belekerült némi ideg és bénázás a mi részünkbe: pont addig szaladgáltam Fülöppel, amíg elkészítették az ételeket, ahelyett, hogy megvártam volna, hogy drága kicsi Szilvim értem jön, amikor végzett, így a mi részünk rohanásba és dobozból evésbe fordult. Viszont azoknak, akik végig élvezhették a vacsit, megint kíváncsi lennék a véleményére, hátha dereng még valami… J (Így azonban biztosan vissza is fogunk menni hamarosan, mivel Fülöp már kompatibilis az éttermi étkezéssel pár hónapja, ha jól időzítünk. Majd feldobom hétvégi programnak valamikor.)
Aznap este – ha jól rémlik – a jóllakott, borkortyolgatós nyugalom övezte az eseményeket, nagy mulatság helyett beszélgetéssel, majd csendes elszivárgással, korai alvással.
Március 17, szombat – Pörkölt három paprikával
Szinte nyár volt azon a szombaton. A teraszról szabadulni délelőtt megint nem sikerült, inkább csak ebéd után. A csapat egyik fele az apátságot szemlélte meg, míg mi a gyerekekkel az arborétumban sétáltunk egyet (a kert az apátság főbejáratával szemben a domboldalban található), laza volt, nyugodt, kellemes.
Délután a másik sajnos-klasszikust, a marhapörköltet készítettük bográcsban. Delikátesz volt ez abból az okból, hogy három, egyaránt kiváló nemes paprikát termelő környékről érkezett paprika bele: Szeged, Tetétlen és Kalocsa. Jó későn lettünk kész, mert későn álltunk neki, és mert a tűzrakó helyet hideg szelek támadták a pannonhalmi Paphegy lankáiról, de végül Tivcsiék BMW-jének reflektorai mellett megenyhült, megpuhult a hús, így az utolsó esténket is békében, jóllakva, örömmel és nyugalommal töltettünk.
Másnapra a búcsú maradt a törzsgárdának, mivel Leviék lekoccoltak még előző este, így némi rendrakás és pakolás után hazafelé vettük az irányt.
Ha valaki nyugalomra, jól megközelíthető helyre, jó környékre, jó levegőre és jó borokra, meg egy jó étterem közelségével járó biztonságra vágyik, bizony nem hagyhatja ki Pannonhalma városát.
Az idei első közös kimozdulás némi vergődés után a villányi borvidék apró falujába, Palkonyára kerekedett. Tokaj és vidéke helyett. A Borostyán vendégház lett a szállásunk, ahol a kétszemélyes szobák ugyan nem voltak adottak mindenkinek, de egy nagy étkező, fasza kert és terasz, valamint bekészített helyi borok voltak.
Első nap (Március 12)
Második nap (Március 13), ami a meglepetések napja volt, mert…
Harmadik nap (Március 14)
Negyedik nap (Március 15)
Folytatás Pünkösdkor, legkésőbb. Addig kérem a képeket, videókat tartalmazó linkeket. De regisztrációhoz kötött albumokban. 🙂
A hétvégén Nagykapornakon jártunk a csapattal megtekinteni a Gyökös-Egri páros birtokát, melyet nemrég vásároltak a domboldalban. Miután megtekintettük a ranch-et sétára indultunk az erdőben…
Minden igaz, amit eddig Zala megye gombabőségéről esetlegesen hallottatok! Elképesztő mennyiségű és fajtájú gomba volt az erdőben. Rengeteg volt a gyilkos galóca és a fehér gyilkos galóca (ez egy sokkal ritkább fajta), párducgalóca (Reci kedvence).
Találtunk aranytinórut, sötét trombitagombát, harkály-tintagombát, fodros papsapkagombát, vörös és sárga kénvirággombát, rozsdasárga tőkegombát és még néhány fajt, amit nem ismertem fel.
