Szeráj török étterem

Kicsit eltérően a rovat jellegétől, most valami igazán közismert helyet szeretnék jellemzeni, illetve bemutatni annál mélyebben, mint amit azt gondolom, hogy jó sokan tudunk róla. Budapest országos, sőt talán európai viszonylatban is ismert török étterméről fogok szót ejteni, mivel ez a hely némileg több annál, mint amit évtizedes távlatban tudtunk. Eszerint ugyanis egy megbízhatóan egész … Olvass tovább

Kistücsök 2009 Nyár

Legutóbb január elsején voltunk Kistücsközni, Zalakarosi szilveszterünkről hazafelé jövet, most viszont nyaralni voltunk Szilvivel, augusztus végén és elcsíptük a nyári étlapot még. Szóljon tehát pár szó arról, mit is tudott idén nyáron a Kistücsök legénysége. Szilvi összeválogatta saját magának, én bíztam a cégben, és a régiónk ízei menüt vállaltam be. Előételként Szilvi csirkemáj pástétomot kért … Olvass tovább

Cinnamon Étterem, Etyek

Megünnepelni készültünk augusztus 15-én kapcsolatunk negyvenedik hónapfordulóját Szilvivel, amihez egy kellemes éttermet próbáltunk keresni, és jött az ötlet: már tavaly május óta ott motoszkál a fejemben, amikor megjelent az első étterem kalauz, hogy jó kis hely lehet ez. A Haraszthy Vallejo Pincészet berkein belül működik a Cinnamon, aminek ámerikai séfje a minőségben és a nemzetközi kombinációkban hisz, így … Olvass tovább

A la Galette

Aribari hirtelen felindulásából kifolyólag tegnap elmentünk mi is a Szondi utcába, ahol egy nagyon aranyos francia (berton) házaspár főzöcskézik. Főként palacsintát. Alábbiakban található a megbeszélés összefoglalója. Résztvevők: Aribari, Szilvi, Mici, Áci, Zorró, (Vén) Zsolti, Geci Dátum és időpont: Augusztus 6, 20:00 – 22:00 A témák (ételek és az italok), amiket megrágtunk: Italszinten kellemes, tradicionális CIDRE került kancsóban … Olvass tovább

Hortobágy, mintha csak 1985-öt írnánk

Természetesen ezúttal (is) felháborodásomnak szeretnék hangot adni! Történt ugyanis, hogy Regivel egy lájtos kis hétvégét szerveztünk be „Debrecen és környéke” címszóval, ahol gyerekkorom óta nem jártam. Mindeközben a sajnos csapat azon része, aki nincs felmentve tesiből az ország túlvégén szenvedett (balesetet), de majd remélem erről beszámolnak. Debrecen amúgy király, sokat fejlődött, de hogy őszinte legyek, meg … Olvass tovább

Olimpia Étterem – Terepfelmérés

Január végén hirtelen felindulásból elindultunk a Maligánba, de az Olimpia lett a végállomás. Asztalunk óriási mázlival és némi protekcióval volt előzetes foglalás nélkül, de az igazi mázli utána következett. Ahogy mostanában jellemzik: a gasztroblogok új üdvöskéje nem nagy hely, sőt kifejezetten kicsi. Olyan 7-10 asztal. Dekoráció az elődöt idézi (görög étterem) minden Hellaszt megszólító giccsében. Étlap … Olvass tovább

Nápolyi Pizzéria – GasztroTrip_HUN, 4.fejezet

Még nincs minden veszve, és az információ nem vész el, csak átértékelődik. 2008 őszi, a magyar vidék étkezési lehetőségeit részben föltáró utazásunk negyedik megállójában azt próbáltuk ellenőrizni, hogy igaz-e a hír, miszerint a Mauro mellett, helyett van másik jó hely is a déli parton. Kollegális ajánlásra mentünk Balatonföldvárra, hogy az utószezon egyik legesősebb napján viszgáljuk … Olvass tovább

Donatella konyhája

Szilvi sikeresen abszolválta a francia szaknyelvi szigorlatot. Ez múlt héten szombaton történt. Kora délután derült ki az eredmény. Addigra már a test egy levest kívánt. Főképpen miután Reci új lakásának sikeres felavatását is megejtettük, kellett jönni némi minőségi tápláléknak. Vizsgára és pálinkára kellett enni. Már régóta szemeztünk vele, jött is az ötlet. Irány az olasz … Olvass tovább

Hyppolit vendéglő

Ismét egy kis konzervvérrel etetem a sajnos gasztrovámpírjait, mert egyszer mindennek, ami 2008-ban történt, és említésre méltó, a publikálás sorsára kell jutnia. Még november végén történt, egészen pontosan annak 23-dik napján, hogy Szilvivel ünnepeltük házasságkötésünk aktuális hónapfordulóját, és ennek kapcsán sikerült mozizás előtt beugrani a Hypploitba harapni egy falatot. Attila út, Vérmező Moszkva tér felőli … Olvass tovább

Halászcsárda, Százhalombatta – A falósejt visszavág

Kiválóan sikerült villányi kalandunk lezárása volt, hogy megálltunk Százhalombattán egy Medwe földícsért étteremben falatozni. A GPS eszköz segítségével némileg kerülőztünk, de végül megérkeztünk a Duna partján , a töltésen innen álló nagy fehér épülethez egy jónak várt ebédre. Belül az igazi klasszikus magyar csárdákat idézni próbáló mű-csárda hangulat és berendezés: mondai félhomály, vaskos sötétbarna fa … Olvass tovább