50 dolog arról, milyen is hivatásos szakácsnak lenni

Mire kell felkészülnie annak, aki a szakácskodásból akar megélni.  Rendszeresen olvasom jEnci blogját, amit angliai szakácskodásáról szól, és ehhez kapcsolódó élményeinek gyűjteménye, emellett ismeretterjesztő tartalmakat is felvonultat. Hősünk korábban Heston Blumenthal Hinds Head nevű gasztropubjában dolgozott Bray-ben, ahol a a séf világhírű The Fat Duck nevű, leírások alapján is zseniális étterme is működik. (A The Fat … Olvass tovább

Sajnos Programiroda: Lecsófesztivál 2013 és Sajnos jelenlét

Sikerült megszereznem a hivatalos forrásból (Kenesei Kultúrház vezetője): idén augusztus 24-én, szombaton tartják a lecsófesztivált. Ez ugye – ahogy korábban jeleztem Mici egy fb posztjára – munkanap, az augusztus 19-et kell ledolgozni. Ez nyilván szabadsággal, ledolgozással, ügyes és rutinos átszervezéssel megoldható még, de van ennél nagyobb ütközés is. Ugyanis rendkívül udvariatlan módon erre a napra … Olvass tovább

A kedvenc fagylaltjaim 2013

Az elmúlt években nem volt jellemző, de idén sikerült rákattani a fagyira, már egészen korán, amint vége volt a télnek április elején. 🙂 Azóta voltak folyamatosan felfedező típusú kísérleteim, kísérleteink, de az alábbi 4 fagyit mostanában ne látom, hogy bármi lekörözné.   4. Vári cukrászda – Sacher A rákosszentmihályi cukrászda mind fantáziadús kínálatában, mind kreatívitásában … Olvass tovább

Sör retro

Valamiért úgy emlékeztem, hogy a retro sorozatban már volt sörös fejezet is, de nem. Most egy egész galériányi unikális sörösüveg címkét sikerült megörökítenem, amit az alábbi képre kattintva a Söröscímke galériában lehet végignézni. 🙂 Természetesen újabb sörnevek, sörfajták itthonról és külföldről nagy szeretettel vártak részemről. 🙂

SVÉT 3.0 Villány – Enni jót, enni jót, enni mindig jót

2011-ben indult útjára a hazai, minőségre törekvő éttermek egy kicsiny, de annál elhivatottabb csoportjának közös kezdeményezése a Stílusos Vidéki Éttermiség nevű – ma már mondhatjuk – mozgalom, aminek keretében időszakosan (félévente-évente), mindig másik étteremhez látogatva ízelítőt adnak tudásukból, kínálatukból. Amióta először hallottam erről a lehetőségről, azóta terveztem, hogy megnézzük, de pont most sikerült, amikor -Szigetmonostor … Olvass tovább

Ütközet az IMPRÓ-ban – Május 26, Vasárnap

A Sajnos Programiroda egy nem mindennapi típusú és színvonalú színházi előadásra invitálja hűséges érdeklődőit. Improvizáció a legmagasabb fokon, minden versenyhelyzettel tetézve. Kellően távoli időpont, ráadásul vasárnap, így nem szeli ketté a hétvégét, sőt mi több zseniálisan le is zárja.   A programról és a társulatról a weboldalukon található bővebb információ a minél alaposabb döntéshez. Jegyfoglalást … Olvass tovább

Sajnos Gasztrokaland – Stílusos Vidéki Éttermiség

Bár a Facebook oldalra kitettem még márciusban, de a héten kaptam egy visszajelzést, hogy nem mindenki látogatja naponta, rendszeresen az üzenőfalat, így a társaság véglegesítése, lezárása előtt még itt is megjelenítem, hátha további csatlakozók akadnak.   Aki nem ismeri a programot magát, tud tájékozódni róla a rendezvény weboldalán és a facebook oldalán is. Ez a … Olvass tovább

Babát várunk másképpen

Nagyon nagy örömmel teszem közkinccsé az életem, és egyben Szilvivel (valamint Fülöp úrfival) közös életünk talán legfontosabb hivatalos dokumentumának egy darabját, amit a közelmúltban kaptunk kézhez.   Igazából már a baráti társaságból páran tudta(to)k erről a szándékunkról, mivel elszóltam magam mielőtt biztossá vált volna, most viszont tényleg nincs mit tenni ellene, hiszen sokat tettünk érte. … Olvass tovább

Rókusfalvy 2012 – Jobb lett

Tavaly július végén, nagyjából egy esztendő elteltével visszatértünk Etyekre, a Rókusfalvyba, hogy leellenőrizzük, mennyit fejlődött az eltelt 12 hónap során, 2011 augusztus elejei vizitünk óta. A kikapcsolódást és a kínálatra, ízekre, illatokra koncentrációt megkönnyítette, hogy Fülöp nevű gyermekünk nem tartott velünk. 🙂 A körülmények is a kezünkre (ínyünkre) játszottak, mert nem volt perzselő hőség, nem … Olvass tovább

Fuji 2012 tavasz – Változatlan minőség

Azt gondolom, hogy az éttermi étkezés – még ha gyakorta követjük is el – mindig egy kicsit, ünnep, aminek a margójára érdemes rögzíteni, mennyire felelt meg a várakozásainknak. Ezzel jól meg is ideologizáltam, miért csak most teszem közé a tavalyi vendéglős kalandozásainkat. Tavaly május végén ismét tettünk egy kirándulást a Csatárka utcai japán szigetre, a … Olvass tovább