Ami viszont a lényeg: a néhány őzlábgomba mellett találtunk kb 3 kilónyi nyári vargányát, amiből az egyik önmagában meghaladta az egy kilós súlyt! Mindezeket tökéletes állapotban, majdnem teljesen kukacmentesen! A 40-50 perces kis sétánk eredménye ez a Budapesten 15-18 ezer forint forgalmi értékű eledel, ami az esti marhapöriben végezte, leszámítva a “monster” óriás példányt, amit Geriékkel és Bubuccal elharmadoltunk és hazavittük.
Menni kell vissza oda. A benzinköltség elég gyorsan visszajön…
Másnap még megcsináltuk a történelem legelázósabb geocachingjét (kicsit sok arrafelé az eső, nem véletlenül van gomba), aztán a Kistücsök érintésével hazatértünk.
Kicsit visszakanyarodok a dél-angliai húsvéti beszámoló elé és röviden összefoglalom a március 15-i hétvége eseményeit. Péntektől hétfőig voltunk lent Diósjenőn, a Békástó Panzió volt a szállásunk, és a környék a terep a kellemes téli időjárásban.
Az első estéről nem sokat tudok mondani, mivel éjfélre értem oda, munkahelyi túlterheltség és némi autószerelés miatt. Addig – a beszámolók szerint – csendes vacsora, italozás és a személyi kultuszom építése folyt a személyzet által. 🙂 Erről kérem a társaság többi tagját nyilatkozni, mert a hétvége hátralévő részében ez azért annyira nem volt jellemző, csak az, hihetetlenül készségesek, kedvesek és udvariasak voltak. 🙂
Szombaton reggeli után kinéztünk a helyi halastóhoz, ahol fújt a förmeteg, esett az eső, hideg volt, így visszakocsiztunk a panzióhoz, illetve volt aki helyben nézett körül, mivel némileg jó idő lett, plusz mi Reciékkel autóztunk egyet a környéken, mint urbánus kirándulásként.
Délután merészen nekivágtunk egy páran, hogy a Csehvár nevű hegyen megtaláljunk a cache-ládát, ami a hóhatár átlépése után félig udarcba fulladt, mert a vállalkozók egy része cipő hiányában visszafordult (Luca, Aribari, Juci). Ezután botokkal fölmásztunk, a ládához két bottal odaküzdöttem magam, majd visszatértünk. (Mici, Dzsajo, Mákszi, Zorró) Megszáradás után beltéri progamokkal folytatódott a délután, amiben jelentős szerepe volt az Áci által hozott Wii Fit-nek, ami megmozgatta és lekötötte a társaságot egyben. (Arra már nem emlékezem teljesen tisztán, hogy a horgásztónál lévő cache témakör ezen a napon volt, vagy vasárnap, de szerintem szombaton tolták a bátrak, én nem. :))
Szombat este vacsi után nyomtunk egy “mindent vagy semmit” márkájú csapatjátékot, aztán volt még buzz is, szokás szerint, csak most a legfrissebb változat, amiben már mindent tudsz variálni, amit csak akarsz. 🙂
A vasárnapi nap fő eseménye nyilvánvalóan a délutáni vadaspark volt, mert az időjárás nem lett jobb, így a peca megint elmaradt reggel, tehát ezt a témát kell körüljárnom jobban. Tehát nógrádi vadaspark: etetésre mentünk, délután négyre. Traktor utánfutóján, lábunk alatt a táp, padok, összekapaszkodva be a sáros erdei úton. Szarvasok jöttek velünk, megszagoltak minket. Szép nap rétre jutottunk, közben gyűltek a vadak (muflonok, kecskék, szarvasok, vaddisznók), mi csendben és erős, hideg szélben néztük, ahogy az a párszáz állat falatozott. Utána egy kis összefoglaló a tulajtól, visszakocsizás (közben a traki nem bírt a sárral, így páran leszálltunk, és nekem lehetőségem nyílt megsimogatni egy dámvadat…), majd lezárandó az élményt és a látogatást, némi f@sza pályinkát, vadkolbászt és sonkát vettünk magunkhoz. Egyedülálló, megismétlendő kaland volt! 😀
Hétfőre a kiadós reggeli és a könnyes búcsú maradt a vasárnap esti buzz-olós, wii-zős este után. Említésre méltó még a világ legjobb csomagajánlataként félpanzió a Békástóban, ami 2.900 pengő forintért egy svédasztalos, korrekt reggeli és egy a’la carte főétkezés. Azt merem mondani, hogy ételek átlagban jók voltak, de akadt benne kapufa is.
