SVÉT 3.0 Villány – Enni jót, enni jót, enni mindig jót

2011-ben indult útjára a hazai, minőségre törekvő éttermek egy kicsiny, de annál elhivatottabb csoportjának közös kezdeményezése a Stílusos Vidéki Éttermiség nevű – ma már mondhatjuk – mozgalom, aminek keretében időszakosan (félévente-évente), mindig másik étteremhez látogatva ízelítőt adnak tudásukból, kínálatukból. Amióta először hallottam erről a lehetőségről, azóta terveztem, hogy megnézzük, de pont most sikerült, amikor -Szigetmonostor … Olvass tovább

Rókusfalvy 2012 – Jobb lett

Tavaly július végén, nagyjából egy esztendő elteltével visszatértünk Etyekre, a Rókusfalvyba, hogy leellenőrizzük, mennyit fejlődött az eltelt 12 hónap során, 2011 augusztus elejei vizitünk óta. A kikapcsolódást és a kínálatra, ízekre, illatokra koncentrációt megkönnyítette, hogy Fülöp nevű gyermekünk nem tartott velünk. 🙂 A körülmények is a kezünkre (ínyünkre) játszottak, mert nem volt perzselő hőség, nem … Olvass tovább

Fuji 2012 tavasz – Változatlan minőség

Azt gondolom, hogy az éttermi étkezés – még ha gyakorta követjük is el – mindig egy kicsit, ünnep, aminek a margójára érdemes rögzíteni, mennyire felelt meg a várakozásainknak. Ezzel jól meg is ideologizáltam, miért csak most teszem közé a tavalyi vendéglős kalandozásainkat. Tavaly május végén ismét tettünk egy kirándulást a Csatárka utcai japán szigetre, a … Olvass tovább

A Lila Körte emlékére

Nem kevés cukrászda van Budapesten és környékén, mégis kevés az igazán megbecsülendő intézmény, ahol finom a fagyi, finom az édes, finom a sós, akad egy ízes, erős, jó kávé is, meg egy mosoly mellé. Mindig. Talán a Szamos Cukrászdák közül a Royal Kávéház és a Szépkilátás Cukrászda, valamint az Auguszt Pavilon az, ahol ez folyamatosan … Olvass tovább

Liba-Zaba / Batyúsbál

Már több éve felvetődik, főként Aribariban, hogy menjünk el együtt libát enni november 11, Szent Márton napja alkalmából, mivel a liba jó. Bár Váncsa István Tanár Úr lerántotta a a leplet a hazai libaevés történelmi hagyományairól, de ettől még a liba jó marad, így érdemes enni belőle, főleg mivel az újborok is szép számban fognak … Olvass tovább

Mi a kedvenc borod?

Sokszor, sokféleképpen iszunk, ihatunk bort. Mert a bor annyira sokoldalú, annyira sokfajta, hogy minden alkalomra találni megfelelőt. Ezt a posztot azzal a spektrumtágító szándékkal írom meg, hogy megtudjam tőletek, milyen borokat isztok: rendszeresen, csak mert tudjátok, hogy nem okoz csalódást, különleges alkalmakkor, mert olyan különleges vagy elegáns, hogy muszáj extra helyzethez kötni, a családdal, mert … Olvass tovább

Álmaim hentese

Eléggé nagy húsfogyasztók vagyunk, hétköznapi szinten is. Nyilván ez nem egyedi jelenség, sőt az sem, amiről most írni fogok. Vágyom egy jó hentesre, ahol nem csak a szakemberek stílusosak (mondjuk, hogy jópofák) és kedvesek, de a portéka is kiszámíthatóan megfelelő minőségű. Plusz még lenne nekem néhány olyan igényem, ami – szerintem – nem extra, mégsem … Olvass tovább

Halászbástya Étterem – Pompa Dining

Sokat gondolkodtam, hogy illendő-e féléves távlatból étteremkritikát posztolni, de meggyőztem magam: IGEN. Azért is, mert Reciékkel(Reci und Regi) közösen indultunk felfedező útra a Budai Várba, és nem csak ketteseben, kedvezményes lehetőséget (úgynevezett kupont) kihasználva közelítve az egyébként igen-igen magas árfekvésű, de – honlapja alapján – sokat sejtető helyre. Az élmény meghatározó, egyben sokrétű. Jönnek a … Olvass tovább

VIII. Kenesei Lecsófesztivál – I. Hivatalos Sajnos Lecsó

Két éve kezdődött, amikor augusztus 20-án láttuk, de nem kóstolhattuk a lecsókat Kenesén (kivéve Szilvi, akinek Fülöp segített kajához jutni) és elhatároztuk a lecsófesztiválon történő részvételt. Bekövetkezett. Igazából a szervezés részleteibe nem akarok nagyon mélyen belemenni, elég az hozzá, hogy az előkészületek alatt júliusban egyszer Mici nagyon felhúzta magát a hiányos kommunikáció miatt a szervezők … Olvass tovább

Sous vide próba – Vákuumos valóság

Azoknak, akik nem tudják, plusz azoknak, akik tudják, de még jobban akarják tudni: íme két oldal arról, mi is a sous vide mögött lapuló technika és technológia: magyarul és angolul. A szóösszetétel maga francia és a vákuum alatt jelentéssel bír. A korábban emberi fogyasztásra alkalmassá igazán nem tehető alapanyagok (főként húsok) elkészítésében hozott elemi áttörést … Olvass tovább