Szerintem megérte, a Kirucc sorozatot folytatjuk hamarost.
A húsvéti hétvégén Angliában voltunk, egészen pontosan Exmoorban (http://en.wikipedia.org/wiki/Exmoor) kirándultunk, Aribari, Kátya, Miki, Bogi. Viktor, Mici és én. Bár beharangozták a rossz időt, hóesést, miegymást, végül egész jó időnk volt. Túráztunk, pub food-ot ettünk (spotted dick http://en.wikipedia.org/wiki/Spotted_dick), cidert és ale-t ittunk, meghallgattuk a szombat esti karaokét, ahol Miki is kiválóan szerepelt egy kiváló slágerrel. Az utolsó nap megálltunk Bath-ban is, de arról valahogy nem készült kép. pedig szép.
Hasonlóan a 2007 március idusán bekövetkezett egynapos hétvégéhez ismét élménybe fojtottuk a szombat estét és a vasárnapot Micivel, Terkával, Szilvivel, Zorróval és FA-val. Szombaton Etyeken voltunk délután és este, ahol a fiatal borászokat tömörítő Junibor szervezet tartotta idei borkóstolóját, ahol minden borász kettő darab kiváló italával volt jelen. Délután öttől kezdődött a rendezvény, ahol a belép áráért korlátlan fogyasztást lehetett végrehajtani. Mindenki megtalálta a magának való kellemes borocskát, bár én (és Szilvi) a vörösborokig már nem nagyon jutottunk el, ellenben ittunk jó sok fehéret, amiből kiemelkedőnek minősítettünk:
Árvay Angelika Tokai Birsalmás Furmintját, Gál Péter Egri Fehér cuvée-jét, Wille-Baumkauff Stefán (Pendits Pincészet) Tokaji Furmintját, Hernyák Tamás Etyeki Zöld Veltelinijét, Konyári Dániel Sigillum Loliense-e 2007-ből fehér és vörös változatbabn, valamint ifjabb Kamocsay Ákos egy rizling válogatása és ifjabb Gál Tibor Rajnai Rizlingje 2008-ból igen-igen jó volt. Valamint volt lehetőség Gere Andrea első saját Kopár cuvée-jének a megkóstolására is. Szóval igen korán, talán ideje korán eláztunk és a Fittpaldi sofőrszolgálat segítségével sikerült hazajutni 11 óra körülre.
Majd eljövend a vasárnapi kellemes napsütés, így körtelefon után kihéveztünk Szentendrére, ahol az óriási vásári és egyéb mulatságok közepette a 2007-ben félbe-harmadába maradt templomok városa című multiláda teljesítését hajtottuk végre. Sikeresen. Az utolsó pont nagyon messze volt és nagyon meredeken, a Kada-csúcson fönt, ahonnan pazar kilátás nyílt a tájra. Ebbe beleértendő Szentendre, a teljes Szentendrei-sziget és még Vác is, sőt az összes vonatkozó település. Miután egy órába telt, hogy felmásszunk a hegyre, egy óra sétát követően (összességében mintegy 3,5 óra gyaloglás és 11 kilométer megtételét követően) megpihentünk az Aranysárkányban, ahol igen kellemes étkek (már-már kijelenthető: a megszokott jó minőségben) kerültek az asztalra: Terka Sárkány erőlevest, és angus-steak-et fogyasztott (medium), Szilvi salátatálat és bakonyi pulykapaprikást, Mici libamájpástétomot rózsasziromlekvárral, valamint úgyszint Angus-steaket(medium rare), míg én Reviczky Gábor-féle halászlevet, valamint székelykáposztát fogyasztott(am/unk). Minden jó volt, de a steak az telitalálat, ahogyan azt a fotókon láthatjátok.
Szóval ha lesz egynapos hétvége és Mici vagy én hívunk benneteket, ne gondolkozzatok. 🙂
Lezajlott az első kiváló kirándulásunk 2009-ben. Előzetesen Tour de Sajnos urbánus változatnak kereszteltük, mert ugyanakkor zajlott mint a társaság eltökéltebb felének zempléni biciklitúrája, ám utólabb bízvást állíthatom: soha ennyire kényelemközpontú, pihenős kimoccanást nem sikerült szervezni.
Május 1-én indultunk Tolcsvára, ahol a kiemelkedő színvonalú Szent Imre vendégházat vettük ki magunknak. Csodák csodája volt, hogy mindenki időben érkezett, így nem volt akadálya, hogy meglátogassuk a helyi Ős Kaján éttermet, ahol különtermet kaptunk tizenhárom fős ebédünkhöz. efZámbó különleges képei között fogyasztottunk némi pálinkát és bort, majd megérkeztek táplálékaink is.
Nagy sikernek örvendett a kultikus mézes-tokajis kacsamáj, amit jómagam is választottam, és igen jól passzolt hozzá a szezámmagba forgatott birsalmasajt. A másik nagysikerű étek(többen kóstolták) a kakasleves volt, amit szintén dícséret övezett.
A további részletekről már mindenki szóljon maga, én csak elmondom, hogy a kacsazsírban sütött mangalicakaraj parádés, az utána evett kakaós-csokoládés sütemény vaníliaszósszal hibátlan volt.
El is ütöttönk vagy 3 órát a teljes étkezéssel, így mire visszasétáltunk a szállásra, már csak egy fél órácska maradt, hogy elinduljunk a borkóstolóra a Sajgó Pincészetbe.Miután sikeresen kisebb dzsungelharcra kényszerítettem a társaságot félretájékozódásommal, levittem a csapatot egy 9 fokos pincébe, ahol interaktív borkóstolót töltöttünk rendkívül türelmes házigazdánkkal, Sajgó Gáborral, este 6-tól 9-ig. Az este különleges tétele volt a száraz sárgamuskotály, ami a pincészet új bora, hamarosan palackba kerül belőle az első széria. Ez igen finom kis bor volt. Ezután száraz furmintot, szamorodnit, édes sárgamuskotályt és különböző aszúkat kóstoltunk, miközben Reci szlogenje az volt, hogy lopjunk el egy pár palackot az kóstolóterem polcaira kirakott 1972-es aszúból. 🙂
Alapvetően eléggé jó állapotban jöttünk le a pincéből, de azért még átsétáltunk Sajgó úr házához, ahol egy 9 literecske bor vettünk magunkhoz, altatónak.
Este spontán retró-diszkó kerekedett a Sláger rádió által szolgátatott muzsikákra, és a teljes estét figyelembe véve az éjszaka királynője címet aznapra Miciné Amler Jucinak adhatjuk, akit valószínüleg születése óta nem látott senki ennyire felszabadultnak. 🙂
(Másnap a rutinos szalon-alkoholisták az egyedfejlődés bölcsességeivel bíztatták Jucit, aki kicsit szégyenkezve sütötte le szemét, amikor az előző este szóbakerült: “az első után mindenki szégyenli magát, a huszadik után már élvezi, az ötvenediknél megszokja, a századiknál már föl sem tűnik..”)
A másnap reggel is meglepően zökkenőmentes volt, még az sem borította föl az események kényelmes haladását, hogy el kellett ugranunk Sárospatakra egy komolyabb bevásárlás erejéig, a délutáni bográcsozáshoz. Így 11 órakor indultunk neki a kirándulásnak, amelynek első állomása Regéc, illetve a regéci vár volt. Regéc határában összetalálkoztunk kerékpáros barátainkkal, akik Regécről indultak éppen Kőkapu irányába. A falutábla előtt, a műúton spontán útblokád keretében csevegtünk egy 20 percet, majd elindultunk a várhoz, autómobilok segítségével.
ÉS sikerrel teljesítettük is az utat, a vár bejáratánál található parkolóban állítottuk le az eszközöket. 🙂 A várat, egy geocache láda megtalálásával kombinálva, bejártuk, majd elindultunk egy közeli kocsma irányába, szomjat oltani. (Mondanom sem kell, hogy a várhoz gyalog és kerékpárral közlekedő turisták szeméből a megvetés egy lemagasabb kategóriája sütött, ahogy fel-, illetőleg lekocsiztunk köztük.)
Következő megállónk Fóny volt, ahogy a helyi kocsma kerthelyiségében ütöttünk el egy sörnyi időt. Bár Kittyóf barátunk leegyeztette a helyi majális szervezőivel, hogy betársulhatunk a birkapörköltjükbe, de ez annyira nem volt csábító-hivogató közeg (Brazília, miegymás), ekként innen továbbálltunk a közeli Boldogkőrváralja felé.
Mire megérkeztünk az impozáns vár alatti faluba, addigra beborult és nagyon fújt a szél, így a vár alatti, stílusos nevű Váralja pizzériában elköltöttünk egy könnyű ebédet, aminek keretében sikerült “Magyarország kvíz” című honismereti társasjáték kérdéseivel szórakoztatnunk önmagunkat. 🙂
Innen visszatértünk a bázisra egy igazi, Romániát idéző, erdei összekötő úton, Erdőbényén keresztül, és megkezdődött a ráhangolódás az estére…
Miciék kess-jelleggel hegyet másztak, a fáradtabbak lepihentek, míg a sofőrök elkezdték behozni egésznapos lemaradásukat italozás terén. Az esti bográcsozás egy tejfölös-fehérboros pulykaragu elkészítését célozta, és tényleges érdemi része rövid volt, de tartalmas, mert összegyűlt rá az egész csapat.
Megkóstoltuk, megvacsoráltuk a jószágot, aztán egy hangulatos borkvízbe csaptunk bele, ahol két csapatra(Mókus örs és Szépek) osztva küzdött egymással a társaság szőlőfajták, borfajták, borvidékek, bornevek témakörökben, amelyet végül a Szépek nyertek meg, hátrányból fölállva, megfordítva az állást.
Az este második fénypontja az az újtípusú activity volt, ahol a társaság előre tudta, hogy mi lesz a megfejtés(Petőfi Sándort kellett nekem elmutogatni), és így kellett kitalálni a mutogatást, illetve másik elemként egy “Amerikából jöttem” jelleggű, de szintén továbbgondolt logikájú játékkal lepte meg a csapatot Reci és Dzsájó. (Itt a megfejtés Kávégépfeltöltő volt, K és Ő betükből.) A háttér leírását Recitől várnám.
Csendes borfogyasztás után a másnap(ami anyák napja is volt egyben – május 3) már szétszakított társasággal mentünk tovább egy kicsit: elnéztünk Széphalomra, a Kazinczy emlékparkba; Füzérradványba a Károlyi kastélyhoz(itt ismét találkoztunk biciklis barátainkkal és az őket kísérő széfti kárral), valamint Sárospatakra, a Rákóczi várhoz, ahonnan a mi utunk Budapestre vezetett Szilvivel és Bubuccal, míg Mici, Juci, Aribari, Dzsájó és Mákszi elmentek(legalábbis elindultak) Tállyára, az Oroszlános borétterembe ebédezni…
Az utolsó fejezet, a lezárás tehát Mici tollára vár. 🙂
Fényképek hivatalos fotósunktól:
http://picasaweb.google.com/teripop/2009050103TokajiBortura#
Isten éltesse mindannyiótokat! 🙂
Mivel beköszöntött a nyár a tavaszba, hirtelen fölindulásból elmentünk múlt vasárnap ötösben némi kincskeresésre és egy jó estebédre Aribarival, Petyával, Micivel és Szilvivel. Mi Szilvivel korábban – ismét – fölfedeztük a Kisrigó nevű legendás kisvendéglőt, így adott volt, hogy elmegyünk arrafelé többesben, amint lehetőség van reá.
Szokásos délután 1 órai indulással, és bemelegítő sörvásárlással kezdtünk, majd rázúztunk a GCLaci nevű, light-osnak mondott ládára, ami konkrétan erdei aszfaltos úton (ez visszafelé derül ki) szinte 100 százalékban elérhető, mi ennek ellenére azért némi tüskét és sarat is belekevertünk a biztonság kedvéért. Aribari és Szilvi talált egy kisebb erdei tókában gőtéket, ám ezek valódiságát nem tudjuk megerősíteni (ahogy Mici gombához való szakértelmét is többen kétségbe vonják), mivel nem voltak jó láthatóak méretüknél és a vizinövények mennyiségénél fogva.
Ezután Dömör-kapunál vállaltunk még egy, rövidnek azonosított ládát: GCDom. Az oda 1 km, vissza 1 km távval nem is volt gond, inkább azzal, hogy az elején volt 300 méteren 50 méter szintemelkedés. Konkrétan beválasztottunk egy cseppet, de teljesítettük, ami pozitív előjel az idei évre vonatkozóan.
Az este lezárásaként Pilisszentlászlóra kanyarodtunk és a lemenő nap melengető sugaraiban fürdőzve bevacsoráltunk, de nem kicsinyt. A kiváló, házias kosztban volt pár különlegesség is a vadpörkölt és a rántott hekk, valamint a magyaros levesek mellett. Mici Szent György napi szeletet vállalt, amit a pincér úgy mutatott be, hogy “a mi hegyvidéki bigmekünk”, amely kettő szelet röfi karaj, közötte gombás velő, és rásütött sajt. Szerény személyemnek egy csúszatott pacal jutott, ami a pacal alá rejtett szép szelet rántott húst jelentett. Eelég masszív téma volt.
Végül – mivel a pincér megfenyegette a szakácsokat, hogy a három kigyúrt, pesti maffiózó vadállat bemegy és megöli őket, ha nem – sütöttek Micinek és Petyának frissen palacsintát is. 🙂
Útközben hazafelé kiderült még pár dolog a sztárvilágról:
A bulvárszekció tartalmáért Micinek és Petyának tartozunk köszönettel. 😀
Hamarosan (várhatóan húsvét utáni hétvégén) bográccsal támadunk vagy egy láda vagy az Oszoly-csúcs felé.
Két hete szombaton Cambridge Jucival és M1K1-gyel, vasárnap Windsor kiegészülve Kátyával, sok geocache és elég jó idő (legalábbis Cambridge-ben). A windsori kastélyban belül nem volt szabad fényképezni, ekként csak külső képek vannak.
Cambridge-ben amúgy megdőlt az az elmélet, hogy Angliában nem tudsz úgy eldobni egy fél téglát, hogy ne egy ódon pubot találj el, ugyanis M1K1-gyel csalinkáztunk valami 3 kilométert és nem találtunk semmit, úgyhogy kénytelenek voltunk visszatérni a kiindulási pontnál lévő kocsmánkba. Cserébe viszont láttunk egy rendkívül bebaszott fiatalembert, akin egy szál rózsaszín hálóing volt és egy göndör szőke paróka, röhögő barátai vették körbe és kísérték végig az utcán, barátunk pedig felmászott autókra, felhúzta a hálóingét, egyszóval épületes látvány volt. Lefényképezni nem mertem.